Imants Ziedonis: Színes mesék című könyve.

Aki a címből úgy véli, ez egy mesekönyv lesz, akkor nem téved. A gyerekekkel olvastuk végig ezt a 11 meséből álló könyvet, kisebb-nagyobb csodálkozások és/vagy meglepődések közepette.

Imants Ziedonis lett költő, író, Lettország népművésze, az éneklő forradalom szervezője, a kortárs lett líra egyik legismertebb alkotója. A rigai kerület slokai járásának Ragaciems nevű településén született 1933-ban, egy halász család gyermekeként. 1959-ben a Lett Állami Egyetem filológiai fakultásán végezett. 79 évesen hunyt el.

A könyvben a színekről olvashatunk. Én ilyen megközelítését a témának nem találtam sehol és erősen áthatja az akkori szocialista életérzés. Olvashatunk a fehér, sárga, barna, kék, fekete, piros, lila, zöld, szürke és tarka színekről valamint zárásul a Borostyánkő-mesét.

Abszolút kedvence lett a gyerekeimnek a Fekete mese, ami olyan fekete, hogy alig látszik belőle valami. Szóval sötét van, és mi tapogatózunk a pokol felé, ahol megismerkedhetünk az ördögfiókák életével, ahol az egyes a legjobb jegy és válogatott csínytevéseket követnek el azokkal szemben akik szeretnek tanulni, például odaszögelik a farkincáját a padlóhoz.

„Ez egy fekete ördögbébi, fekete bilin trónol éppen: csak óvatosan, nehogy elsírja magát, nehogy fekete könnyeket potyogtasson, még elmázolódnak ennek a fekete mesének a betűi.”

A történet azzal zárul, hogy bemutatja, hogy a fény elfogásával micsoda brigád foglalkozik és fekete újságpapírba csomagolva viszik ki azt a napvilágra.

A mese, amit csak egyszer olvastunk el az a Lila mese volt. amiben egy bácsi annyi vodkát ivott, hogy lila lett az orra és elkezdett körbe-körbe forogni a feje és hiába mondták neki, hogy ne igyon annyit, mert a feje nem jó irányba fog tekeredni nem hitt nekik és a feje tényleg nem előre tekintett, hanem hátra. Ez megnehezítette a dolgát, mert a kolhozban csónakokat faragott, ha a feje rendesen állt, a csónakok is rendesre sikerültek, de ez nem mindig volt így. Tanakodtak a vezetők, mert nyugdíjba nem küldhetik, hiszen fiatal, munkát kell neki adni.

„Addig töprengtek, tanakodtak, míg végre kitalálták, hogy milyen munkát adjanak neki. Elhatározták, hogy megteszik madárijesztőnek. Hogy forog a feje? Annál jobb!”  

A mi vodkás emberünk egy szép napon azt vette észre, hogy kezd elszíneződni az orra. Pirosból szépen belilult.

„Ha beledugták az orrát egy vázába, amelyben fehér orgonák voltak, a fehér orgonák egy szempillantás alatt lilává változtak.”

 Aztán az emberünk ezt így már nem szerette, de sajnos nem volt festék, ami megmaradt a bőrén. Aztán egy nap különös dolog történt az orra puffadni-dagadni kezdett.

„A vodkás ember lila orra alighanem megzavarodott. Lehet, hogy azt képzelte magáról, hogy ő is egy lila léggömb.”

Aztán az emberünk hamarosan meghalt, vagy a szégyent nem bírta a szíve, vagy a sok vodkát. Aztán más részegeknek is megszökött az orra és ettől kezdve minden lila orrú orrvédőt viselt. Igen ez egy mesekönyvben szerepel, amit gyerekeknek szántak. Hát voltak kérdései a négyéves fiamnak, elsősorban, hogy ugye apa nem iszik vodkát? És hogy miért iszik, ha forog a feje, és miért lila lett az orra, mi az a kolhoz?

A könyvet ajánlom azoknak aki vállalják a könyv beszerzésének kihívásait és nagyon nyitott gyerekekkel rendelkeznek

 A beszámolót írta: Nóra