Világjáró könyvmolyok


2017.nov.10.
Írta: Votisky Petra Szólj hozzá!

Szentek mosolya – Omán

Ibrahim Farghali: The Smiles of the Saints című könyve.

Omán utolsó pillanatos vállalásom, szóval könyvem kiválasztásának fő kritériumai a gyors beszerezhetőség (Amazon, ebook) kevés oldalszám és az alacsony ár voltak kilenc másik könyv után. Így aztán sikerült olyan könyvet választanom, ami nagyrészt nem Ománban játszódik, hanem Egyiptomban. Az internetes kutakodást tehát nem úszhattam meg, lássuk hát, mit tud a Wikipedia Ománról:

Bár az Ománi Szultánság a térképen aprócska folt az Arab-félsziget nagy részét kitevő Szaúd-Arábia, a hasonló nagyságú Jemen és az Egyesült Arab Emírségek mellett, területe valójában három Magyarországot tesz ki, de lakossága csupán 4 millió fő, ami nem is csoda, hiszen területének nagy része sivatag, de hegyek és tengerpart is jutott neki bőven. Fővárosa Maszkat.

Tovább

Zárt ajtók mögött – Tunézia

Monia Hejaiej: Behind Closed Doors című könyve.

Tunéziát azért választottam, mert szerettem volna egy arab országot is a többi vállalásom mellé. Nagyon megörültem neki, mikor váratlanul felszabadult, mivel egy jó ismerősöm is innen származik, akivel nyelvtanfolyamon ismerkedtem meg. Nagyon rendes srác, poénkodásával mindig feldobta a késő esti olaszórákat. Nemrég volt az esküvője otthon, Tunéziában, és bár szerelmi házasság, és a felesége nem hord semmiféle kendőt (nem is kötelező már náluk), a lakodalom a tunéziai arab hagyományoknak megfelelően hét napon át tartott, pont úgy, ahogy a választott könyvemben többször is utalnak rá.

tunezia.pngA könyvválasztáshoz Ann Morgan listáját vettem alapul, és már épp megrendeltem volna BookDepository-n egy regényt, mikor megnéztem milyen hasonló könyveket ajánl a weboldal. Így találtam rá Monia Hejaiej könyvére, melyet magyarra így lehetne lefordítani: Zárt ajtók mögött: Tuniszi nők szóbeli narratívái. Rögtön felcsillant a szemem, hogy ez valami nagyon autentikus, emellett néprajzos tanulmányaim és feminista beállítódásom is arra ösztönöztek, hogy ezt a könyvet válasszam.

Tovább

Elveszett lelkek kertje – Szomália

Nadifa Mohamed: The Orchard of Lost Souls című könyve.

Szomáliára mint a kihívás közben megüresedett országra csaptam le. Angol gyarmat volt, részben olasz gyarmat is (ezen a két nyelven olvasok a magyaron kívül), van irodalma, angol nyelvű, több írója is, könnyű volt így könyvet találni hozzá. Ráadásul női író könyvét, ami nekem szívügyem. És Nadifa Mohamed nem úgy író, hogy írt egy könyvet, hanem többet is, ráadásul már az elsővel (Black Mamba Boy) megnyert számos díjat.

Tovább

Varázsütésre – San Marino

Lara Swan: D’Incanto című könyve.

Eredetileg Olaszországot akartam választani, de az nem lett volna kihívás, mivel itt élek, és olasz szerző könyvét mindenféle nyelven könnyű beszerezni. Na de san marinói könyvet találni… olyan, mint mondjuk Magyarországon bajai vagy soproni születésű szerzőre vadászni, ha nem nehezebb. Egy 30.000 lakosú, 61 négyzetkilométeres területű miniállamról beszélünk az olasz Riminihez közel, Emilia-Romagna és Marche régiók határán, hegyes-dombos vidéken. Állítólag a maffia fellegvára, nem az íróké. Szóval kihívás.

Tovább

Egy teljes kör Kongóban - Kongói Demokratikus Köztársaság (Zaire)

Frederick Yamusangie: Full Circle című könyve.

Ezt a könyvet, meg tulajdonképpen az országot is azért vállaltam el, mert az első négy vállalásom után és azokkal ellentétben szerettem volna egy olyat, amihez nem kell hosszas kutatómunka, nem kell a bőséges vagy éppen a szűk választékból keresgélnem, és elérhető az általam olvasott nyelveken. Ann Morgan listáján szerepelt a könyv, és a Book Depository-ról rendelhető.

Egy nagyon vékonyka könyvről van szó, habár regénynek titulálják. Mindössze 83 nagy alakú oldalból áll. Meg kell, hogy mondjam így az elején, nem szerzett számomra maradandó irodalmi élményt. Már a mottóként szereplő Joseph Conrad-idézetnél gyanút foghattam volna. (Az egyetemen kötelezően ajánlott olvasmány volt a Heart of Darkness című eposza, aminek nem sikerült belopnia magát a szívembe.)

Tovább

Legyen nekik dzsessz - Dominikai Közösség

Jean Rhys: Legyen nekik dzsessz című könyve.

E könyv esetében első ízben szegtem meg azt a saját magam által felállított évtizedes szabályt, hogy angol nyelvű könyvet csak eredetiben olvasok. Az ok egyszerű: sok könyvet vállaltam be a kihívás keretében, sok ritkaságot is, így igyekeztem minél kisebb anyagi ráfordítással megúszni azt, amit lehet. Ezt a könyvet pedig a bookline.hu antikváriumából sikerült megrendelnem pár száz forintért.

A kötet válogatás Jean Rhys több különböző kiadásban megjelent novellájából, elbeszéléséből, melyek 1960 és ’76 közt láttak napvilágot. Magyar fordításban 1980-ban jelent meg Udvarhelyi Hanna tolmácsolásában. A kalandos életű írónő ezen novellái közül hatot találtam, ,melyek valamilyen formában dominikai, vagy legalábbis a Karib-térségből származó szereplőket tartalmaznak.

Tovább