Elfriede Jelinek: A zongoratanárnő című könyve.

Ausztriát azért választottam, mert német nyelvű könyvet akartam eredetiben olvasni. Rákerestem osztrák írókra és találomra kiválasztottam egyet. Ez volt Elfriede Jelinek Die Klavierspielerin (A zongoratanárnő) című könyve. Két hónapomba telt, mire beszereztem a könyvet. Hát mit mondjak? Nehéz falat volt. Nem a német nyelv miatt, mivel szinte állandó jelleggel olvasok német nyelven írt könyveket. Az írónő meghökkentő, már-már megbotránkoztató szóképei okozták a problémát.

No de először néhány szót az országról. Ausztriát meglehetősen jól ismerjük. Történelme, kultúrája ezer szálon kapcsolódik Magyarországhoz. Az ország neve hallatára mindenkinek Bécs, a Schönbrunn, a Prater és a Mariahilfer Strasse ugrik be. De Ausztria ennél sokkal több: az Alpok hegyvonulata az ország több mint felét foglalja el. Varázslatos vízesések, zöld dombok kolompoló tehenekkel, virágos rétek, fantasztikus kis alpesi falvak, gyönyörű erdők, hófödte hegycsúcsok, ezek a maguk nemében mind egyedülállóak. Az ország bevételének nagy részét az idegenforgalomból szerzi. Az Európai Unió országai közül Ausztria rendelkezik a második legalacsonyabb munkanélküli rátával. 

Elfriede Jelinek osztrák írónő, 1946-ban született Stájerországban. Kolostori iskolában tanult, amely meglehetősen korlátozta őt, majd 13 évesen felvették a bécsi konzervatóriumba, ahol több hangszeren tanult játszani. Érettségi után idegösszeroppanást kapott, ennek ellenére elkezdett művészettörténetet és színháztudományt tanulni. 1967-ben szorongásai miatt félbehagyta tanulmányait és ekkor kezdett el írni. A hetvenes évektől francia, angol és amerikai szerzők műveit fordította németre. 1983-ban írta meg A zongoratanárnő című regényét, amelyből később film is készült. Gyakran irt nagy port felverő darabokat. Őt magát szókimondó, semmitől sem visszariadó íróként tartják számon. 2004-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat, amit szorongásai miatt nem is vett át személyesen.

A könyv egy 40 év körüli bécsi zongoratanárnőről, Erika Kohoutról szól. Érzelemmentes, normális emberi kapcsolatokra képtelen személyként ismerjük meg. Mindez nem véletlen, hiszen anyja már kisgyermekkora óta zsarnokoskodik felette, nem hagy számára önállóságot, mindezt annak a célnak érdekében, hogy Erikából híres zongorista váljék. Ellenőrzi minden lépését, ha késve érkezik haza, akár tettlegesen is bántalmazza. A titokban vásárolt ruháit, ha anyja rátalál, szétvagdossa, megsemmisíti. Nem enged senkit a lánya közelébe. Erika kénytelen visszafojtani érzéseit, és ez a szorongás készteti arra, hogy öncsonkítást hajtson végre magán. Kettős életet él, nappal példamutató művész, tanár, este pornómozikat, peep show-kat látogat.

Egy jóképű, fiatal, sportos tanítványa, Walter eldönti, hogy meghódítja a tanárnőt. A kapcsolat szinte romantikusan indul, ám Erika nem képes normális kapcsolatra. Arra vágyik, hogy megalázzák és ezt egy levélben közli is a tanítványával, pontosan leírva, mit vár el tőle, mit csináljon vele. Az írónő mindezt szinte már durva aprólékossággal írja le. A fiatalembert sokkolja ez a szexuális torzulás. Előbb elfut, majd éjjel visszatér és brutálisan bántalmazza, miközben a közbelépni akaró anyát a hálószobába zárja. Végül megerőszakolja. Erika másnap kést vesz magához, maga sem tudja miért. Odamegy az iskola elé, ahol a fiatalember vele egykorúakkal vidáman társalog. Végül Erika a kést saját vállába szúrja, majd vérezve, megtörten visszatér a családi börtönbe.

Tehát, ahogy az elején már utaltam rá, egy nehezen olvasható könyvről van szó. Néha hetekre félretettem, hogy meg tudjam emészteni az olvasottakat. Végülis elgondolkodtató regényről van szó, aki szereti a pszichológiai elemzéseket, annak kitűnő olvasmány lehet.

A beszámolót írta: Kalmár Márta