Legyen nekik dzsessz - Dominikai Közösség

Jean Rhys: Legyen nekik dzsessz című könyve.

E könyv esetében első ízben szegtem meg azt a saját magam által felállított évtizedes szabályt, hogy angol nyelvű könyvet csak eredetiben olvasok. Az ok egyszerű: sok könyvet vállaltam be a kihívás keretében, sok ritkaságot is, így igyekeztem minél kisebb anyagi ráfordítással megúszni azt, amit lehet. Ezt a könyvet pedig a bookline.hu antikváriumából sikerült megrendelnem pár száz forintért.

A kötet válogatás Jean Rhys több különböző kiadásban megjelent novellájából, elbeszéléséből, melyek 1960 és ’76 közt láttak napvilágot. Magyar fordításban 1980-ban jelent meg Udvarhelyi Hanna tolmácsolásában. A kalandos életű írónő ezen novellái közül hatot találtam, ,melyek valamilyen formában dominikai, vagy legalábbis a Karib-térségből származó szereplőket tartalmaznak.

A Dominikai Közösség, ahonnan Jean Rhys származik, nem összekeverendő a Dominikai Köztársasággal. Mint volt brit gyarmat 1978-ban vált függetlenné. Kis szigetországról van szó, 72.000 lakosa és 754 négyzetkilómétere van. Martinique és Guadaloupe szigetei vannak hozzá legközelebb a Kis-Antillák szigetcsoport tagjaként.

Az ország neve vasárnapot jelent, mivel Kolumbusz állítólag vasárnap pillantotta meg 1493-ban, első felfedezőútja alkalmával. Formálisan sokáig Franciaország birtokolta a szigetet, bár gyarmatosítaniuk nem sikerült. Fővárosa Roseau, ez a név is franciás hangzású.

Népességének túlnyomó része fekete (91%), ők hajdan idehurcolt rabszolgák leszármazottai. A hajdani őslakos karibokból mindössze 2 százaléknyi maradt. Túlnyomórészt keresztények, de a vudu vallás is jelen van.

Ezen a szigeten született 1890-ben és itt töltötte élete első 16 évét Ella GwendolynRees Williams, azaz Jean Rhys. Apja walesi orvos, anyja kreol, skót felmenőkkel. Akkoriban a ”kreol” szót minden, a szigeten született fehérre és keverékre használták. Apja 16 évesen küldte Angliába tanulni, ám akcentusa miatt nem tudott érvényesülni, így lett belőle kóristalány, majd apja 1910-es halála után ”kitartott nő” egy darabig, ez után aktmodell, az első világháborúban önkéntes, később nyugdíjintézeti dolgozó. Háromszor ment férjhez, újságíró férjével sokat élt Párizsban, Bécsben, majd élete alkonyán Angliában telepedett le és visszavonultan élt vidéki házában.

jean_rhys_left_in_hat_with_mollie_stoner_velthams_1970s_a_1.jpg

Életrajzát ismerve azt kell, hogy mondjam, minden novellájában jelen vannak önéletrajzi elemek. Karibi, párizsi, angliai helyszíneken anyagi nehézségekkel küszködő egyedülálló nők, kreol származásúak, manökenek, kivándorlók, bevándorlók, mindenféle vándorlók, nagyvilági életet élő kalandorok, vidéki idős hölgyek népesítik be könyve lapjait.

Novelláin kívül négy regényt írt még, közülük a leghíresebb a Széles Sargasso-tenger. Ez a Jane Eyre egyik mellékalakjának, MrRochester karibi származású őrült feleségének sztoriját meséli el. Mivel erről sokat lehet olvasni a neten (pl. a moly.hu-n tucatnyi könyvbeszámoló olvasható róla), ezért is esett választásom az írónő egy másik kötetére.

A Legyen nekik dzsessz címadó novellája egy pontosan meg nem nevezett karibi szigetről származó fiatal lány angliai kalandjait meséli el egyes szám első személyben, úgy, ahogy ő, töri a nyelvet. A mondatok a lány egyszerű gondolkodásmódját tükrözik, rajtuk keresztül csak homályosan bontakozik ki a sztori. Önéletrajzi elem itt a kreol anya, az akcentus, a kitartott nő szerepe, küszködés egyedülálló nőként a 20. század elejének Londonjában. De ez a lány mégsem Jean Rhys, jóval tanulatlanabb, inkább mulatt, mint fehér, apa nélkül nőtt fel, és a beilleszkedés is nehezebben megy neki. A kulturális különbségek és szabados életvitele miatt konfliktusba kerül az angol nyárspolgár szomszédokkal, akik rossz szemmel nézik, hogy egy nős férfi vidéki házában húzza meg magát ideiglenesen. Unalmában iszik, énekel, és magában táncol. Ez már elég ok rá, hogy rendőrt hívjanak rá és megbírságolják. Mivel a bírságot nem tudja megfizetni, börtönbe kerül, ahol hall egy dalt. Miután leteszik érte az óvadékot és kikerül a börtönből, sikerül egy áruházban munkát találnia. Egy kolleganőjénél tartott összejövetelen elkezdi fütyülni a dalt, amit a börtönben hallott. Az összejövetel egyik résztvevője elzongorázza dzsesszesen, majd eladja a dalt és később elküldi a lánynak a jogdíj egy részét. A lánynak nem tetszik ez a dzsesszes változat, úgy érzi elvették tőle a dalát, az egyetlen dolgot, ami az övé volt. De aztán belenyugszik:

„Hát legyen nekik dzsessz” – gondolom, játsszák csak rosszul. Az nem változtat semmit a dalon, amelyet hallottam.

