Laura Esquivel: Szeress Mexikóban című könyve.

„Minden nő múltja benne rejlik a receptjeiben. A személyes múlt éppúgy, mint a nemzet múltja.”

(Laura Esquivel)

Mindig érdekes volt számomra Mexikó, ahol számtalan népcsoport, kultúra és hiedelem keveredett az évszázadok során. Az ország mozgalmas történelme röviden:

Mexikó területén az Olmék Birodalom a Kr. e. 13. századtól, a Maja Birodalom a Kr. u. 4. századtól a 10. századig, míg az Azték Birodalom a 12. századtól 1521-ig állt fenn. A spanyol hódítók 1521-ben győzték le az aztékokat, és Mexikó Új-Spanyolország néven 300 évre spanyol gyarmattá vált. 1810-ben megindult a függetlenségi háború, és Spanyolország 1821-ben kénytelen volt Mexikó függetlenségét elismerni.

Az 1860-as években francia csapatok segítették a mexikói császári trónra Habsburg Miksa osztrák főherceget, azonban Benito Juárez 1867-ben helyreállította a köztársaságot. Porfirio Díaz elnök antidemokratikus uralma ellen 1910-ben tört ki a forradalom. A forradalmárok ugyan győztek, de az országban zavaros viszonyok uralkodtak 1920-ig, mígnem létrejött az Intézményes Forradalmi Párt, amely azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal hatalmon van.

Laura Esquivel „Szeress Mexikóban!” (Como agua para chocolate/Like Water for Chocolate, 1989) c. könyve is az 1910-es forradalom kezdetére visz minket vissza. Tita a könyörtelen családi hagyomány miatt nem mehet férjhez szerelméhez (aki sajnos lányszöktetés helyett inkább Tita nővérét veszi el, hogy a lány közelében maradhasson…). Tita érzéseit egyedül szakácsművészetén keresztül tudja kifejezni; a történet a receptjei mentén halad előre. Ételei emlékeket, vágyakat idéznek, és összefonódnak az érzékekkel, érzelmekkel és az érzékiséggel. Miközben harcol a sorsa ellen, főztjének hatása alól senki nem tudja magát kivonni...

A mágikus realizmus stílusában íródott könyv – amelynek eredeti címe („Mint víz a csokoládéitalhoz”) jobban utal Tita temperamentumára, valamint az étel és az élet szenvedélyes kapcsolatára – olvastatja magát. Rögtön beszippantott egyedi hangulata, amelyben vágy és indulat, tudomány és indián tradíció, evilág és túlvilág, bánat és életöröm kavarog, pikánsan varázsos, édesbús hangulatot eredményezve. 

„...jóllehet úgy születünk, hogy valamennyiünkben van egy doboz gyufa, magunktól nem tudjuk meggyújtani a gyufaszálakat, szükségünk van... oxigénre, meg egy gyertya segítségére… az oxigénnek… a szeretett személy lélegzetéből kell származnia, a gyertya lehet bármiféle étel, zene, simogatás, szó vagy hang, amely elsüti a robbantókészüléket, s így lángra gyújtja az egyik gyufát. Ilyenkor egy pillanatra heves érzelem vakít el bennünket. Bensőnkben kellemes meleg árad szét, amely az idő múlásával lassan-lassan elenyészik, míg egy újabb robbanás fel nem éleszti. Minden embernek föl kell fedeznie, melyek az ő robbantókészülékei, hogy élhessen, mivelhogy a gyufák lángra lobbanásakor keletkező égés táplálja a lélek energiáját. Más szóval, ez az égés a lélek tápláléka. Ha az ember nem fedezi fel idejében, melyek az ő saját robbantókészülékei, a gyufásdoboz megnyirkosodik, és akkor már soha többet nem tudunk meggyújtani egyetlen szál gyufát sem.”

Az 1950-ben született írónőt híressé a fenti regénye tette, amelyet harmincnál is több nyelvre fordítottak le. A könyvből film is készült, az írónő (azóta ex-) férje, Alfonso Arau rendezésében (ajánlom, nagyszerű adaptáció!). 

Ha kedvet kapnátok a mexikói ízekhez, az alábbi linken egy könnyen elkészíthető ételt találtok:

Guacomole, a klasszikus azték nyári vacsora

A beszámolót készítette: V.

Kép forrása: Flickr