Aranykor – Banglades

Tahmima Anam: A golden age

Tahmima Anam: A golden age című könyve.

Bangladesről az utóbbi időben valószínűleg sok mindenkinek az a pár évvel ezelőtti eset jut eszébe, amikor egy összedőlt épületben több száz ember lelet halálát. Az ehhez hasonló események sajnos az épületek rossz állapota és a laza biztonsági előírások miatt egyébként elég gyakoriak az országban.

banglades3.jpg

Banglades a világ egyik legzsúfoltabb országa: Magyarország területének alig másfélszeresén (147 570 km2) becslések szerint nagyjából 160 millióan élnek, vagyis úgy tizenötször annyian, mint országunkban. Az ország nagyrészt Indiával, illetve egy kis szakaszon Mianmarral határos. A jobb életkörülmények reményében korábban sokan próbáltak Indiába kivándorolni, ennek megakadályozása érdekében ma már szigorúan őrzik a határt, részben ennek köszönhető a nagy népsűrűség.

Az ország történelmének érdekessége, hogy bár valaha önálló ország volt, a brit gyarmatosítás idejében a Kelet-Indiai Társaság vonta – Indiával és Pakisztánnal együtt - ellenőrzése alá, a gyarmati birodalom feloszlása után pedig, amikor a muszlim területek függetlenné váltak Indiától, Pakisztán része lett. A kettő országból tehát úgy lett egy, hogy nem is határosak egymással, csak a közös vallás kötötte össze őket, de különböző nyelvet beszéltek. A pakisztáni kormányzás viszont Kelet-Pakisztánban folyamatos elégedetlenségekhez vezetett, mígnem az 1971-es polgárháború során Banglades kikiáltotta függetlenségét.

banglades4.jpg

A könyv egy háromfős család – a fiatalon megözvegyült Rehana és két gyermeke, valami közeli barátaik történetén keresztül enged bepillantást a Banglades függetlenségéért vívott harc napjaiba és az ott élő emberek gondolkodásába. Az eseményeket az anya szemszögéből meséli el, aki ellenzi a vérontást és igyekszik minél kevésbé részt venni a háborúban, de kénytelen végignézni, ahogy gyerekeit valósággal beszippantják az események, és ez ellen semmit nem tehet.

banglades1.jpg

Rehana személyében egy makacs, akadályokat és kompromisszumokat nem ismerő nőt ismerhetünk meg, aki férje halála után nem tudja egyedül nevelni a gyermekeit, és ezért ők az ország másik felébe kerülnek a férje testvéréhez, de ő mindent megtesz annak érdekében, hogy visszakapja őket, és újra együtt lehessenek – a hazájában, Bangladesben. Azzal azonban nem számol, hogy a politika később esetleg újra elszakíthatja őket egymástól…

 banglades2.jpg

A műben a hangsúly inkább a család sorsán, és a főszereplő érzelmein van. Bár vannak benne leíró részek is, amiből az ország kultúráját megismerhetjük – például, hogy milyen házban laktak, illetve azt érdekes módon mindig megtudjuk, hogy éppen mit esznek – szerintem ezek kevésbé hangsúlyosak. A történelmi eseményeket ugyancsak inkább megemlíti, nem taglalja őket részletesen.  

A szerző Bangladesben született, de apjának a UNICEF-nél folytatott, nemzetközi tevékenységének köszönhetően különböző európai, amerikai és ázsiai városokban töltötte gyerekkorát, ma pedig Londonban él. Első könyve A Golden Age. A könyvet a szerző szülei ihlették, akik részt vettek a függetlenségi harcokban. 

Források:

http://index.hu/kulfold/2013/04/24/osszedolt_egy_nyolcemeletes_haz_dakkaban/

http://index.hu/kulfold/2012/11/25/tobb_mint_szaz_halott_a_textilgyarban/

https://hu.wikipedia.org/wiki/Banglades

https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g

http://www.lehigh.edu/~amsp/2008/03/review-tahmima-anams-golden-age.html

Képek:

Francisco Anzola, https://www.flickr.com/photos/fran001/30534150714

Mariusz Kluzniak, https://www.flickr.com/photos/39997856@N03/9505808117/

 A beszámolót készítette: KK