Tajtékos napok – Franciaország

Boris Vian: Tajtékos napok című könyve.

Nehéz elfogultság nélkül írnom erről a könyvről, ez az életem leg-leg könyve. Olvastam minimum négyszer, láttam filmen és most újra hallgattam hangoskönyvként. Az író is a kedvenceim közé tartozik, olvastam minden magyar fordításban megjelent könyvét. Következzen a teljesen szubjektív beszámolóm.

Minden újra olvasásánál más miatt szerettem ezt a könyvet, Tizenhat évesen a tökéletes szerelmet láttam a betűk mögött, ami legyőz minden akadályt. A szerelemre vágyakozó Colin, aki beleszeret Chloéba, akit nem mellesleg Duke Ellington hangszerelt. Pergő stílus és apránként kibontakozó cselekmények. Láthatjuk, ahogy a barátok is rálelnek az útjukra, majd elveszítik azt. Megismerjük Chick először még aranyos, később már ijesztő függőségét is. Felnőtt fejjel sokkal árnyaltabb képet láttam, furcsa, néha meghökkentő képi világával tükröt mutat a sznobizmusnak, hamis értékeknek, és a válogatott őrültségek mellett mégis egy gyönyörű szerelmi történet bontakozik ki. Vágyakoznak, megismerkednek, szerelmesek lesznek első látásra, összeházasodnak, nászútra mennek, majd Chloé beteg lesz. Spoilerezés következik, de muszáj írnom róla. 

Chloé beteg lesz a nászútjuk alatt, mert hópihét lélegzett be és emiatt egy lótuszvirág nőtt a mellkasában, és ez is csak felnőtt fejjel esett le, hogy vajon, azért lótusz, mert ez több kultúrában a tisztaság, a felvilágosodás, a megújulás és újjászületés  szimbóluma? Az egyik élet elveszi a másikat? Chloé haldoklásával, minden meghal körülöttük. Nem mennék bele egyéb mögöttes tartalmakba, a történet szép és magával ragadó, furcsa, groteszk, ezt a könyvet csak szeretni vagy csak utálni lehet. A férjemet kiborítottam vele.

„Kis rózsaszín felhő ereszkedett le az égből, és feléjük közeledett.

– Menjünk bele! – javallotta a fiú.

– Rajta!

És a felhő beburkolta őket. Meleg volt benne, és fahéjascukor-illat.”

Boris Vian a francia avantgárd művészet különös, kihívó alakja volt. Rendkívül sokoldalú tehetség, aki jazz-muzsikusként, zeneszerzőként és festőként is elismert. Eredeti szakmája matematikus, műszaki főiskolát végzett. A Francia Szabványügyi Hivatalban szerzett unalmas tapasztalatai, valamint a világháborús és ifjúkori élményei szolgáltak alapul 1947-ben saját neve alatt megjelent, „első” regényéhez, ami ez a könyv, a Tajtékos napok volt.

Végezetül a teljesség igénye nélkül pár érdekesség Franciaországról:

A franciáknál a kisbabákat nem a “gólya hozza” (csak Elzászban): a kisfiúkat a káposztában, a kislányokat rózsabokorban találják.

A hagyomány szerint újévkor ajándékot (les étrennes) adnak egymásnak az emberek: a nagyszülők egy kis zsebpénzzel lepik meg az unokákat, a házmesternek, a szemetesnek kisebb összeget szokás adni, kereskedők a törzsvásárlóiknak ajándékkal kedveskednek, az alkalmazottak fél- vagy egyhavi bért kapnak.

Húsvétkor nem a nyuszi hozza a csokitojást a gyerekeknek, hanem a Rómából visszatérő harangok potyogtatják le az égből.

Karácsonykor az a szokás, hogy az éjféli mise után ülnek le vacsorázni (ennek réveillon a neve). Provence-ban a karácsonyi desszert hagyományosan tizenháromféle édességből áll.

A beszámolót írta: Nóra