Karibi Vörös és Fekete – Saint Kitts és Nevis

Bertram Roach: Only God Can Make A Tree című könyve.

Saint Kitts és Nevis neve elég különlegesen hangzott ahhoz, hogy elvállaljam, és valahová a Csendes-óceán közepére saccoljam létezését, más, hasonlóan furcsa nevű szigetek közelébe. Mellélőttem. A Saint Christopher és Nevis Államszövetség ugyanis a Karib-tengeren található.

A két, egymástól 3 km-re fekvő, vulkanikus eredetű sziget a Szélcsendes-szigetek (Kis-Antillák) tagja. I.sz. 1000 körül vált lakottá, később a kalinago indiánok, akik Kolumbusz előtt 300 éven át uralták a szigeteket, nem akadályozták az európaiak letelepedését. A Saint Kitts egyébként a Szent Kristóf név becéző alakjának rövidülése. Kolumbusz második útján fedezte fel, a francia telepesek pedig 1623-ban a teljes őslakosságot kiirtották. A franciák alapították Basseterre-t, a fővárost is a 18. században, közben sokat viaskodtak az angolokkal a gyarmatért. Anguilla szigetével együtt brit gyarmatként egyesült, csak 1967-ben kapott önkormányzatot és 1983-ban lett független, de a mai napig a Brit Nemzetközösség tagja, vagyis lakói II. Erzsébet alattvalói. Saint Kitts és Nevis, a két sziget viszonya nem felhőtlen. Nevisnek külön parlamentje és kormányzója van, fővárosa Charlestown. Hivatalos nyelve az angol, 55 ezer fős lakossága 261 négyzetkilométeren osztozik a két szigeten. Az ország 90%-a fekete, 5%-a mulatt, a maradék dél-ázsiai és fehér. Az anglikán, a baptista, a metodista és a katolikus egyház egyaránt jelen van. Fő terméke a cukornád, valamint a gyapot és a trópusi gyümölcsök. A gyarmati építészet számos emléke maradt meg jó állapotban, köztük több száz éves erődök is. Érdekesség még, hogy erősen korlátozzák a szólásszabadságot, káromkodni se szabad.

11.jpg

Két itt született írót találtam ehhez a pici országhoz. Az egyiket fél tucat regénnyel, a másikat csak ezzel az eggyel. Nagyon kevés információt találtam róla a neten, viszont Bertram Roach az egyetlen autentikus St. Kitts és Nevis-i szerző, aki itt született, itt él és regénye is itt játszódik, így nem volt kérdés, hogy őt választom.

„Egy St. Kitts-i cukornádültetvényen nőttem fel. A történetek, melyeket elmondok, az én igaz történeteim.”

Apja Montserratról, egy másik karib-tengeri szigetről vándorolt ide és lett egy nevisi, majd egy Saint Kitts-i cukornádültetvény intézője. Bertram Roach hosszú élete első felét itt élte le, majd élt Angliában, és sokat utazott Európában is. Only God Can Make A Tree című első regénye 2008-ban jelent meg. A majd’ százéves szerző nem kapkodta el a regényírást, sokáig érlelte magában emlékeit és történeteit. Regényét így vezeti be: „Ez nem a szokásos kalózos helyi történet. Azt meséli el, mi lett a rabszolgák leszármazottaival és a rasszok keveredésével.”

22.jpg

Bertram Roach regénye a stendhali és balzaci tradíciók folytatója, tipikus karrierregény, olyan mint pl. Maupassant-tól A szépfiú. Főhőse a szimpatikus ám gyarló Adrian. Apja ír bevándorló, anyja néger cseléd. A fiú világos bőrszínnel, fehér vonásokkal születik, mely lehetővé teszi számára a társadalmi mobilitást, de persze mindenki tudja, hogy ő igazából fekete.

„Tudod, mi a baj veled? Fehérnek hiszed magad, közben meg mindenki tudja, hogy csak egy félvér fattyú vagy.”

Aki olvasott már Faulknert, tudja, hogy az USÁ-ban délen az is feketének számított, akinek ereiben nyolcadrészt néger vér csörgedezett, és ezt még a rabszolgaság eltörlése után sokkal később is számon tartották. Dominikai könyvem olvasásakor is szembesültem már ezzel a fajta rasszista nézőponttal, de minél többet olvasok róla, annál felfoghatatlanabbnak tűnik számomra, hogyan lehet valakit olyasminek bélyegezni, ami hivatalosan csak 50, 25 vagy 12,5%-át teszi ki, és hogyan lehet feketének nevezni azt, aki láthatóan fehér. „A fehérek az urak, a feketék a szolgák, és még most is, sok-sok évvel a felszabadítás után is szolgák, csak most máshogy hívják őket: munkásoknak.”

33.jpg

Adrian két nő között őrlődik, egyikük Julia, a szerény származású helyi tanítónő, a másik Alice, gazdag munkaadója lánya. Egyikükhöz a szerelem, másikhoz az ambíciói kötik, de azért nem ennyire kristálytiszta a kép, mert mindkettőhöz vonzódik, és az csak később derül ki, melyik vonzalom bizonyul tartósabbnak.

A regény elejéből megismerhetjük Adrian származását, múltját. Nagy részét Adrian fiatalkora, a szerelem és a karrier teszik ki, mikor alig egy év leforgása alatt eldől egész későbbi sorsa. A könyv utolsó egyharmadának azonban már Clifford, a fia a főszereplője, tízéves korától felnőtt koráig. Ha valaki tudni szeretné Adriannek melyik nőtől születik gyereke, olvassa el a könyvet, nem szeretném elárulni. Mint ahogy azt sem, hogy Adrian vajon boldogan él-e, amíg meg nem hal, és mi lesz a sorsa a kevésbé ambíciózus, ám jellemében erősebb Cliffordnak.

Nem jártam még sosem a Karib-tenger térségében, de úgy érzem, a regény realisztikus képet fest az ottani viszonyokról, az ott élők szemszögéből. Ez tényleg nem az a kalózos, napfényes tengerpartos sztori, időben messze vagyunk még a turizmus elterjedésétől, térben pedig messze a tengerparttól. Mindent megtudhatunk viszont a cukornádról, a gyapotról, és ami mögötte van, ráadásnak egy kis zombitánc, majd piknik a vasárnapi iskolával, és van még itt gyújtogatás, őrültekháza... Ömlik a rum, ami olcsó és sok van belőle. Nehéz eldönteni, mi volt előbb: a kilátástalanság vagy az alkoholizmus, a kettő koktélja mindenestre ördögi körnek bizonyul, amiből nehéz kiszállni.

A regényt mindazoknak ajánlom elolvasásra, akik szeretnék ezeket a szigeteket jobban megismerni egy klasszikus regény keretein belül. Bertram Roach hagyományos elbeszélésmódjával és karakterrajzával, a cselekményt megszakító rövidebb leíró és elmélkedő részekkel visszarepít minket a 20. század elejére.

A beszámolót írta: Bakó-Horváth Erika