Peter Thomson: Kava in the Blood (Kava a vérben) című könyve.

A Fidzsi-szigetek egy ország és szigetcsoport a Csendes-óceán déli részén. Hivatalos neve: Fidzsi-szigeteki Köztársaság, Matanitou ko Viti. Cook kapitány a tongaiaktól hallotta a viti szót (helyi nyelven jelentése: ’nagy’), és átírta: így lett belőle először Fidgee, Feejee és végül Fiji angolul.

A szigetcsoport Új-Zélandtól északra, két nagy és sok apró szigetből áll. A 322 sziget közül 106 lakott. Főbb szigetei, a Viti Levu és a Vanua Levu, a lakosság nagy része itt él. A Viti Levu-n található a főváros, Suva, a brit gyarmati építészet egyik kikötővárosa.

Szárazföldi határa nincs, legközelebbi szomszédjai nyugatról Vanuatu, keletről Tonga és északról Tuvalu. 860 ezer lakosával Ausztrália és Óceánia negyedik legnépesebb országa. (A Wikipédia szerint.) A Fidzsi-szigeteket a gazdátlanul maradt országok közül választottam és szinte semmit nem tudtam róla. Erre is való ez a kihívás, hogy olyan írásokat olvassunk amit talán magunktól nem vennénk a kezünkbe.

Peter Thomson 1948-ban Suvában, a Fidzsi-szigeteken született, 2010 februárjától Fidzsi-szigetek állandó képviselője az ENSZ-ben. Peter egy ötödik generációs skót származású fidzsi apja brit gyarmati adminisztrátor, Sir Ian Thomson (gyarmati titkár az 1960-as években, majd később a Brit Virgin-szigetek kormányzója) anyja Lady Nancy Thomson. Peter 1972-ben fidzsi közhivatalnokként kezdte pályafutását, a vidékfejlesztésben dolgozott Navuában, Macuatában és Taveuni-ban. 1978-tól 1985-ig Tokióban és Sydneyben a Fidzsi Külügyminisztériumban dolgozott, majd 1986-ban visszatért Suvába, állandó információs miniszterként.

1987-ben Ratu Sir Penaia Ganilau főkormányzó állandó titkárává nevezték ki. Ebben az időszakban, 1987-ben, a két katonai puccs között a főkormányzó volt Fidzsi kizárólagos végrehajtó hatósága. Miután minden arra irányuló igyekezet, hogy az ország politikai helyzete stabilizálódjon és olyan kormány kerüljön a hatalomra amelyet elfogad a bennszülött lakosság és az indiai bevándorlók is, csődöt mondott, Thompsonnak el kellett hagyni a szigeteket. Új-Zélandra, majd Ausztráliába emigrált, lemondva a fidzsi állampolgárságról.

Peter Thomson szenvedélyes szószólója egy multikulturális Fidzsinek. Úgy véli, hogy a fajalapú alkotmányok és a politikai pártok nagyon megosztották a nemzetet, és elkötelezte magát amellett, hogy olyan jövőre törekszik, amelyben minden polgár egyenlő jogokat élvez.

Peter Thomson Kava in the blood cimű könyve amely 2000-ben elnyerte a New Zeland-i E.H. McCormick díját tényirodalom kategóriában (The EH McCormick Award for the Best First Book of Non Fiction), az 1987-es katonai puccsot írja le részletesen májustól októberig, egy politikai memoárként. 

A könyv két történet párhuzamos bemutatása. Egy fidzsi diplomata azaz Thomson átlagos napjával indít, ami váratlanul egy katonai puccsal folytatódik és innentől lépésről lépésre követhetjük az eseményeket, de minden második fejezetben elkalandozunk a múltba. Miközben figyeljük a politikai helyzet alakulását a 20. század végén, megismerjük a szerző gyerekkori és fiatalkori élményein keresztül az 50-es, 60-as, 70-es évekbeli Fidzsit. Érdekes történeteket olvashatunk a hurrikánokról, kísértetjárta házakról és természetesen a kava fogyasztásáról, ami nemzeti ital a szigeteken és egy olvasói hozzászólás szerint:

„A kava sok olyan ember vérében megmaradt, akik 1987-ben elhagyták a Fidzsi-szigeteket a demokrácia felbomlása után és örökre megőrzik szülőhazájuk emlékeit.”

A könyv írásának stílusa szinte egyedülálló, abban az értelemben, hogy váltakozik a politikai zavar szomorúsága és a fidzsi életstílus szépsége között.

A szép emlékek kontrasztjaként a keserű valóság, amivel Thomson többször is szembesül, hogy Fidzsin született fehér emberként hiába nyúlnak vissza a gyökerei öt generáción át, az mégsem garancia arra, hogy bennszülött fidzsiként elfogadják, és egyesek szemében vulagi, azaz idegen marad. (A könyvben használt fidzsi szavak jelentése a könyv végén megtalálható.)

Annak ellenére, hogy nehezen rágtam át magam rajta, mert őszintén szólva kicsit száraznak találtam és nem kötött le, nem bántam meg hogy elolvastam ezt a könyvet. Még az is lehet, hogy Fidzsi is felkerül a bakancslistámra. :-)

Itt olvashattok bővebben a könyvről és arról hogyan reagálnak olyan emberek a könyvre, akik Óceánia térségében élnek, esetleg közvetlenül érintettek a szigetek politikai helyzetének alakulásában, jobban értik és értékelik a leírtakat, mint én, akitől nagyon távol áll az egész.

Mindenesetre Thomson beszámolója ezekről az eseményekről és különösen az egymást követő puccsokról, amelyeknek tanúja volt, egy lenyűgöző olvasmány lehet a világpolitika iránt érdeklődők számára.

A beszámolót írta: S. Hajnalka