Többi, dominikai helyszíneken játszótó novellájában erőteljesebben jelen vannak a gyerekkori emlékek, tájak, benyomások. A Koktélkeverés csupán ilyen benyomásokat tartalmaz, nincs igazi története, csak egy magányos, különc kislányt ismerhetünk meg. A Mikor elégették a könyveket is gyerekszemmel láttatja az eseményeket. A kislány gyerekkori barátjának meghal az apja, és a színes bőrű anya, talán az évtizedekig tartó verbális bántalmazás, lenézés miatti bosszúvágytól vezérelve eladja ill. elégeti a férj hatalmas könyvgyűjteményét. A két könyvmoly gyerek megmenekít egy-egy könyvet az enyészettől, a fiúé szakadt és hiányos, a lányé pedig egy francia könyv, amit nem tud elolvasni. A háttérben ott vannak a faji előítéletek, annak a kérdése, ki a fehér, ki a kreol, még a vudura is történik utalás.

legyen_nekik_dzsessz.jpg

Az Isten veled Marcus, Isten veled, Rose főszereplője is egy Karib-szigeteken élő kislány, ám neki a könyvégetésnél sokkal nagyobb traumával kell szembesülnie: szexuális molesztálás áldozata lesz. Egy családi jóbarát zaklatja, de persze senki nem sejt semmit, a férfi feleségét leszámítva, aki gunyoros és rosszindulatú megjegyzéseket tesz a kislánynak ill. a férjének. Jean Rhys pontos pszichológiai érzékkel mutatja be, mi zajlik le egy ilyen kislány lelkében, hogyan válik hirtelen felnőtté, és kortársaitól különbözővé. A cím arra utal, hogy búcsút mond gyerekes álmainak, hogy egyszer férjhez megy és gyerekei lesznek, akiknek már a nevét is kitalálta. Nem tudok nem arra gondolni, hogy talán az írónő saját élménye áll a történet mögött. Az egyes szám első személyű elbeszélés még inkább megrázóvá teszi.

A Zavaros vizek témája is gyerekbántalmazás, igaz teljesen más jellegű, és ezúttal újságok olvasói leveleiből, néhány magánszereplő magánlevelezéséből és egy bírósági tárgyalás leírásán keresztül kapunk képet a történtekről, többféle szemszögből. Egy jól megírt mini-thrillerbe csöppenhet az olvasó, és a történet vége korántsem megnyugtató. Tartogat némi csavart, nyugtalanító bizonytalanságot, vagy épp bizonyosságot hagy az olvasóban, ezért nem is mennék részletesebben bele… Annyit még róla, hogy a helyszín Roseau, a dominikai Közösség fővárosa, a szereplők pedig fehérek, négerek, bevándorlók, bennszülöttek vegyesen.

A novelláskötet záródarabja a Valaha itt éltem, mindössze kétoldalnyi terjedelmű, pontosan meg nem nevezett nyugat-indiai helyszínnel és szereplőkkel. Csupán a tájleírásból következtethetünk rá, hogy szülőföldjéről ír a szerző (panpung-cserje, szegfűszegfa, mangófa). Főszerepelője talán szellem, talán csak álmodik, mert nem hallják, észre sem veszik, mikor közli a ház előtt játszó gyerekekkel, hogy valaha itt élt. Talán a szerző nosztalgiáját fejezi ki gyermekkora helyszíne iránt.

Ilyenek Jean Rhys novellái. Benyomások, egzotikus helyszínek, borzongató sejtetések. Nem mondom, hogy maradandó élményt szerzett az elolvasásuk, de könnyed, vagy nem épp könnyed történetei segítenek kikapcsolni, ráébreszteni minket bizonyos dolgokra. Néha az volt az érzésem, hogy kicsit felszínes, és anyagias nőről van szó (akár azonos történetei szereplőivel, akár nem), de összességében véve munkássága fontos szerepet tölt be a 20. század irodalmi életében, hiszen nála főszerepbe kerülnek az irodalom és az élet peremterületein vergődők: lányok és nők, színesbőrűek, bevándorlók, anyagi nehézséggel küszködők, különcök és kirekesztettek.

A beszámolót készítette: Bakó-Horváth Erika

Kép: Wikimedia