A díjnyertes ló – Kazahsztán

A díjnyertes ló: Mai kazah elbeszélők

A végletek: a szamár és az autó, a jurta és a tömbház, egyszerű falvak és fényárban úszó, modern főváros kettőssége egyaránt jellemzi a mai Kazahsztánt. A lakosság 16 milliós, melynek csak 58%-a kazah, ezen felül közel 4 millió orosz is él itt (szinte azonos szinten használják a két nyelvet a hivatalokban) a 120 nemzetiség között, ennek megfelelően az iszlám és a pravoszláv kereszténység jellemzi a vallási színteret. A világ 9. legnagyobb országában, 2,7 millió négyzetkilométeren hatalmas sivatagok, sztyeppék és hegyláncok tárulnak elénk.

kazah1.jpg

Mai kazah elbeszélők – áll a kötet címében, de a kiadvány nem most készült, hanem 1978-ban. Azért esett erre a választásom, mivel a magyar nyelvű kiadványok közül talán a legsokoldalúbban mutatja be a kazah gondolkodást és irodalmat, s mert egykori kazah szobatársam kifejezetten ajánlotta Dükenbaj Doszzsanovot, aki helyet kapott a szerzők között. Az ország maga sorsszerűen került hozzám, valaki lemondott róla én pedig nem tudtam ellenállni, mivel évek óta tervezek elutazni a korábbi fővárosukba, Almatyba (egykor: Alma-Ata).

kazah2.jpg

Az elbeszéléskötetben a végtelen és sík, végletes időjárású kazah táj természetleírásait élvezhetjük és a novellák különböző sorsú hőseinek életét ismerhetjük meg, amely sok esetben összefonódik az ország történelmével. Együtt teázunk vagy isszuk a kumiszt a főhősökkel a jurtában és az aulban*, velük vágtatunk a lovon vagy őrizzük a juhokat. A földrajzi környezetnek és a nomád életmódnak nagy szerep jut, bármelyik szerző írásában is merülünk el, mindannyiukat lenyűgözi a kazah táj, s lakosainak (a természethez hasonló) egyszerűsége, mely mögött mégis mély és konok gondolatok bújnak meg. 

Ami közös az elbeszélésekben, az a melankólia – ami nem feltétlenül az életről való lemondás, még akkor sem, ha a sav megvakítja a híres költőt vagy kiderül, hogy a várva várt férj sosem tér már haza. Az élet megy tovább, az emberek hűségesen és becsületesen végzik a rájuk bízott munkát, gondolataikba merülten szántják a mezőt, s közben persze az idő is halad, autó áll meg a jurta mellett.

A kiadvány ajánlójában kihangsúlyozzák a kazah és magyar nép közötti hasonlóságot, amely a történelmen alapul, könnyen ráakadhatunk nyelvi és életmódbeli párhozamokra; s éppen ez a megragadó a könyvet olvasva: hogy újra és újra felfedezzük közép-ázsiai rokonainkat, miközben még vágyódást is érzünk a sztyeppei életmód iránt.

A beszámolót írta: Tellis Katalin

*aul=nomád szállás vagy egy-egy hajdani téli szállásból alakult falu

Az alábbi linkeken bele lehet olvasni a kötet néhány kazah elbeszélésébe (Szolnok Megyei Néplap 1980. augusztus):

https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1980_08/?pg=23&layout=s

https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1980_08/?pg=24&layout=s