Embernek fia - Paraguay

Augusto Roa Bastos: Embernek fia című könyve.

A könyv, amit a napokban fejeztem be, az Embernek fia (spanyolul Hijo de hombre) címet kapta és a paraguayi Augusto Roa Bastos írta. Még soha nem olvastam semmit paraguayi írótól, de tudom, hogy Dél-Amerika történelme sem mentes a legendáktól, így kissé fenntartással vettem kezembe.

Mindenekelőtt nézzük magát az országot. Paraguay, hivatalosan a Paraguayi Köztársaság, Dél-Amerikában található. Az országot délről és délnyugatról Argentína, keletről és északkeletről Brazília, északnyugatról Bolívia határolja. Azt mondják nevét legnagyobb folyójáról kapta, és indián eredetű, a jelentése pedig: "papagájok vize". Vajon miért? Tele volt a környék papagájjal? Vagy annyit "beszél" a víz, mint a papagáj? Nos, ez mára már történelem és gyanítom, hogy soha nem derül ki az igazság. Egyébként az egykori spanyol gyarmat 1811-ben nyerte el függetlenségét. Felszínét a Paraguay – mocsarakkal tarkított, őserdővel borított – völgye osztja két részre. A folyótól nyugatra a Gran Chaco szavannás alföldje, keleten pedig a szubtrópusi erdőkkel fedett Brazil-magasföld előhegysége uralja a tájat. Előbbiért folyt az a háború, mely Bastos könyvében megjelenik.


augusto_roa_bastos_1991_paraguay_stamp.jpg

A könyv szerzője Augusto Roa Bastos 1917-ben Asunciónban született, francia származású brazil apa és guaraní indián anya házasságából. A kolumbiai Gabriel García Márquez és a perui Mario Vargas Llosa mellett a kortárs dél-amerikai irodalom egyik legjelentősebb alakjának számít. Életének legnagyobb részét külföldi száműzetésben töltötte, előbb a paraguayi polgárháború pusztításai elől menekült a szomszédos Argentínába, majd onnan a katonai puccs után Európába utazott.  A franciaországi Toulouse egyetemén tíz éven át tanított latin-amerikai irodalmat és guaraní nyelvet. 1982-ben hazalátogatott, ám Alfredo Stroessner diktátor családjával együtt kiutasította, és megfosztotta paraguayi állampolgárságától, amit csak a diktátor bukása után az új asuncióni kormány adott vissza. Megkapta a spanyol nyelvű országok legtekintélyesebb irodalmi elismerését, a Spanyol Királyi Nyelvtudományi Akadémia (Real Academia de la Lengua) Cervantes-díját. 1992-ben Amerika felfedezésének 500 évfordulójára regényt írt Kolumbuszról Vigilia del Almirante címmel. Tinédzserként harcolt a Chaco háborúban, ami Paraguay és Bolívia között zajlott.

 konyv.jpgAz Embernek fia erről a háborúról szól. Bár nem történelmi regény, hátterében az a bizonyos, 1932-ben kezdődő Chaco háború áll – Roa Bastos tizenhét évesen, önkéntesként maga is részt vett benne, életének meghatározó élménye –, amelyet Paraguay Bolívia ellen, a két ország határán található olajmezőkért vívott. Ez volt a XX. század legvéresebb háborúja Latin-Amerikában. A Chaco-területet, mind Bolívia, mind Paraguay is sajátjának tartotta. Paraguay megnyerte ezt a háborút, 1935-re elfoglalva Chaco egész területét. Több mint 300 ezer bolíviai katona esett fogságba - gyakorlatilag az egész hadsereg! Mindkét fél nagy vesztességeket szenvedett - közel százezren haltak meg. A könyv lapjain megelevenedő tör­ténet valós ideje jóval hosszabb, mint maga a háború, hiszen az előzményekkel is megismerkedhetünk, így a könyv  majdnem száz évet fog át. Egy nép valódi története, eposza, amely a kronológiai rendet elvetve, töredékekből bontja ki a szereplők életét, sorsát. A szereplőkét, akik indán parasztok és katonák, eldugott falvak lakói, akiket a Chaco térségébe hajtottak, egy olyan földre, ahol minden lépésnél petróleum fakad, ám víz egy csepp sem. Ezért is van a háború során mindkét félnél akkora veszteség, a harc mellett a szomjúságba haltak bele.

A könyvről az a hír járja, hogy a Száz év magány irodalmi előzményének tekinthető. A mágikus realizmus eszközeivel tárja fel egy nép történetét. Megismerjük a leprás Krisztus születését, ami lassan a lázadás jelképévé válik e nép számára. A mindig lázadó és mindig eltiport parasztok számára, akik isteneiktől is elhagyottan megteremtik a maguk Krisztusát ám a megváltás elmarad.

Őszintén megmondom, nekem nem tetszett a könyv. Nagyon sötét, nagyon reménytelen világot mutat be nekünk az író, ráadásul ez nem oldódik fel a végén, és az ember napokig cipeli magával a nyomasztó érzést.

Néha megfogalmazódik bennem a kérdés, hogy vajon miért csak azok a könyvek, történetek nyerik el a "magas irodalom" megnevezést, amelyek a szenvedésről szólnak?

A beszámolót írta: Orbán Erika.