Riot avagy egy amerikai lány Indiában - India

India életem egyik legnagyobb szerelme. Ahogy mondani szokták (azok, akik látták, megélték, érdeklődnek utána), Indiát vagy szeretni, vagy utálni lehet, köztes út nincs. Én szeretem és nem is tudnám nem szeretni. Beleégett minden porcikámba, olykor befogad, máskor eltaszít, de mindig a részem marad. Bhárat Mátá tett azzá, aki vagyok és az élmények, amiket ott szereztem, a mai napig formálnak. Így számomra mi sem volt természetesebb, mint a kihívásra egy olyan könyvet választani, amit onnan hoztam haza legutóbbi látogatásomkor.

Ha annyi pénzem lenne, ahányszor azt a kérdést kellett volna megválaszolnom: „Milyen India?”… Mindenki frappáns, könnyen magunkba szívható, ill. továbbadható választ vár. De hogyan is lehetne röviden jellemezni egy országot, amelynek lakossága kb. kétszerese egész Európának? Ahol nemcsak a táj változik, ahogyan északról délre, keletről nyugatra utazunk, hanem a kultúra, a nyelv, a nyelvjárás, a történelmi és a mai valóság is. Ahol egymás mellett él a múlt, a jelen és a jövő. És köszönik, általában egész jól megvannak, főként, ha valaki nem akar szándékosan belepiszkítani ebbe az összetett indiai valóságba. Indiában minden megvan, a Himalája a maga csöndes fehérségével és magasztosságával, homokos tengerpartok, bulihelyek, felhőkarcolók és nyomornegyedek, Teréz anyák és félreforduló tekintetek. Számomra a legfontosabb, hogy megvan az „és“, mert minden létezhet egymás mellett, együtt. Számomra ez a legfontosabb, amit megtanultam, az elfogadás, az „és“, az, hogy nem kell mindenáron dönteni és kizárni minden más opciót, nem kell, mindig választani, lehet szemezgetni. Abszolút igazságok nincsenek.

Tovább