Fél élet – Trinidad és Tobago

V. S Naipaul: Fél élet című könyve.

V. S. Naipaul Fél élet című regénye 2001-ben jelent meg, ugyanabban az évben, amikor a Svéd Királyi Akadémia Nobel-díjjal tüntette ki életművéért. Én nem olvastam tőle mást és valószínű nem is fogok, lassú cselekmény, nekem kicsit vontatott volt és azon típusú könyv, hogy bármennyire szerettem volna, nem tudtam belehelyezni magam a történetbe; nem volt együttérzés, beleképzelés semmi egyéb. Sajnálom, mert a leírás alapján érdekesebbnek gondoltam.

Sir Vidiadhar Surajprasad Naipaul trinidadi indiai családból származó brit író 85 éves. Iskoláit a trinidadi Queens Royal College-ban és az oxfordi University College-ban végezte. Előbb Kongóban, majd 1950-ben Angliában telepedett le, ahol újságíróként kezdte pályáját. 1990-ben Erzsébet királynő a brit irodalomnak tett szolgálataiért lovaggá ütötte.

A történet maga elég összetett volt a problémafelvetéseket illetően, jól bemutatta a multikulturális valóságot, ami nem feltétlen jelenti azt, hogy az ember mindenhol otthonra talál, sőt inkább azt jelenti, hogy sehol. Tele van az ember félelmekkel, hogy elfelejti a saját nyelvét vagy elveszti az identitását. Társas magány, lelki otthontalanság, szexuális útkeresés, rosszul működő család, nem megfelelő közösségi érintkezés, beolvadás, láthatatlanná válás. Különböző helyszínek, ahol mindenféle nőkkel való kapcsolatát éli, elemzi, fejleszti. Családi történetek, visszaemlékezések. Annak ellenére, hogy elég érdekes témákat feszeget, mégis unalmasnak éreztem.

„A városban mindössze két helyet ismert, a Buckingham-palotát, és a szónokok szegletét. A Buckingham-palota csalódást okozott neki. Úgy találta, hogy hazájában a maharadzsa palotája jóval nagyobb és palotaszerűbb, s ettől szíve mélyén úgy érezte, hogy Anglia királyai és királynői csalók, az ország pedig némiképp ámítás.”

Willie Chandran, a főhős inkább irritáló és szánalmat keltő, mint kedvelhető személy számomra, de az író azt a részét nagyon pontosan bemutatta az életének, hogy mennyire lehetünk elveszettek egy idegen világban.

Trinidad és Tobago a névadó két nagyobb szigeten valamint 21 kisebb szigeten elterülő ország Venezuela partjaitól 11 kilométerre fekszik. Az egykori gyarmati ország lakói elsősorban indiai és afrikai származásuk, illetve európai, szíriai, libanoni és kínai ősökkel rendelkeznek. Tobago csendes, elhagyatott; a kereken 30 kilométerre délebbre fekvő Trinidad viszont izgalmas és harsány, messze földön híres "carnival"-járól, calypso zenekarairól, dübörgő steel band-jeiről – ezekben a zenekarokban gyakran több mint húsz fémdobot vernek. A lakosság több mint 80 százaléka Trinidadon él, úgyhogy Tobago még ma is "paradicsominak" nevezheti magát. A mondás szerint Tobagón pihenhetjük ki Trinidad fáradalmait. Trinidad bővelkedik igen változatos tájakban. Esőerdőkkel borított hegyek, mangrove-mocsarak, homokos strandok és szavannás vidékek követik egymást, de nemcsak a növény- és állatvilág szerelmesei lelik kedvüket itt: Trinidadon van a hatalmas aripói barlangrendszer, a Mount Tamana denevérbarlangjaival.

A beszámolót írta: Nóra