Másodrendű állampolgár - Nigéria

Buchi Emecheta: Másodrendű állampolgár című könyve.

A könyvet egy helyi csere-bere könyvszekrényben találtam, olasz nyelven, és felkeltette az érdeklődésemet, mivel szerzője nigériai, és a regény teljes mértékben önéletrajzi elemekre épül. (Amúgy elég nagy arányban élnek nigériai bevándorlók itt is a környéken – Modena, Olaszország.)

Buchi Emecheta a nigériai Lagosban született 1944-ben. Korán árvaságra jutott, de sikerült középfokú iskolai végzettséget szereznie egy magas színvonalú, misszionáriusok által fenntartott iskolában. 1960-ban férjhez ment, majd 1962-ben emigrált Londonba, követve az akkor már ott tanuló férjét két gyerekükkel. Könyvtárosként sikerült elhelyezkednie, ő lett a családfenntartó. Millió áldozat árán megszabadult semmirekellő férjétől, immár öt kisgyerekkel. Írni kezdett, és szociológiát hallgatott az egyetemen.

A regény főhőse Adah, szintén árva, kényszerből kell férjhez mennie (egyedülálló nőként egyszerűen nem létezhet a társadalom megbélyegzése, kirekesztése nélkül). Határtalan tudásvágya, tenni akarása, kitartása viszi őt előre az életben és vezeti Angliába, ahol egy totálisan más világba csöppen.

a_woman_attends_a_health_education_session_in_northern_nigeria_8406369172.jpg

Másodrendű állampolgár – a könyv címében szereplő kifejezést Adah férje használja először, mikor a családegyesítést követően próbálja a nőnek magyarázni, hogy miért csak egy meredek lépcsőn megközelíthető, egyszobás kis lyukat talált a családja számára otthon gyanánt, konyha és fürdő nélkül. Ők, négerek, itt csak másodosztályú állampolgárok, akiknek rendes munkát sem sikerül találniuk, és ha a gyerekeiknek szebb jövőt akarnak biztosítani, örökbe kell adniuk őket, itt egyetlen nigériai család sem tartja meg a gyerekeit. (A hatvanas évek elejéről van szó, amikor még Nagy-Britannia létszámstop nélkül befogadta a volt gyarmatokról érkezőket, és automatikusan állampolgárságot biztosított nekik.) Adah azonban rácáfol férje negatív sztereotípiájára: nemcsak hogy végzettségének megfelelő állást talál könyvtárosként, hanem egyedüli kenyérkeresőként az egyre növekvő családjáról is sikerül gondoskodnia, tűrhetőbb albérletet és bölcsődei férőhelyet találnia a kicsiknek. A folyamatos testi, lelki bántalmazás miatt otthagyja férjét és a brit szociális rendszertől kap segítséget önkormányzati lakás formájában, majd egy szociális gondozó személyében, aki mindent elintéz neki: pl. segély, önkéntes gyerekvigyázók amíg ő egyetemen van.

covers_107606.jpg

A könyv magyarul antikváriumokban kapható.

A könyv első része Adah gyerek-és fiatalkorát, házassága éveit beszéli el, a második rész pedig teljes egészében a brit szociális rendszer hálójában zajlik. Adah otthonosan érzi magát a többi „problémás” család közt egy szükséglakásokkal teli lepusztult bérházban, kicsit „leülepedik”, ám a végére talán sikerül kilábalnia konzervált helyzetéből.

Számomra a könyv első része volt igazán érdekes, brutális, néhol ironikusan szórakoztató, és egyben tanulságos is. Az írónő nagyon jól bemutatja a nigériai emberek gondolkodásmódját, és Londont, illetve a nyugati társadalmat is afrikai szemmel látjuk először. A hagyományos nigériai társadalomból, illetve gondolkodásmódból csak keveseknek sikerül kitörni, nőként hatalmas elszántság, akaraterő és kitartás kell hozzá. Adah-nál mindez egy álommal kezdődött:

„Minden álomszerűen kezdődött. Tudjátok, egy olyasfajta álommal, amely mintha a semmiben gyökerezne, ám létezésének tudatában vagyunk. Érezhető, minket irányító; eleinte tudat alatt, mígnem valóssá válik, maga a Jelenlét lesz. Adah pontosan nem tudta, miből született az álma, mikor minden elkezdődött, de az első dolog, amit elméje rögzített a semmi lassú áradásában nyolc éves korára tehető. Még csak abban sem volt biztos, hogy nyolc éves volt pontosan, hiszen tudjátok, kislány volt. Egy kislány, aki akkor érkezett mikor kisfiút vártak. Így, mivel hatalmas csalódást okozott szüleinek és törzsének, senki sem gondolt rá, hogy anyakönyveztetni kéne.” 

(Saját fordítás, mivel a könyvet nem sikerült megszereznem magyar nyelven)

Így indul a könyv, és még számos hasonlóan sokkoló mondatot tartalmaz. Mindenképp érdemes elolvasni, még ha a könyv utolsó harmada helyenként vontatott is, és hirtelen ér véget.

A beszámolót készítette: BHE.