Világjáró könyvmolyok

2018.jan.15.
Írta: bhe Szólj hozzá!

Papírsárkányok – Afganisztán

Khaled Hosseini: Papírsárkányok című könyve.

Egy történet a barátságról, hűségről, apa-fiú kapcsolatról, bűnökről, megbocsájtásról, háborúról és újrakezdésről. Nagyon vártam már az olvasását, beharangozott bestseller a könyv, híres író a Kabulban született Khaled Hosseini. Muszlim édesapja diplomata volt, anyja tanár. Öt testvére közül ő a legidősebb. Később éltek Franciaországban majd Amerikában is, ahol orvosként praktizált. Bemutatkozó regénye a 2003-as Papírsárkányok volt.

hosseini.jpg

Tovább

The Galaxy Game – Barbados

Karen Lord: The Galaxy Game című könyve.

A sci-fi- és fantasyrajongók egyik fele az a típus, aki a megszokott világából nehezen lép ki, és igyekszik csak a kedvenc szerzőit olvasni. Én is ebbe a típusba sorolom magam. Nehéz nyitnom új szerzők, új univerzumok felé.

thegalaxygame-large.jpgAmikor beálltam a Világjáró könyvmolyok közé, teljesen véletlenül böktem Barbados országára, és nagyon kellemesen csalódtam, amikor kiderült, hogy egy ismertebb barbadosi származású irónő sci-fi, ill. fantasy világokról ír.

Még jobban meglepett maga a könyve, amit kiválasztottam: The Galaxy Game. (Magyar fordításról nem tudok, angolul hozzáférhető nemzetközi oldalakon.) Aki szeretne egy másfajta szemléletű, nem tipikusan „nyugati” fantasyba belekóstolni úgy, hogy biztosra megy „ízélményileg”, az ne habozzon beleolvasni.

Tovább

Négy uralkodó – Thaiföld

Kukrit Pramoj: Four reigns című könyve.

Thaiföld Délkelet-Ázsiában található, Laosz, Kambodzsa és Malajzia szomszédságában. Eredeti neve Sziám. Történelmét alapvetően kínai és indiai befolyás határozta meg. Az európai beavatkozások ellenére is megőrizte függetlenségét, amit az uralkodók diplomáciai érzékének is köszönhet, és ebből kifolyólag sosem vált gyarmattá.51qamuj.jpg

M. R. Kukrit Pramoj Thaiföldön született, és Oxfordban tanult. Igazi polihisztor volt: miniszterként, politikusként, táncosként, kritikusként és újságíróként tevékenykedett. Több mint 20 könyvet írt.

Az egyik legismertebb és leghosszabb regénye a Four reigns. Egy lány, Phloi és annak családján keresztül mutatja be a mindennapi thai életet az 1892-es évtől egészen 1932-ig, 4 uralkodói érát érintve. A történet folyamán bemutatásra kerül, hogyan változott az életük, és hogyan változott a nemzetközi események hatásaira Thaiföld.

Tovább

Ahol az igazságnál sokkal fontosabb a változatosság – Guyana

Pauline Melville: Napfogyatkozás Guyanában című könyve.

„Meghívok mindenkit szülőföldemre, a forró, száraz szavannákra, ahol az Amazonastól északra, a Kanaku-hegység mindkét oldalán indiánok élnek, a síkságokra, ahol – úgy mondják – az embereknek olyan kevés jut, hogy a szegény ember kutyájának a falhoz kell támaszkodnia, és össze kell szednie magát, hogy legyen ereje ugatni.”

Hát lehet ellenállni ilyen invitálásnak? Nem, nem lehet. Nem a szegény ember szegény kutyája vonzza az olvasót, hanem a távoli, titokzatos Guyana, melyet szeretne megismerni. Persze megismerni nem fogja, csak kóstolót kap belőle. De milyen kóstolót!

Az írónő sorait olvasva egyáltalán nem a szegénység jut az eszünkbe. Sőt, inkább az ellenkezője, a gazdagság. No, nem a tárgyiasult jómód, hanem a kötet nyelvi és tartalmi gazdagsága, mondhatni bujasága. Igen, ez találóbb szó rá. Mert a történet merő érzéki öröm és fájdalom. Beszéljünk bár a mindennapokról, melyeket átitatnak a guyanai emberek életét meghatározó mítoszok, vagy ejtsünk szót a mítoszokról, melyek nem választhatók el a mindennapoktól, a történet egyre csak burjánzik, egyik kép épül a másikra, egyik szereplő hozza magával a másikat. A szavannai forróságban látszólag szétfolyik a cselekmény, az egyik szál elhal, a másik befejezetlenül lóg a levegőben, ám ahogy haladunk előre a könyv lapjain, kezd összeállni a mozaik, hogy végül egységes egészként tündököljön fel előttünk.

Tovább

Mezítlábas álmodozó – Kenya

Ngũgĩ wa Thiong’o: Dreams in a Time of War: A Childhood Memoir és In the House of the Interpreter: A Memoir c. könyvei.

kenya_est.jpg

Ngũgĩ wa Thiong’o 1938-ban született. Önéletrajzi regényeiben saját (gyerek-)szemével láttatja Kenya XX. századi történelmének néhány meghatározó mozzanatát.

