A falkavezér – Mozambik

Henning Mankell: Comédia infantil című könyve.

Bár született már Mozambikról egy nagyon jó írás, véletlenül nekem is a kezembe került egy kötet, ami esetleg mást is érdekelhet. Olvasnivalóból sosem elég, nem igaz?

Henning Mankellt, a svéd krimi egyik atyját elsősorban Kurt Wallander felügyelőről szóló regényei tették ismertté. Van azonban a szerzőnek egy másik oldala is, amelyet szintén érdemes megismerni: Mankell félig-meddig gyakorlatilag Afrikában élt, ahol sokat tett a szegénység leküzdéséért.

mozambik.jpg

A Comédia infantil (angol címe: Chronicler of the Winds) mozambiki gyerekek szívszorító története. A szereplők közül többen vagy elárvultak, vagy elmenekültek porig rombolt falvaikból, hogy ne sorozzák be őket a milícia katonái, míg másokat kitaszítottak, mert albínóként jöttek a világra. Nelio is fegyvert kap a kezébe 6 évesen, hogy lőjön le egy másik falubelit. Ezért kel hosszú útra, és érkezik a fővárosba, ahol az utcagyerekek egyik falkavezére lesz. A városban legendák keringenek róla. Bölcs tanácsokkal látja el a rászorulókat, és sokat gondolkodik az élet értelméről, amíg 10 éves korában le nem lövik. Nelio történetét José, a pék meséli el, aki utolsó napjaiban ápolja a haldokló gyereket.

Ironikus párhuzam a regényben, hogy José főnöke egy egykori diktátor kb. 90 éves lánya, aki színdarabokat rendez egy romos épületben. (Mankell maga is színházi rendezőként dolgozott Afrikában, és a könyvben kifigurázza az olyan előadásokat, amelyek annyira elvontak, hogy a nézőknek fogalmuk se lehet a mondanivalóról.) José, a pék ebben a színházban talál rá a sebesült Nelióra, aki aztán 9 éjszaka alatt beavatja élete történetébe, amíg reggelre meg nem sülnek a kenyerek.

mozambik2_1.jpg

Az utcagyerekek – körülményeiktől függetlenül – végig meseszerű világban élnek, kalandos játékokat eszelnek ki, és kíváncsisággal telve szemlélik a világot. Ugyanakkor nap mint nap kéregetnek, élelmet kukáznak, és kartondobozban alszanak. Álmaikban a családjaik ellen elkövetett traumák kísértenek, amelyek nappal is megnehezítik az életüket. Belegondolni is szörnyű, milyen természetességgel küzdenek a túlélésért.

Hogy hiteles képet ad-e egy svéd szerző regénye Mozambik legszegényebb rétegéről vagy sem, nem az én dolgom eldönteni. Valószínűleg nem is ez a célja, mindenesetre az biztos, hogy segít más perspektívába helyezni saját nehézségeinket.

A beszámolót írta: Ági