A boszniai Anna Frank beszámolója Szarajevó ostromáról - Bosznia

Zlata Filipović: Zlata naplója című könyve.

Miért ez az ország, ez a könyv?

Az alapötlet az volt, hogy ha már kihívás, akkor eredetiben olvassak. Bosznia egy közeli ország, ismerem a nyelvet és kézenfekvő választásnak tűnt. A könyvet Ann Morgan listáján találtam és azért választottam, mert egyrészt kortárs mű (olyannyira, hogy a szerző velem egykorú :-) ), másrészt mert az ismert boszniai írók jelentős regényeit már olvastam (pl. kötelező olvasmányként).

Miután kiválasztottam a könyvet, rá kellett jönnöm, hogy csak francia nyelven adták ki, ezen kívül megtaláltam még angol, magyar és szlovén fordításban. Ezek közül a magyart sikerült leggyorsabban beszerezni, úgyhogy azt olvastam el.

Az országról

Bosznia-Hercegovina (Bosna i Hercegovina) a Balkán félszigeten található, Szerbia, Montenegró és Horvátország határolja. A JSZSZK volt köztársasága 1992. március 1-én vált független állammá és ez egy 1995 áprilisáig tartó polgárháborúhoz vezetett.

Az ország ma két entitásból áll: Boszniai-Hercegovinai Föderáció és Szerb Köztársaság, az alapján, hogy melyik területen melyik etnikum volt többségben a háború után. A két entitás között megosztott Brcskói Körzet nemzetközi ellenőrzés alatt áll.

Érdekességek

A Bosznia elnevezés az indo-európai boszana szóból ered, ami vizet jelent. Boszniában sok gyönyörű tó, folyó és vízesés található, az egyik több mint 300 méter magas, és persze ott az Adriai-tenger partja is. A Hercegovina Herceg Stjepan vezér nevéből ered.

Az 1984-es olimpiai játékoknak Szarajevó volt a házigazdája. Ez meghatározó esemény volt abban az időben, mert első alkalommal rendezték meg a játékokat egy szocialista országban.

Bosznia-Hercegovina a 10. a világon a kávéfogyasztás szerint. A boszniai kávé a bosznia-hercegovinai identitás része. :-)

Perućica Európa utolsó őserdeinek egyike, a montenegrói határ közelében található, a Sutjeska Nemzeti parkhoz tartozik.

Aki még nem járt ott, annak mindenképpen érdemes ellátogatni ebbe a kis európai országba, amely tele van kulturális ellentmondásokkal és gyönyörű érintetlen természeti területekkel.

A szerzőről

Zlata Filipović 1980. december 3-án született Szarajevóban és ott is élt 13 éves koráig, onnan Párizsba költözött, majd 3 év múlva Dublinba. A Trinity College-en tanult, majd az Oxfordi Egyetemen. Egy 2012-es cikk szerint Dublinban él és filmproducerként dolgozik.

A The Telegraph-nak adott interjúban elmondta, hogy ellátogat időnként Szarajevóba a barátokhoz, rokonokhoz, de nem költözne vissza, számára ott már nincs igazi jövő. A barátai többsége elmegy, ill. elment az országból, ott nincs munka, remény, nincs jövő. Ma 21 évvel a naplójában leírt borzalmak után Boszniában még mindig nem tanulták meg a leckét.

Naplóját, amit Szarajevó ostroma alatt írt 1991.szeptember 2-től 1993.december 23-ig, Párizsban adták ki Le journal de Zlata azaz Zlata naplója címmel. Ezzel szinte egyidejűleg megjelent angol és magyar fordításban is, 80.000 példányt adtak el belőle (2012-ig).

A Melanie Challengerrel mint társszerzővel közösen megjelent könyvében a Stolen Voices-ban fiatalok háborús naplóit dolgozzák fel az első világháborútól az iraki háborúig.

zlata_naplo_ja-ke_p.jpg

A műről

A mű, ami háborús naplóként hódította meg a világot (legalábbis Európát) eredetileg egy egyszerű naplónak indult 1991-ben. Az elején egy 11 éves szarajevói kislány leírja a szeptemberi iskolakezdés előkészületeit, folytatódik családi eseményekkel, kirándulás a hegyekbe, szülinapi zsúrok, baráti összejövetelek, zongoraórák... Bármely hasonló korú lány tollából származhatna Európa egy szabad országából. Talán csak a naplóban előforduló nevek árulkodóak, vannak köztük horvát, szerb, muszlim nevek, de a történet elején ennek még semmi jelentősége.