Már egész pici korában nyomot hagytak benne az apja feleségeinél töltött esték, ahol sokat hallgatta a rokonság történeteit. Főleg bátyjai mesébe illő kalandjai ihlették meg későbbi pályája során.

A II. világháború idején a hírek angol nyelvű újságok formájában jutottak el családjához, ami miatt a kis Ngũgĩ hamar elhatározta, hogy mindenképpen iskolába szeretne járni, és megtanulni angolul. Szegénységük miatt azonban csak hosszú várakozás után tudtak iskolai egyenruhát venni. Furcsán érezhette magát, amikor életében most először volt cipő a lábán! A beíratkozás végül – bár nagy eseménynek számított – össze is zavarta a fiú személyiségét. Addigi élete során mindig édesanyja nevét viselte, az európai szemléletű iskolarendszerben azonban vezetéknevét az apja után jegyezték be.

Tovább

Egy afrikai Grönlandon – Togo

Tété-Michel Kpomassie: An African in Greenland (Egy afrikai Grönlandon) című könyve.

A togói író valós kalandokon alapuló életrajzi könyve már cím alapján nagyon megfogott, és végig, ahogy életének legnagyobb kalandját írja le, magával ragadott.

togo2.jpg

Kpomassie 1941-ben született Togóban, és csak hat év általános iskolai tanulmányokat végzett el. Amikor hatéves volt, és kókuszdiót gyűjtött a dzsungelben, egy kígyó megijesztette, és leesett a fáról. Édesapja szentül hitte, hogy a kígyókultusz papnője által ajánlott orvoslat, miszerint ezek után 6 évig a dzsungelben kell élnie, segíteni fog kiheverni az átélt traumát. Ezután az időszak után olvasott egy könyvet Grönlandról, és rögtön a fejébe vette, hogy neki abba az országba kell utaznia. Nincsenek kígyók, és még vadászni is lehet abban az izgalmas országban. Miután erőre kapott, elmenekült otthonról, hogy elérje a kitűzött célját: eljusson valamilyen úton–módon Grönlandra, és azon belül is a legészakibb pontra.

Tovább

A zongoratanárnő – Ausztria

Elfriede Jelinek: A zongoratanárnő című könyve.

Ausztriát azért választottam, mert német nyelvű könyvet akartam eredetiben olvasni. Rákerestem osztrák írókra és találomra kiválasztottam egyet. Ez volt Elfriede Jelinek Die Klavierspielerin (A zongoratanárnő) című könyve. Két hónapomba telt, mire beszereztem a könyvet. Hát mit mondjak? Nehéz falat volt. Nem a német nyelv miatt, mivel szinte állandó jelleggel olvasok német nyelven írt könyveket. Az írónő meghökkentő, már-már megbotránkoztató szóképei okozták a problémát.

Tovább

Vegyesbolti csendes napok - Norvégia

Erlend Loe: Vegyesbolti csendes napok című könyve.

Hogyan is kezdhetném? Nehéz eldönteni, hogy mit is olvastam egy fikciót, egy hirtelen ”agymenést”, amit a szerzőnek muszáj volt kiadnia magából, egy házasság viccesen megírt párbeszédét vagy magát a keserű valóságot egy szétesőben lévő házasságról; szerintem inkább az utolsót. Akár szórakoztató is lehetett volna, ha akarva-akaratlan nem láttam volna a sorok mögé, hogyan menekülünk egymás elől, hogy vetítjük ki másra a problémáinkat, milyen hatással van ez a családunkra, a gyerekeinkre, önmagunkra?

Tovább

Testvérek – Kína

Jü Hua: Testvérek (Yu Hua: Brothers / 余华《兄弟》) című könyve.

img_20170305_112502.jpg

Kiciciposz, ezeöszá, panda, tajcsi, pocsék áruk olcsón, tűszurkáló doki, évi 7%-os GDP-növekedés, freetibet, szmog, rizs mindennap, Mao, és sokan vannak. Csak pár, viszonylag szalonképesebb sztereotípia abból, amik az átlagos nyugati ember eszébe és szájára tolulnak, amikor Kínáról esik szó. Valójában lehetetlen is pár szóban-sorban jellemezni ezt a több ezer éves múlttal, és kontinensnyi méretű területtel rendelkező országot.

