Koporsó használatban – Panama

Rosa María Britton: El ataúd de Uso című könyve.

Panamát azért választottam, mert szerettem volna egy spanyol nyelvű regényt elolvasni (az elsőt életemben). Spanyolországnál kevésbé egyértelműbb országra vágytam (és az már amúgy is foglalt volt:-)), és Latin-Amerikából is egy kevésbé népszerű, kevésbé ismert országot szerettem volna. Reménykedtem benne, hogy a dél-amerikai spanyol nyelv egy kicsit könnyebb is lesz, mint a spanyolországi spanyol. Ezt nem tudom megítélni, mindenesetre értettem a szöveget.

Sokáig kerestem a könyvet. Örültem volna egy kortárs regénynek, de nem tudtam választani, nem találtam elérhetőséget. Írtam irodalmi portál szerkesztőknek, újságíróknak, sajnos segítség nem érkezett. Egy panamai barátom ajánlott egy írót, aki valószínűleg kortárs-klasszikusnak számít az országban, hiszen még él, de ma már klasszikusnak számító regényeket is írt. Az „El ataúd de Uso“ is egyike ezeknek, nagyon könnyen hozzáfértem, a nemzeti könyvtár dokumentumtárából mindenki számára elérhető.

Rosa María Britton nemzetközi szinten az egyik legjobban ismert és elismert panamai író. Foglalkozását tekintve nőgyógyász, onkológus. Édesapja kubai, édesanyja panamai, iskolái egy részét Kubában végezte, majd a politikai helyzet miatt Madridban tanult egyetemen. Madridban ismerte meg amerikai férjét is, akivel az USÁ-ban telepedtek le, orvosi hivatását ott kezdte gyakorolni. 1981-ben az első regénye volt az „El ataúd de Uso“, ami egy családtörténeti írásnak indult a saját családjáról. Ricardo Miró díjat kapott a regény, ami a legfontosabb írói díj Panamában. A díjat többször, más regényeivel is elnyerte.

A kihívás során olyan regényeket kerestem, amiben a (fiktív) szereplők élettörténetét az adott ország egy jellemző történelmi korában ismerjük meg. Ezt ennél a könyvnél is sikerült elérni, aminek nagyon örülök.

Panama országgá válásának egyik kulcspontja a Kolumbiától való függetlenedés, ami jóformán a spanyoloktól való függetlenedés (ez 1821-től egészen az ország függetlenségének kikiáltásáig, 1903-ig tartott). A regény központi szakasza is az ország függetlenségével záródó forradalom, majd háború alatt játszódik.

ataud.jpgChumico, a mű fő helyszíne egy létező hely Panamában. Az írónő egy elzárt, nehezen megközelíthető helynek írja le. A faluközösség is eléggé zárt, mindenki ismer mindenkit, nincs nagy jövés-menés. A regény elején ide érkezik Carmen, egy fiatal tanítónő (a szerző nagyanyja lehetett). Találkozik a falu „elmaradottságával“, a képzetlenséggel és majdani férjével, Manuellel is.

1898-ban az aktuális elnökválasztásnak köszönhetően kezd beszűrődni a politika a falu életébe, kezdenek felerősödni a liberális, az ország függetlenségéért küzdő mozgalmak, Chumicóban is beindul a mozgolódás. A szembenálló felek a gerillaháborúkat folytató, rosszul szervezett, kevés erőforrással, ám annál nagyobb eltökéltséggel rendelkező liberálisok, és az uralkodó nacionalisták, majd konzervatívok, akik az állami hadsereg és egyéb állami források elosztásának élén álltak, kolumbiai támogatást élvezve.

A Chumicóban kialakuló liberális szerveződések ellen egy kis kolumbiai helyőrséget is helyeztek a községbe. Az író itt kicsiben be tudja mutatni, hogy milyen lehet egy megszállás, idegen diktatúra alatt élni, és hogy a helyiek hogyan próbálnak túlélni ebben a helyzetben.

Természetesen a regény központi alakja Manuel, hazafias lelkesedéstől hajtva veti bele magát az ellenállásba, majd az 1000 napos háborúba. Csatában is részt vesz, amit az írónő nagyon érzékletesen ír le. Manuel a háború tényleges borzalmait látva, és súlyos sebesüléséből több hónapos, szerencsével is övezett lábadozást követve tér vissza a falujába.

A háború legfontosabb történéseit érdekesen dolgozza fel a szerző, a katonák, a felkelés vezetőinek egymáshoz írott üzeneteiből, az amerikai nagykövet családjának címzett leveleiből, és táviratokból, újságcikkekből áll össze a mozaikkép.

Manuel Chumicóba hazatérve határozza el, hogy őt csak a falu fogja érdekelni, hogy a lakosok biztonságban éljenek, legyen fedél a fejük felett és mindig legyen mit enniük. Az évek során, a háborút túlvészelve ez oda vezet, hogy élete végére ő, a volt polgármester lesz a leggazdagabb embere a falunak; nagy házzal, biliárdszalonnal, benzinkutakkal rendelkezik.

