Kezünkben puska, zsebünkben költemény - Kongói Demokratikus Köztársaság (Zaire)

Emmanuel B. Dongala: Kezünkben puska, zsebünkben költemény

Emmanuel B. Dongala: Kezünkben puska, zsebünkben költemény című könyve.

Kongói Demokratikus Köztársaságot északon a Közép-afrikai Köztársaság és Dél-Szudán, keleten Uganda, Ruanda, Burundi és Tanzánia, délen Zambia és Angola, nyugaton pedig a Kongói Köztársaság határolja. Az ország 40 km hosszú tengerparttal rendelkezik a Kongó folyó torkolatánál.

Az egykori Kongói Szabad Állam, majd Belga Kongó megszűnése után függetlenné vált ország a Kongó-Léopoldville, majd a Kongó-Kinshasa nevet vette fel, 1971-től pedig Zaire néven létezett. 1997-ben a neve a jelenleg is használatosra változott.

A Föld második legszegényebb állama. Folyamatos harcok színtere: mindig is részese volt a politikai- gazdasági-etnikai küzdelmeknek.

1996-1998 között az első kongói háború, 1998 óta a második kongói háború sújtja az országot, amely a világ legvéresebb fegyveres konfliktusa a második világháború óta. Ebbe a háborúba a térség szinte minden állama beleavatkozott. Bár az országban jelen vannak az ENSZ békefenntartó katonái, mégis vannak egyes vidékek, ahol a lázadóknak teljes hatalmuk van.

2006 júliusában volt az ország történelmének első demokratikus választása. A választás győztese Joseph Kabila lett, 45%-kal.

Az ország hivatalos nyelve a francia. A lakosság még 200 különböző nyelven beszél egymás közt. Az emberek nagy része vallásos, és rendszeresen gyakorolja is hitét a templomok, mecsetek valamelyikében. A vallásról eltérő adatú statisztikák születtek. A lakosság kb. 80-95%-a keresztény, a maradék muzulmán, törzsi vallású.

zaire_2_gzs.jpg

A szerző: Emmanuel B. Dongala

Emmanuel Boundzéki Dongala 1941. július 16-án született a Közép-afrikai Köztársaságban, Alindao-ban. A kongói Brazzaville-ben nőtt fel. Foglalkozását tekintve vegyész és író. Tanulmányait Franciaországban és az USA-ban végezte. Jelenleg egyetemen tanít.

***

Könyve: Kezünkben puska, zsebünkben költemény

zaire_gzs.jpgMagával ragadó stílusa miatt jó volt elkezdeni olvasni a szerző munkáját. Ám csupán elkezdeni volt jó, mert szinte azonnal belépett a képbe a vér és az erőszak, a halál és a szenvedés. Tekintve a súlyos konfliktusokkal terhelt afrikai történelmet, a feketék egymás közti ellentétét, illetve a még markánsabb fekete-fehér emberek közti ellentétet, ha tetszik – erősen fogalmazva – akár fajelméleti ellentétet is, ez nem is csoda; mindezzel együtt nagyon nehéz volt olvasnom ezeket a sorokat.

 

Egy internetes könyves portál röviden így összegzi a könyv tartalmát: „egy ​​képzeletbeli afrikai ország (az Anzikai köztársaság) börtönében egy ember várja a halált: Mayéle dia Mayéla, aki nemrég még az ország ünnepelt elnöke volt. Történetében felismerhetőek a néger sors elemei és a huszadik század problémái és nehézségei. Mindezekre keresi a megoldást, és a lehetséges, tisztességgel adható válaszokat.” (moly.hu)

Nekem ez a kötet egy szép, ám nagyon megrázó olvasmány volt, és tanulságos is egyben, hiszen ezen keresztül ismét tanulhattam valamit Afrikáról, az afrikai lélekről.

A számomra legszebb jelenet a könyvben a függetlenség kikiáltásának megünneplése volt, jó volt olvasni a tömeg (és benne természetesen az egyén) szabadság feletti mámoros öröméről. A könyv apropóján jó volt elgondolkodni arról, mit tesz, mit tehet az emberrel a hatalom? Mit is jelent / mit is jelenthet valójában a szabadság…? Milyen jelentéstartalommal bír(hat)nak az olyan fogalmak, mint küzdelem, remény és jövő…?

***

És egyfajta „utóhangként” valami egészen szubjektív, a regény néhány – engem személy szerint mélyen megérintő – mondata:

„… szabad vagyok… szabad. Ó, tudni, megismerni!... »Ó, testem, mindig kérdező emberré formálj!« Hát hiába jártunk, s ezután is hiába járunk ezen a földön?”

 

A beszámolót írta: Gazdag Zsuzsanna

Kép: Flickr