Egy társasház élete a zárt ajtók mögött - Portugália

José Saramago: Tetőablak című könyve.

Portugália körülbelül Magyarországgal egy méretű, és lakossága is 10 millió főre tehető, itt található kontinentális Európa legnyugatibb pontja, a Cabo de Roca.

A Tetőablak Lisszabonban játszódik, a ma kb. 500.000 fős fővárosban. A nagy felfedezések korában, az 1420-as évektől a legfontosabb kikötővárosok egyike, a legelső felfedezőutak kezdőpontja volt. A felfedezések, a gyarmatosítás, az új kereskedelmi kapcsolatok az 1500-as években kialakuló világkereskedelem egyik fő központjává tették Lisszabont. Később azonban, mint minden aranykornak, ennek is vége szakadt. Portugáliában 1910-ben polgári forradalom söpörte el a királyságot, és kikiáltották a Portugál Köztársaságot. 1926-ban katonai puccs döntötte meg a demokratikus kormányt, és 50 éves katonai diktatúra kezdődött.

Ebben az időszakban íródott és játszódik a könyv. António de Oliveira Salazar miniszterelnök halála után, az 1974-es vértelen szegfűs forradalom hozta létre a mai demokratikus rendszert. Az új portugál kormány 1974-75-ben lemondott gyarmatairól, kivéve Madeira szigetét, ami a mai napig Portugáliához tartozik.

port2.png

Aki már volt Lisszabonban, biztosan tudja, hogy híres a macskaköveiről, a régi villamosairól, a dimbes-dombosságáról, a kék-fehér azulejo-csempéiről, a Fadoról, a kis élettel teli sikátorairól, a Belem toronyról és a San Franciscoban lévő hídhoz hasonló Április 25-e hídról. (A teljesség igénye nélkül, megengedve magamnak a szubjektív benyomást, amit ez a gyönyörű város kelt bennem, ha csak rá gondolok). 

Hogy miért éppen Portugália?

Nekem régi szerelmem Portugália, a portugálok, a kultúrájuk, a kedvességük, a mosolyuk. valami megmagyarázhatatlan, láthatatlan szál köt össze velük. Hát ezért. 

Hogy miért pont ezt a könyvet választottam?

Ne vessetek meg érte, de a borítójába szerettem bele, mégpedig azért, mert az azulejos kék-fehér csempéire emlékeztetett.

Azt tudtam, hogy Saramagótól szeretnék könyvet választani, és magyarul szeretném olvasni, ha lehetséges, és épp ott, abban a könyvesboltban két könyve volt elérhető, és ez fogott meg.

Nem bántam meg, főleg, hogy ez a történet a “titkos”, több mint félszáz évig hánykódó kéziratról még érdekesebbé tette számomra.

Az íróról

José Saramago egy (nyilvánvalóan J) portugál, Nobel-díjas író volt. 1922-ben született, Lisszabontól pár száz kilométerre, északra. Családnevét egy véletlennek köszönheti, ugyanis a születési kivonatát az anyakönyv kitöltésénél a hivatalnok félreértelmezvén a nevét, így állította ki. A Saramago vadretket jelent, amit a felmenői csak becenévként használtak egymás között.

Az író a hatvanas éveiben járt már, mikor elismertté vált, és 1998-ban irodalmi Nobel-díjjal is jutalmazták.

José Saramago 2010-ben halt meg leukémiában Spanyolországban, ahova a meg nem értettsége “kergette”. Élete végéig nem tudta, hogy ez a könyve valaha megjelenik-e, ugyanis senkinek nem szólt a létezéséről (a kiadóján kívül), miután 1953-ban megírta. Ezt a Tetőablak (eredeti címén Claroboia) című könyvét a róla elnevezett alapítvány találta meg, és adta ki a halálát követő évben. Anno, mikor ezt a kiadójához elvitte, lesöpörték az asztalról, amivel alkotói válságba sodorták Saramagot. Valószínűleg ezt akkora csalódásként ítélte meg, hogy szégyenében nem akarta ezt a “sötét titkot” senkivel megosztani.

A könyvről

1port1.png953-ban járunk. A könyv maga egy Lisszabonban lévő társasházról, és a benne lakók középszerű mindennapjairól szól. Viszont ne gondoljuk, hogy a középszerűség unalmas.

A házban lakó 6 család életébe kapunk betekintést, párhuzamosan futó szálakon, amik egy idő után egymásba is gabalyodnak. Vannak, akiknek ez a ház menedék, egy biztos pont, munkahely és családi fészek, de vannak, akiknek maga a pokol. Az író több szereplő bőrébe bújva próbálja kiadni magából a frusztráltságát, ez elég hamar világossá válik. 

Nagy szerepet kap, mondhatjuk, hogy főszerepet Silvestr, a gondolkodó suszter, aki 30 éves, BOLDOG házasságban él a duci Marianával, és akik befogadnak egy új bérlőt, Abelt. Abel befogadása után lényegesen megnő a róluk szóló fejezetek terjedelme, Abel és Silvestr ugyanis minduntalan az élet nagy kérdéseiről vitáznak, eszmét cserélnek. Silvestr szerint az élet haszontalansága a legnagyobb bűn, míg Abel a haszontalanság és céltalanság maga, a Carpe diem híve. Valamilyen rejtélyes oknál fogva, és a különbözőségeik ellenére, vagy éppen pont amiatt azonban nagyon rokonszenveznek egymással. Abel nem tud rájönni, miért, de véghetetlen boldogság önti el a lelkét, mióta beköltözött a két öreghez. “A boldogság? Az édeskevés. A boldogság olyan, mint a csiga, amelyik visszahúzódik a házába, amikor megérintik. Lehetséges-e, hogy egyes emberek ösztönösen képesek arra, hogy valami olyasmit sugározzanak ki magukból, ami megváltoztatja az életet?”

