Az Araráton innen és túl – Örményország

Martirosz Szárján: Életemből című könyve.

Martirosz Szárján: Életemből című könyve.

Noha ez nem volt tudatos, egy olyan örmény szerző könyvét választottam, aki nem Örményországban született. Az örményekre pedig kifejezetten jellemző, hogy diaszpórában élnek szerte a világon. Sőt, jóval többen, mintegy 8 millióan laknak az anyaországon kívül, amelynek kb. 3 millió lakosa van.

mount-aragats-1925.jpg

Az örmény állam volt az első a világon, amely 301-ben megtette a kereszténységet államvallásnak. Számos, a középkorban épült templom, kolostor és kereszteskő (úgynevezett khacskar) napjainkig is fennmaradt, sőt, Haghpat és Szanahin kolostorai, Ecsmiadzin katedrálisa és templomai, Zvartnoc, valamint a Geghard kolostor a világörökségi helyszínek közé is bekerültek.

Felkereste ezeket a helyeket Martirosz Szárján, az Életemből című visszaemlékezés szerzője és az örmény nemzeti festészet megteremtője is, aki nagyon erősen kötődött gyökereihez: „A békeszerető, alkotó, ezeréves kultúrára visszatekintő nép, amely soha senkit nem nyomott el és nem rabolt ki, de ő maga szinte szakadatlanul a kizsákmányolástól és fosztogatástól szenvedett, a legnehezebb körülmények között is talált magában erőt az alkotáshoz, újjászületéshez. Az örmény nép újra és újra a történelem élvonalába került, filozófusok, történészek, költők, tudósok és építészek ragyogó sorát adta; géniuszának erejével harcolt méltósága és függetlensége helyreállításáért. Magával ragadó az évszázadok mélyéből eredő örmény építészet, amelynek emlékei csodával határos módon maradtak ránk mély hegyszurdokokban és szorosokban, megközelíthetetlen hegyek oldalán és termékeny völgyekben.” Művészi hitvallását is erre az örökségre építi:

„Az iskola megadta nekem a festői tudás alapjait, de ki kellett dolgoznom saját festői nyelvemet is. […] Ezen a nagy és rögös úton a legfőbb mérföldkő számomra szeretett Örményországom volt, ismételhetetlen tájaival, színes életformájával.”

640px-haghpat-nshan.jpg

Bár vérbeli festőként Szárjánnak a tájak és az utazások érzékletes leírása sokkal jobban megy, mint a sztorizás, van egy-két érdekes története azzal kapcsolatban is, hogy milyen babonás gyanakvással és ellenségesen fogadta a korabeli vidéki-kisvárosi társadalom a plein air festők vagy úgy általában a portréfestők tevékenységét. Belepillanthatunk abba is, hogy milyen volt a művészek világa a tízes-húszas évek Moszkvájában – bár ez néha kicsit névsorolvasásra emlékeztet, szerencsére a könyv végén szereplő név- és tárgymutatóból kiderül, hogy ki kicsoda. Az első világháború és az örmény népirtás meglepő módon viszonylag röviden kerül csak szóba. Kicsit furcsa, hogy visszaemlékezéseit az 1928-as évvel lezárja (ekkor történt, hogy számos festménye elégett, amikor tűz ütött ki az őket szállító hajón), noha a könyv 1971-ben jelent meg, ő maga pedig egy évvel később, 92 évesen hunyt el.

martirosz_szarjan_konyv.jpg

A kötetben szereplő sok-sok reprodukció értelmezéséhez maga a festő nyújt segítséget: a művészetről vallott általános – és a korabeli ideológiától csak enyhén érintett – elképzeléseit több ponton is kifejti, ráadásul egy-két festménye kapcsán részletesen is leírja, hogy mit miért festett meg úgy, ahogy. De különösebb magyarázat nélkül is hatnak a művei, már csak ezért is örülök, hogy rábukkantam erre a könyvre.

Képek: Wikimedia, Wikiart

Írta: Szántó Judit