img_20170614_092635.jpg

Nem tudom, jó vagy rossz hír-e az, hogy bármit hallunk Kínáról, az valószínűleg igaz. Amikor kínaiul kezdtem tanulni, elsősorban a nyelvek iránti érdeklődés vitt oda, egész egyszerűen, szorgalmas kódfejtőként meg akartam tudni, mik azok a krikszkrakszok. Az elmúlt tíz évben azonban feltárult előttem ennél sokkal, sokkal több, csodák és borzalmak egyaránt. Három éve itt is élek, és még mindig csak azt mondhatom el, hogy vannak személyes tapasztalataim, élményeim, ismereteim, de szerintem Kínát teljesen megismerni soha, senki sem fogja. Ami engem elsősorban megfogott, az az, hogy a mindennapi élet minden színterét hogyan befolyásolja még mindig a kétezer éves konfuciánus filozófia, ami tulajdonképpen tehát a mai napig, és bizonnyal még a jövőben is, meghatározza a kínai társadalom (és így a gazdaság) működését. Úgy is mondhatnánk, hogy egy több ezer éves színdarabot játszanak a 21. századi színpadon, és a szöveg alig-alig változott, míg a díszleteket minden órában újra kell építeni. Elképesztő látni, érzékelni ennek a társadalomnak a rétegezettségét, a merevségeit, az ezeréves szabályait, a hihetetlen kohéziót, ami a mai napig meg tudta tartani nagyjából egyben ezt a hatalmas birodalmat.

Tovább

A szerencsés utazó – Saint Lucia

Az irodalmi Nobel-díjat 1992-ben Derek Walcott karibi költő kapta.

1930-ban Saint Lucia szigetén született. Egyetemi tanulmányait Jamaicán és New Yorkban végezte.1953-tól Trinidadon él, 1959-től 18 éven át vezette az általa alapított Trinidadi Színházi Műhelyt, számos színdarabot írt a társulatnak. Az év nagy részét jelenleg az Egyesült Államokban tölti, költészetet tanít a bostoni egyetemen. Kétségtelen, hogy amikor munkásságát Nobel díjjal jutalmazták, az esztétikai minőségen túl a műveiben megtestesülő eszmét tüntették ki. Walcott művészetével a befogadás kultúráját terjeszti, a befogadásét, ami nem veszélyezteti a hagyományok őrzését: épp ellenkezőleg; tudja, hogy a kultúrhagyomány az elrekesztés során halna el. Így aztán nem sajnálja megosztani a saját kultúráját sem, mert tudja, hogy ezáltal él tovább.

Walter epikus főműve,vaskos eposza, az Omeros e gondolat könyve: a homéroszi eposzt mai karibi környezetbe ülteti, az emberiség történelmi, földrajzi és kulturális rétegei mind ott kavarognak ebben a hatalmas kompozícióban. Walcott költészetének szembeötlő jellegzetessége áradó verbalitása. A hagyományok súlya őt nem béklyózza, nyelvét nem bénítják művészetfilozófiai, irodalometikai görcsök. Verseiből a forma, a ritmus, a stílus páratlan művészét ismerjük meg. Ugyanakkor mesterségbeli tudásával nem él vissza, verstechnikai bravúrjait szinte elrejti oldottabb,improvizációkra emlékeztető alkotásmódja. Igaz, mint maga mondja, ő szóbeli, retorikai kultúrából érkezett, ezért olyan megejtő művészetében. Walcott költészete azt bizonyítja: továbbra is van érvényes költészet.

Következzen a Világ világa című verséből egy részlet:

“Marley-val ringatott az utasszállító busz sztereója,

És szépség halkan dúdolta a refrént.

Láttam,ahol a fény félarcán csíkozódva az arc mezőit kiemelte; ha ez egy portré volna,a megvilágított részek maradnának utoljára,ezek fénye

Selymezte fekete bőrét; én tettem volna rá egy fülbevalót,

Valami egyszerűt, jó aranyból,kontrasztképp, de ő nem viselt ékszert. Úgy képzeltem,hogy erős és édes illat árad belőle,mint egy mozdulatlan leopárdból, és a fej nem volt más, mint fenséges.

Amikor rám nézett, aztán másfele, udvariasan, mert az idegenek bámulása udvariatlanság, olyan volt,mint egy szobor, mint feketében Delacroix-tól A Szabadság, amint vezeti a népet – az enyhén dülledő szemfehérje, a metszett ébenszáj, a masszív felsőtest, benne egyszerre erő és nőiesség; de fokozatosan ezt is elnyelte az alkonyat,

kivéve a kirajzolódó arcélt és a megvilágított orcát, és azt gondoltam: Ó Szépség,te vagy a világ világa!”

Nem hallgattam a jó szóra, mikor azt tanácsolták, hogy a verseskötete végén lévő, a Nobel-díj átvételekor mondott beszédével kellene kezdeni ahhoz hogy jobban megértsük, magunkévá tegyük verseit.

Így utólag, nekem ez sem segített volna abban hogy jobban megszeressem Walcott kötetét.

Az ő stílusa nekem nyomott, teletömött, felsorolások tömkelege. Versei többsége nehéz – pár sor után, mindenféle elkalandozás nélkül az ember nem tudja, mit is olvasott. Lehetséges némi időt eltöltve szülőföldjén nagyobb megértéssel,türelemmel haladnánk; talán jobban sikerülne olvasni a sorok között.

A 18 versből háromban találtam meg azt, amit szeretek egy versben; köztük van a fent említett vers is.

Őszintén és kerülve mindenféle ragozást, nem ajánlom ezt a művet, akad bőven más, sokkal élvezhetőbb «remek» a polcokon.

A beszámolót írta : Puskás Judit