Lidija Dimkovszka: Tartalék élet című könyve.

Macedónia egy kis ország a Balkán-félszigeten, körülbelül akkora, mint a Dunántúl 2/3-a, 2 millió ember lakja. Bulgária, Görögország, Szerbia és Albánia veszi körül, és "szokás szerint" szinte az összes szomszédos országgal vannak kényes témáik.

Az ország, Macedónia nem összekeverendő Makedóniával, ami egy ókori államalakulat volt, már nem létezik, területe átfedésben van a mai Macedóniával. El is érkeztünk a görögökkel való ellentét lényegéhez, a névvitához. Görögország nem akarja az országot Macedónia névvel elismerni. 

A területre az ókorban a bizánci császárság idején szlávok települtek be, akikre a középkorban a bolgár cárság terjesztette ki a hatalmát. A Bulgáriával való konfliktus itt gyökerezik, a történelem során a bolgárok többször is erre hivatkozva követelték maguknak a mai Macedónia területét. A közös nyelvi gyökerek vitathatatlanok, a két nyelv nem sokban különbözik egymástól.

A szerbekkel a két ország ortodox egyházai közti konfliktus a legkritikusabb, ami alá-fölérendeltségi viszonyokról szól. Az államok ehhez benemavatkozási elv fontosságának hangsúlyozásával álltak.

Macedónia legnagyobb számú kisebbsége az albán, a két nép közt etnikai konfliktusok feszülnek, az albánok elszakadási törekvéseivel tarkítva.

A független Macedónia felé irányuló törekvések a 19. században kezdődtek, mint Európa több országában is. Az első világháborút megelőző első- és második Balkáni háború egyik eredményeként Macedónia területének nagy része az Oszmán birodalom uralma alól felszabadulva a szerbek befolyása alá került, majd 1929-ben Jugoszlávia része lett.

1991. szeptember 8-án kiáltották ki az ország függetlenségét. A délszláv háborúból viszont nem maradtak ki, sok macedón és macedóniai szerb harcolt és esett el a horvátországi és boszniai frontokon.

Lidija Dimkovszka, az író 1971-ben született Szkopjében. A szkopjei egyetemen tanult, majd a bukaresti egyetemen PhD-zett, ott tanított is. Jelenleg Szlovéniában él, ír, fordít, online folyóiratot szerkeszt.

Arra készültem, hogy angolul kell elolvasnom egy könyvet, de meglepődtem, magyarul is olvasható pár Macedón könyv. A fordító hölgy (Czinege-Panzova Annamária) nagyon készségesen segített nekem választani közülük.

Valahol azt olvastam a könyvről, hogy nyomasztó. Ezzel egyet tudok érteni. Nem baj, szeretem a nyomasztó, kelet-európai könyveket, régen olvastam már ilyet.

A könyv története egy halántékánál összenőtt sziámi ikerpárról szól az egyikük szemszögéből nézve. A cselekmény végigköveti a lányok (Szrebra és Zlata- Ezüst és Arany) életét gyermekkoruktól kamasz éveiken keresztül ifjú-, majd felnőttkorukig. Az író nagyon érzékletesen jeleníti meg a tipikus macedón családból származó lányok környezetét. A szülők mintha egész életükben nem tudtak volna megbirkózni lányaik különlegességével. Apjuknak nem sikerül kimutatni szeretetét, gondoskodását feléjük, édesanyjukról pedig nem lehet eldönteni, hogy önző és képmutató-e, vagy az őt ért hatások miatt ennyire bezárkózó és elutasító. Nem hiszem viszont, hogy ha nem lettek volna sziámi ikrek a lányok, akkor sokkal több odafigyelést, több az igényeikre irányuló reakciót kaptak volna szüleiktől.

A legszűkebb környezetükben szembesülnek az elutasítással, negatív diszkriminációval. A szomszédok, az iskolatársak első reakciója az elborzadás, majd az, hogy nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, nem tudnak a lányokra külön személyként, emberként tekinteni, torzszülötteket látnak bennük. A személyük iránt megnyilvánuló elfogadást, nyitottságot először az egyetemen tapasztalják meg.

Másságuknak a legkisebb súlya talán a vidéki rokonok, nagyszülők, nagynénik, unokatestvérek körében van. Itt érezhetik magukat a lányok legjobban szeretve, elfogadva.

A történet vezetése teljesen realisztikus az ikreket szétválasztó műtétig (ez a regény kb. 2/3-a) utána viszont számomra szürreális, szinte mágikus dolgok történnek, mintha minden jónak és minden rossznak meg kellene volna történnie a főszereplővel.

A könyv címe egyszer jelenik meg a regényben, egy a főszereplő számára fontos kérdésben, ami annyira nincs összefüggésben azzal, amit belőlem kiváltott a tartalék élet szóösszetétel. Véleményem szerint ez a kérdés végig ott lapul a regényben, miszerint van egy test két külön személlyel, akik egy kissé földhözragadt szempont szerint, ha úgy adódik, helyettesíthetők egymással, vagy nem is? A lányok egész életükben ezzel a földhözragadt felfogással találkoztak, és ez ellen küzdöttek, hogy egy kalap alá vegyék őket. A könyv belülről szemlélteti, hogy két különböző személy természet általi összekötöttsége, egybeforrasztása milyen kínzó tud lenni mindkettőjük számára.

A könyv szövege nagyon tömör, tipikusan az a szöveg, amiből egy fél mondatot sem szabad kihagyni, mert az olvasó elveszti a fonalat. Ezt a tömörséget pedig az író egy egész hosszú regényben végig fenn tudja tartani. Ebből következően sem egy könnyű nyári olvasmány, amit a strandon olvasunk sokféle ingernek kitéve, a könyvre oda kell figyelni.

A beszámolót írta: Szőke Anna

Kép: Wikimedia, Flickr