Taiye Selasi: Ghana Must Go című könyve.

„The beauty of writing: the power to open new spaces, to reflect back to us in the clearest light some kernel of our selves.”

Taiye Selasi szerint mostohán bánik a világ az afrikai irodalommal. (Nyilván nem próbált még eladni magyar könyvet.) Gondoljunk bele, hogyan reagálunk egy olyan kötetre, amelynek szerzője, témája, helyszíne vagy nyelve Afrikához köthető. Talán egy földrajzilag behatárolt területre asszociálunk, amihez semmi közünk. Vagy talán épp azért vesszük kézbe, hogy felfedezzük, milyen hatással lehet ránk olvasókra, a világ bármely pontján.

„If one could die identityless, estranged from all context, then one could live estranged from all context as well.”

Taiye Selasi gondolatébresztő esszéjének, a Bye Bye, Babarnak tulajdonítják az afropolita fogalmat. Ez olyan afrikai származású világpolgárt jelent, amilyen maga az írónő is. Taiye Londonban született, ereiben ghánai, nigériai és skót vér csörgedezik. TED-előadásában arról mesél, hogy egyszerre vallja otthonának New Yorkot, Accrát, Berlint, Delhit és Rómát is.

A Guineai-öböl északi részén fekvő egykori Aranypart nagyjából az Ankobra és a Volta folyók torkolata között terül el. Évszázadokig portugál, holland, majd brit uralom alatt állt, de a gyarmatosítás ellenére megőrizte változatos kultúrájú népeit és nyelveit.

A trópusi ország 1957-ben vált függetlenné Ghána néven. A ghánaiak többsége születésétől kezdve több nyelven nő fel, és legkésőbb az iskolában angolul is megtanul, amely az állam hivatalos nyelve.

Ghánában érdekes hagyomány, hogy egyes régiókban a halottak egyéniségére szabott koporsót készítenek, pl. repülőgép, mobiltelefon vagy jégkrém alakút. Máshol pedig a gyöngyékszerek töltenek be fontos szerepet.

„It’s useless to love with such force, for the force doesn’t travel, doesn’t keep them, protect them, doesn’t go where they go, doesn’t act as a shield – and yet how to love otherwise?”

A Ghana Must Go c. könyv egy négygyermekes család földrészeken átívelő története, tele kimondatlan érzésekkel és traumákkal.

A regény az apa, Kweku halálával kezdődik. Évekkel korábban szégyenében elhagyta családját, mert kirúgták abból az amerikai kórházból, ahol addig elismert sebészként dolgozott. Gyermekeinek és feleségének, Folának mély sebeket okozott, hogy Kweku nélkül kellett megoldaniuk a mindennapok problémáit. Mire a testvérek felnőnek, a rájuk nehezedő titkok miatt már alig tartják egymással a kapcsolatot. Egészen addig, amíg meg nem érkeznek Ghánába apjuk temetésére.

Maga az alapsztori származástól függetlenül talán bárkivel megeshetne. Ami érdekessé teszi, az egy afrikai család élete, ahogyan megpróbál Amerikában megfelelni az egyetemeken és beilleszkedni az ottani társadalomba. Mégis Ghána az, ahol fontossá válik számukra az összetartás.

A történet elég lelkizős, a sorsok nehezen emészthetőek. A borús hangulatért azonban kárpótol a könyv modern stílusa. Nekem a fiatalos szófordulatok és az állandó kihívást jelentő kulturális kontraszt miatt tetszett leginkább.

A beszámolót írta: Ági.

Hivatkozások:

Ghánai utcakép

Ghánai kunyhó

Taiye Selasi képe

A szerző Twitter-fiókja: @taiyeselasi