Megismerkedünk a 32 éves karcsú, mindigtudjamitakarésmegisszerzi Lídiával, aki után mindenki megfordul az utcán, és aki örömlányként és egy 60 éves kopasz, kövér vénember kitartottjaként szerzi meg a sminkre és ruhára valót. Viszont egy látszólag ártalmatlan szívesség és egy titkos rosszakaró levele miatt egycsapásra elveszíti mindenét, és még annál többet is.  

Ott van még Henrique, a kisfiú, akinek szüleit csakis a gyerek köti össze. Édesanyja, Carmen spanyol, kizárólag ő foglalkozik Henrique-vel, a férj, Emilio, mintha ott sem lenne. Mindaddig így van ez, míg a kisfiú meg nem betegszik, ami arra készteti az apját, hogy a betegágyánál hegyi beszédet tartson neki, és ijesztő dolgokkal traktálja. A kisfiú állapota rohamosan romlik az apja intermezzoja után, ami Emilióból előcsalogatja az apai ösztönt. Ez a hirtelen jött aggódás és vezeklés féltékenységet és rivalizálási kényszert váltott ki Carmenből, és elindult a “ki szereti jobban a gyereket” játszma. Emilio idegennek érzi magát a saját lakásában. “Az utcán normális lényként viselkedett, vagy legalábbis úgy gondolta, úgy nevetett, mosolygott, mint mindenki más. De amint átlépte a lakás küszöbét, rögtön elviselhetetlen súly zuhant rá. Úgy érezte magát, mint aki azon nyomban megfullad.” Carmennek honvágya van, mindamellett, hogy megbánta már, hogy nem ment hozzá az unokatestvéréhez, Manolóhoz, amolyan “miértnemahufnágelpistihezhezmentemfeleségül” esete (ha még emlékeztek Mézga Gézára és a feleségére J), és elhatározza, hogy 3 hónapra hazautazik a családjához kettesben a fiával, amitől mindhármuk nagy boldogságban úszik, nem beszélve a spanyol rokonokról.

Valamint bekukkantunk a négy nő, Isaura, a varrólány, a testvére, Adriana, az édesanyjuk, Candida és nénikéjük, Amélia titkokkal átszőtt életébe. A testvérek között valami sötét titok lappang, amit a néni minden áron fel a akar fedni, és a rejtély kulcsa már majdnem a kezében...

Az ötödik családban Anselmo, a focirajongó, a mindig korrekt családfő, együtt él feleségével, Rosaliával és az elbűvölő szépségű, 19 éves Maria Claudiával. Maria Claudia gépírónőként dolgozik, de szülei keveslik a fizetését, így segítséget kérnek Lídiától.

port4.png

Caetano Cunha, a betűszedő meg van győződve róla, hogy übermensch, többet ér, mint egy átlagember. Minden nőbe szerelmes, kivéve a feleségét, Justinát, akitől egyenesen undorodik. Őt aszexuálisnak és véznának tartja. De az ellenszenv kölcsönös, teljesen elhidegülnek egymástól, így a férfi könnyűvérű nők “szerelmét” keresi. A lakásukban kriptaszerű hangulat hatalmasodott el, a ridegség szinte kézzel fogható. Egyetlen gyermeküket, Mathildét elvesztették, amit Justina a mai napig nem tudott megemészteni. Aztán egy nem várt fordulat mindent a feje tetejére állít…

 Az utolsó fejezetben utoljára kerül szembe Abel és Silvestr, mintha az íróban lévő több személyiség vitatkozna egymással. A kettő heves vitája a szeretetről és annak fontosságáról szól, sok kérdőjelet hagyva maga mögött (akár mi is megkérdőjelezzük, hogy Abel valóban örökre távozik-e).

“Cselekvő, de tisztán látó szeretet kell! Tisztán látó szeretet, ennél nincs fontosabb.”

„Abel! Minden, ami nem a szeretetre épül, gyűlölethez vezet! Igaza van, Silvestr úr. De lehet, hogy még sokáig így lesz. Az a nap, amelyen a szeretet vezeti az embereket még messze van…”

A 6 család közül 5-öt különös szálak fűznek össze, egy család azonban teljesen elszigetelten éli életét. No de melyik lehet az? 

Végezetül: hogy miért éppen Tetőablak? Számomra több dolgot jelent: az ablakból figyelik egymást a szomszédok, így tudják a pletykákat életben tartani, és a saját kényük-kedvük szerint alakítani. Az én képzeletemben leginkább mégis azt az átvitt értelemben vett reményt jelképezi, hogy mindegy, hová születsz, milyen luxus vagy nyomorúság jellemzi a mindennapjaidat, ugyanaz az égbolt kéklik mindenki felett, és ha felnézel rá, elfelejteti minden bajodat, és talán egy csapásra megkapod a választ a kérdéseidre. 

A beszámolót írta: Meijer Mónika