A történelmi események természetesen a család (Manuel és Carmen, a tanítónő, valamint kislányuk és kisfiuk) életének egyik színtere. Manuel és Carmen házasságába már korán beleszól Manuel háborúban való részvétele, és hogy ezért sem vett részt Carmen számára fontos történésekben, többek közt nem volt otthon kislányuk születésekor. Ezzel párhuzamosan több gyereke születik egy másik falubeli nőtől, majd másoktól is. Manuel többi családja, a háború éveiben elszenvedett nélkülözések (két évig az erdőben bújkáltak) és a gyermekeiknek nyújtani kívánt oktatás hiánya miatt Carmen visszatért Panamavárosba az anyai házba. Ő a gyerekekkel soha nem megy vissza Chumicóba, csak sok évvel később unokájuk, a kis Carmencita tölt el pár hónapot a faluban a nyári szünetben.

A regény realista, nincsenek benne hihetetlen, szürreális történések. Mágikus elemek viszont megjelennek a falu boszorkánya képében (aki egy férfi). Jellemzően, amikor egy helyzeten, betegségen az ima már nem segít, akkor fordulnak hozzá. Ez a hitbeli keveredés (a katolicizmus és a mágia iránt egyidőben) jellemző a régióra.

A könyv címe magyarul nagyjából azt jelenti, hogy koporsó használatban. A koporsó motívum többször is felbukkan a regény során. A főszereplő apja koporsót ácsol magának a regény elején, majd élete végén a főhős maga is ezt teszi. A háborúban az egyik nehezen elfogadható dolog Manuel számára, hogy a halottakat saját koporsó nélkül temetik el. Élete végének közeledtével Manuel is elkezd magának koporsót készíteni. A koporsóra viszont sajnos egyik unokájának korábban szüksége lesz váratlan halála miatt. Ezek után a falu elhunyt lakóit sorban Manuel koporsójában ravatalozzák fel. Majd amikor eljön az ideje, Manuelt is belefektetik. A koporsó viszont annyira nehéz, hogy elejtik a temető felé menet, Manuel kiesik belőle, a koporsó pedig becsúszik a tengerbe és elúszik. Így Manuelnek sem jut koporsó, egy zsákban temetik el.

Panamának két szomszédja van, Costa Rica és Kolumbia. Mielőtt a spanyolok megérkeztek volna ide (is), sok-sok független kiskirályság köré szerveződtek az őslakosok. Már 1513-ban felfedezték a korabeli hódítók a földszoroson átvezető utat, amin áthaladva a dél-amerikai földrész nyugati partvidéke is elérhető lett, így Panama kereskedelmi csomóponttá vált. A spanyol gyarmatbirodalom összeomlása után, 1821-ben Panama is a teljes függetlenséget tűzte ki magának. Ez átmeneti időszakokra sikerült, egyébként az ország kolumbiai fennhatóság alatt állt.

1846-ban az USA szerződést kötött Kolumbiával, ami alapján építettek egy vasútvonalat a földszoroson keresztül.

A kolumbiai kormány koncessziót adott egy francia diplomatának a két óceánt összekötő csatorna megépítésére (30 km csatornára volt szükség, és további 30 km hosszon a folyótorkolat kibővítésére). A francia vállalkozás a nehéz földrajzi viszonyok, és a sikkasztások, „panamázások“ (a kifejezést a helyiek nem ismerik:-)) miatt kudarcba fulladt. Az USA érdekében állt egy csatorna megépítése, és pénze is volt rá. A kolumbiai kormány nem támogatta a szerződést az USÁ-val, ezért az USA a függetlenségükért harcoló panamaiak oldalára állt (amelyek egyik vezetője Belizario Porras volt, ő a regényben is megjelenik – egyébként ez az időszak a történelmi háttere a könyvnek is), akik így, amerikai „védelem“ mellett ki tudták kiáltani az ország függetlenségét 1903-ban. A csatorna és egy 10 km-es szakasz ezért cserébe az USA fennhatósága (bérlete) alá került. Javítottak a munkakörülményeken, és a francia mérnöki terveket is felülvizsgálták, a csatorna elkészült. Az első hajó 1914-ben haladt át az Atlanti- és a Csendes-óceán közt.

Panama elnöki köztársaság, a 20. század második felétől az elnökök folyamatosan a hatalom kisajátítására törekedtek katonai puccsokkal, korrupcióval, drogkartellekkel való együttműködéssel. A csatorna övezetét 1999-ben visszakapták. 2004-től az USA támogatásával demokratikusan megválasztott elnökök kormányoznak.

Az országnak kb. 3,5 millió lakosa van, területe Magyarország területének kb. 80%-a.

A világkereskedelemeben megjelenő áruk 10%-a kel át a csatornán, akár többezer kilométert „spórolva“.

Gazdasága Dél-Amerika többi országához képest fejlett, de nagyon függ a csatornától. Komoly pénzügyi szolgáltatási szektorral, és a csatorna számára nyújtott szolgáltatási tevékenységgel. Az utóbbi években a turizmus produkálja a legnagyobb bevételt, megelőzve a csatorna bevételeit.

A beszámolót írta: Szőke Anna