Meelis Friedenthal: Méhek című könyve.

A könyv, amit a helyi könyvtárban ajánlottak, Meelis Friedenthal észt író második regénye, melynek a Méhek címet adta, és amely 2013-ban elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját.

Az író hazája Észtország, egy észak-európai állam, amely a Balti-tenger keleti partján fekszik. A mai Észtország területe volt Európának az a sarka, amely a legkésőbb vette fel a kereszténységet. 1193-ban III. Celesztin pápa toborzott kereszteseket a pogányok megszelídítésére. Ötszáz évvel később, 1625-ben Észtország teljes szárazföldi területe svéd birtok lett, majd a nagy északi háború következtében Oroszországhoz került. Háromszáz évvel később az észtek sorsa 1939 augusztusában teljesedett be, amikor Sztálin és Hitler egyezményt kötött Kelet-Európa érdekszférák szerinti felosztásáról a Molotov–Ribbentrop-paktumban és annak titkos záradékában.

Federico Andahazi-Kasnya: A harmadik nővér című könyve.

A legnagyobb jóindulattal sem tudom a most olvasott könyvet jónak mondani. Érdekes, különös, de leginkább hátborzongató. Azt mondanám rá, hogy egy „lájtos” horrortörténet. Mindezek ellenére nem tudtam letenni, muszáj volt megtudnom, hogy mi fog történni a végén.

Augusto Roa Bastos: Embernek fia című könyve.

A könyv, amit a napokban fejeztem be, az Embernek fia (spanyolul Hijo de hombre) címet kapta és a paraguayi Augusto Roa Bastos írta. Még soha nem olvastam semmit paraguayi írótól, de tudom, hogy Dél-Amerika történelme sem mentes a legendáktól, így kissé fenntartással vettem kezembe.

Mindenekelőtt nézzük magát az országot. Paraguay, hivatalosan a Paraguayi Köztársaság, Dél-Amerikában található. Az országot délről és délnyugatról Argentína, keletről és északkeletről Brazília, északnyugatról Bolívia határolja. Azt mondják nevét legnagyobb folyójáról kapta, és indián eredetű, a jelentése pedig: "papagájok vize". Vajon miért? Tele volt a környék papagájjal? Vagy annyit "beszél" a víz, mint a papagáj? Nos, ez mára már történelem és gyanítom, hogy soha nem derül ki az igazság. Egyébként az egykori spanyol gyarmat 1811-ben nyerte el függetlenségét. Felszínét a Paraguay – mocsarakkal tarkított, őserdővel borított – völgye osztja két részre. A folyótól nyugatra a Gran Chaco szavannás alföldje, keleten pedig a szubtrópusi erdőkkel fedett Brazil-magasföld előhegysége uralja a tájat. Előbbiért folyt az a háború, mely Bastos könyvében megjelenik.

 Jelizaveta Drabkina: Viharos esztendők című könyve.

A most következő könyvről kicsit félve számolok be, mert ma már nem illik a kommunizmusról, a bolsevizmusról beszélni. Az „átkosban” minden rossz volt és helytelen, vagy legalábbis ma ezt szokás mondani. Olvasás közben sok régi emlék tolult fel bennem, hiszen én még bőven a kommunista éra szülötte vagyok. Voltam kisdobos és úttörő, viseltem a kék, majd a vörös nyakkendőt, és voltam KISZ (Kommunista Ifjúsági Szövetség) tag. Nem váltottuk meg a világot, de egy csapat voltunk, összetartoztunk, és sok remek dolgot csináltunk együtt. Most egy olyan országot mutatok be, amely már nem is létezik, vagy legalábbis nem létezik abban a formában, ahogy én még megismertem. Ez pedig a Szovjetunió.

Nihal De Silva: The Road from Elephant Pass című könyve.

Nem ez az eredeti címe a könyvnek, amit olvastam, de annyira jellemző erre a történetre is, hogy kézenfekvőnek látszott ezt a címet adni ennek a kis írásnak. Srí Lankán élő ismerősöm, Chandi ajánlotta nekem azt a könyvet, melyről most beszámolok. De mielőtt belefognék, lássuk az országot, ahol a szerző született, s ahol maga a történet játszódik!

Daína Chaviano: Az örök szerelem szigete című könyve.

A kubai írónő könyvét a véletlen sodorta utamba. Először angol, majd magyar nyelven is elolvastam. De mielőtt elmerülnénk a könyv varázslatos világában, ismerkedjünk meg az írónő szülőhazájával.

Kuba, - avagy - hivatalosan a Kubai Köztársaság

Egy karibi szigetországhoz tartozik. Az egykori spanyol gyarmat ma a legnépesebb karibi ország, egyben a világ egyik utolsó szocialista állama. Kuba államformája: de facto kommunista pártállam, de iure – a hatályos kubai alkotmány szerint – „független és szuverén szocialista munkásállam, egységes és demokratikus köztársaság formájában megszervezve”.

Dina Nayeri: Közöttük a tenger című könyve.

Ezt a könyvet nem én találtam. Ő talált meg engem. Állandó vendége vagyok a helyi könyvtárnak, legútóbb, amikor ott jártam ez a könyv félig kilógott a többi közül. Ösztönösen nyúltam érte, hogy visszatoljam, de amikor megfogtam, a könyv nem eresztett. Tudom, ez most kicsit misztikusnak hat, pedig nem az. Biztosan mások is érezték már, amikor megfognak egy ősi falat, hozzáérnek egy képhez, hogy az mesélni kezd nekik a kezeiken keresztül. Így jártam ezzel a könyvvel, mesélt nekem, s a mese felkeltette a kíváncsiságom.

Amikor megláttam a felhívást, azonnal éreztem; ez nekem szól! Amióta csak megismertem az első betűt, azóta tart fogva az olvasás misztikuma. Új világok, új emberek, más, vagy azonos problémák, melyekre vagy találok a könyvbe megoldást vagy nem. Előbbi esetben megnyugszom, utóbbiban tovább pörgetem magamban az eseményeket egészen addig, amíg meg nem találom a számomra megfelelő, vagy, ha úgy tetszik, megnyugtató megoldást. Persze ehhez olyan könyv kell, ami megérint, ami elgondolkodtat és, ami velem marad gondolataimban, s ha hasonló problémával lep meg az élet, akkor segít, hogy rátaláljak a lehetséges megoldásra. Ismerős ez nekünk, ugye, könyvmolyok?!

Liz Byrski: Négyesfogat című könyve.

A könyvre véletlenül bukkantam rá, vagy talán nem is volt ez véletlen?! Tagja vagyok egy nemzetközi nőszervezetnek, melynek Liz is tagja. Itt hallottam a könyvéről, és azonnal megtetszett. Már akkor éreztem, ez a könyv rólam, rólunk szól – és nem is csalódtam. Hadd mutassam be először az írót! 

A színes egyéniségű írónő, Liz Byrski Londonban született, Sussexben nevelkedett, majd Ausztráliába költözött, és azóta is ott él. Kreatív írást és újságírást tanít a Curtin egyetemen. Író, újságíró és műsorvezető, eddig számos könyve jelent meg társadalmi kérdésekben és több díjat is kapott mind a rádiózás, mind a nyomtatott médiában végzett munkájáért.