Meir Shalev: Négy lakoma című könyve.

Régóta érdekel a zsidó nép története, történelme. Ennek bizonyára a gyermekkoromban, a buchenwaldi koncentrációs táborban tett látogatásom során szerzett borzasztó élmény az oka.

Hányatott sorsukról számos, különböző műfajú könyvet olvastam.

Lenyűgöz, hogy a megpróbáltatásuk ellenére – vagy épp azért? - mennyi művészt és tudóst adtak a világnak. Az utóbbi időben arra is kíváncsi lettem, hogy miként él és érez, gondolkodik a saját világukról egy már Izrael földjén született zsidó embertársunk. Kutakodásom során akadtam Meir Shalev íróra.

Meir Shalev 1948. július 29-én született egy nahalali kibucban. Édesapja költő volt, ahogy egyik unokatestvére is írásra adta a fejét. A jeruzsálemi Héber Egyetemen tanult pszichológiát. Örökölte édesapja tehetségét, melyet először újságíróként, rádiós és televíziós műsorok népszerű vezetőjeként mutatott meg. Esszéi, gyermekkönyvei szintén nagy sikert arattak. Huszonhat nyelvre fordították le műveit, többet magyarra is. Bernstein-, valamint Brenner-díjjal ismerték el munkásságát.

Jeruzsálemben él. Zohar fia formatervező, Michael sommelier.

Úgy véltem, véletlen volt, hogy elolvasásra elsőként Négy lakoma című regényét választottam. Ám azt mondják, nincsenek véletlenek. Meglehet, mert a könyv nem múló hatást gyakorolt az életemre. Abban az időben minden változott körülöttem, s olykor bizony elvesztettem a fonalat; nagy szükségem volt olyan szavakra, melyek a lelkem mélyéig hatolnak, valami friss fuvallatra, mely újra energiával tölt fel és felmutatja az élet megannyi sírós-nevetős rétegét.

Minden túlzás nélkül állítom, hogy még soha életemben nem találkoztam ehhez fogható írással. Bűvkörébe vont és azóta sem enged szabadulni onnan – nem is szeretnék kilépni varázsos világából, a tőle kapott élménytől. Shalev regényének elolvasása óta fokozottabban figyelem a kimondott szavak hatását és átérzem a kimondatlanok még hatalmasabb erejét. 

A tartalom mellett külön varázsa a kötetnek, hogy csodálatos módon a nyomtatott szavak elszakadnak a könyv lapjaitól és pár centire felette lebegnek: látom a papírt és rajta a betűket, de látok egy másik dimenziót, ami nem tűri a fizikai lét konkrétságát.

Ebben az éteri, papír felett lebegő rétegben elevenedik meg az izraeli kisfiú élete. A kisfiúé, aki felnőtté érik és akit Zajdénak hívnak, és akinek a neve nagypapát jelent. Édesanyja, Judit nevezte el így, hogyha esetleg a halál körülötte ólálkodna, megzavarodjék és elmenjen.

Így is történik: Zajde minden betegséget és balesetet épségben átvészel. A főszereplőnek abban is szerencséje van, hogy három férfi tartja magát apjának, s mindhárom a maga módján gondoskodik róla, mert mindhárman szerelmesek Juditba. Juditba, aki egyszer csak, mint egy látomás, jelent meg a falujukban. Azon nyomban elvette minden férfinak az eszét és a lelkét. Ahol feltűnt asszonyi méltósága és vasakarata, megigézte a férfiakat.

Jakob Seinfeld így veszett el Juditban:

„A gyümölcsfák virágoztak, és Jakob, félig rejtve a ragyogó szirmok és az illat fala mögött, nézte a közeledő szekeret, és mert olyan helyről és szögből nézte, úgy látta, mintha Judit egy parttalan, széles, sárga folyón csónakázna.

Jakob nem ismerte önnön lelkét. A ragyogó, porcelántörékeny fény kirajzolta a virágzó dióágakat; a földekre hullt, megvilágította a vékony, elefántcsontszínű tarkót, körülrajzolta a kézfejeken a kidudorodó kékes ereket, és nagy erővel mutatott rá a lélekre meg a gyötrelmekre és az erős, ugyanakkor törékeny bokán a kissé lecsúszott harisnyára.

Judit kissé előredőlt, és a tavaszi szél, úgy képzelem, játszott a ruhája kelméjével, a combjához szorította, aztán elengedte, és ahogyan minden olyan pillanatban, amikor az ember beleszeret valakibe, egy régi kép tört fel Jakob mélységeiből, kereste és megtalálta a párját.”

Juditnak megvoltak a maga tragédiái és örömei; utóbbiak Zajdéban és felnevelésében koncentrálódtak.

Ahogy megvoltak a maguk tragédiái és örömei a három apának is: a tagbaszakadt Mose Rabinovicsnak, akit lánynak nevelt az anyja és szüntelenül kereste levágott, hosszú hajfonatát; a trágár, gazdag kupec Globermannak, akinek a gondolatai látszólag kizárólag az üzlet és a szerelmeskedés körül forognak, valamint Jakob Seinfeldnek, akinek a kanárik voltak a legjobb barátai és akit senki nem akart a keresztnevén szólítani, és aki négy lakomát rendezett Zajdénak, amin rajtuk kívül senki más nem vett részt.

A három férfi összefogott és segítették közös fiuk felnevelését. Legfőképp szeretettel, rengeteg történetmeséléssel és bölcs tanításokkal az élet sokszínűségéről, törvényeiről és nemvéletlen véletlenjeiről. Végül mindhárman ráhagyják mindenüket.

Rajtuk kívül még rengeteg alak él, hal, szenved és nevet a kötet lapjain, s mindnek van valami köze Judithoz, a központi alakhoz.

„Nagyon zsúfolt, Zajde, anyád sírja, annyi benne a titok”

– mondja Naomi, a fiú féltestvére.

Juditot megannyi misztikum lengte körül, aminek egy részét a könyv szereplői felfedik, más részei örökre homályban maradnak előttünk. Bárhogy is van, az élete igaz élet volt. Az író a kis rezdüléseknek súlyt adott, a haláltól való félelmet humorral röptette el. A halált magát pedig annak ábrázolta, ami: váratlannak vagy megsejthetőnek, kegyetlennek vagy épp kegyelmesnek, ám mindenképp az élet részének.

Főhősnője keze egy megtalált kincset simogatva...

„…megérezte azt a kellemes, mélységes melegséget, amelyet akkor érez a kéz, amikor magát az igazságot érinti.”

Meir Shalev úgy értette meg velem, hogy az élet egyszeri és megismételhetetlen, mint előtte senki más. A lehető legfinomabban, leghumorosabban és legkegyetlenebbül hozta tudomásomra, hogy kerete van a sorsunknak. Ahelyett, hogy ez elszomorított volna, inkább felszabadított, mert végérvényesen ráébresztett arra, hogy miért születtünk a világra: azért, hogy boldogok legyünk benne.

A Négy lakoma megrendített, ellágyított, megnevettetett és megerősített.

Hogy ily módon hathat az izraeli író regénye, az Gálvölgyi Judit műfordítását dicséri. Hatalmas szókincsének, valamint a magyar nyelv alapos ismeretének és szeretetének hála, mesterien tolmácsolja Meir Shalev gondolatait és érzéseit.

Szeretettel ajánlom e léleksimogató könyvet mindazoknak, akik készek kinyitni a szívüket és a szellemüket e magával ragadó történet előtt.

A könyvismertetőt írta: Gänszler Beáta

Képek forrása: wikimedia és Gänszler Beáta.