Aztán decemberben ijesztő hírek érkeznek Horvátország területéről, bombázzák Dubrovnikot. Zlata családja próbál kapcsolatba lépni az ottani ismerősökkel, csomagot küldeni nekik. A háború nyomasztó hangulata már ott van a levegőben, de még távolinak és valószerűtlennek tűnik.

A család még békében ünnepli a karácsonyt és az újévet, de ‘92 áprilisában megkezdődik Szarajevó ostroma, ami a történelem egyik leghosszabb ostroma. 44 hónapig tartott, több mint 8 ezer katonai és több mint 5 ezer civil áldozatot követelve.

Zlata folytatja a Mimmy-nek elnevezett naplója írását, és nekünk olvasóknak egy bosnyák kislány szemszögéből mutatja meg az általa átélt eseményeket. Ír arról, ahogyan a szomszéd Bobárék pincéjébe menekülnek a szüleivel a gránáteső elől, otthagyva a félig elkészült ebédet és a kanárit a konyhában, és hogy a rossz szagú és ijesztő sötét pince hogyan válik meleg ás barátságos hellyé a tudattól hogy megvédi őket a gránátoktól. A kislány nem érti a politikai helyzetet, miért lett egyszerre fontos hogy ki szerb, horvát ki muzulmán, miért kell az embereket szétválogatni. Csak látja, hogy sorra pusztulnak el a város épületei, nem járhat iskolába, nem játszhat a zongorán, mert az a “veszélyes” szobában van, aminek az ablaka a dombokra néz, ahonnan lőnek a szerbek. Nem biztonságos az utcára kilépni. Legjobb gyermekkori barátnője Nina meghal, sokan megsebesülnek, amikor gránátok csapódnak a közeli parkba ahol a háború előtt együtt játszottak.

sarajevo_siege_collecting_firewood_2.jpg

Kép forrása: wikipédia

Barátok, rokonok menekülnek el a városból. Nincs gáz, áram, nincs vezetékes víz. Élelmet a feketepiacon lehet beszerezni, a piaci érték többszöröséért. Aki nem menekült el a városból, lesoványodva, folyamatosan rettegve próbál életben maradni a rommá lőtt épületek között, abban a reményben hogy egyszer véget ér a háború, a mészárlás és újra béke lesz. Elképesztő hogy az emberek mi mindenhez képesek alkalmazkodni, lehetetlen körülmények között szülinapokat ünnepelni, megajándékozni egymást amikor már szinte semmijük sincs. Egy szelet csokoládé, egy narancs valódi kincs.

Az Unicef néhány tagja tudomást szerzett Zlata naplójáról, többször meglátogatták a családot, és a napló először egy füzet formájában jelent meg szerbhorvát nyelven. A kéziratot végül egy francia kiadó vette meg, amely minden befolyását és összeköttetését felhasználva kimenekítette Zlatát és családját Franciaországba. Így történt, hogy a család 1993 decemberében Párizsba költözött. Zlata egy ideig médiaszenzáció volt, televízíós stábok követék egész idő alatt Londonban, amikor először utazott Nagy-Britanniába és számos interjú is készült vele.

A boszniai háborúnak végül a daytoni egyezmény vetett véget, de az etnikailag két részre osztott országban még nagyon sok feszültség és megoldatlan probléma maradt.

A műről őszintén

A könyvet olyannak ajánlom, aki szeretne tényszerű leírást olvasni arról, hogy milyen a háború testközelből a civil lakosság számára.

A naplót Anne Frank naplójához hasonlította a világsajtó és Zlata Filipović a boszniai háború leghíresebb menekültje lett, de aki megható, mélyenszántó irodalmi műre számít, azt kell hogy mondjam, csalódni fog. Persze ez az én véleményem, de sajnos rám semmilyen hatással nem volt maga a könyv. Nagyon szomorú hogy ezt át kellett élnie, de a mód, ahogyan megfogalmazta a mondanivalóját nem adta át az események hangulatát, egyszerűen hiányzik belőle valami.

Viszont angol nyelvű cikkekben és interjúkban megjelent kiragadott naplórészletek némi magyarázattal és háttér-információval sokkal hatásosabbak. Talán ilyen formában kellett volna kiadni.

A napló, ha nem is képvisel komoly irodalmi értéket, kitűnő eszközzé vált arra, hogy Zlata és családja kijussanak a háború sújtotta városból, talán az életüket mentette meg, de mindenképpen esélyt kaptak egy jobb életre egy szabad országban.

A beszámolót készítette: S. Hajnalka

Kép: S. Hajnalka és wikipédia