Hella S. Haasse: Oeroeg című könyve.

Miért Indonézia?
Több oka is van. Az első, hogy van itt kint egy indonéz barátom (akinek amúgy nem kedvence ez a könyv), és mert holland gyarmat volt. Mivel Hollandiában élek már 6 éve, szerettem volna egy kicsit többet megtudni az ország volt gyarmatainak történelméről, és ez sikerült is.

Indonézia demokratikus állam Délkelet-Ázsiában, ami kb 18 000 szigetből áll. Ezek közül a legnagyobb területűek: Borneó, Jáva, Celebesz, Új-Guinea. Fővarosa Jakarta, és Földünk legnépesebb muszlim állama.

Indonézia függetlenségi háborúja 1945-től egészen 1949. december 27-ig tartott, amikor engedve a nemzetközi nyomásnak, Hollandia elismerte Indonézia függetlenségét, de csak 2005-ben tette ezt hivatalosan és kért bocsánatot a Holland Királyi Hadsereg által okozott veszteségekért, halálesetekért (forrás: Wikipedia). A könyvet 1948-ban adták ki először (épp a háború alatt íródhatott), és azóta is a holland nyelvű irodalom egyik meghatározó könyve.

Miért pont ez a könyv és ki az írónő?
Mert ez egy klasszikus a holland irodalomban, és mert hollandul akartam olvasni, olyan könyvet választottam, ami rövid. Igaz, hogy rövid, de tömör, és velős. :) (A könyv magyarul is megjelent, Urug címmel, antikváriumokból beszerezhető.)

Hella S. (Serafia) Haasse egy elismert, igen híres, Jakartában született, holland írónő. Vitathatatlanul ez a leghíresebb könyve. Gyermekként sokat költöztek a gyarmat és Hollandia között felváltva, de egyértelműen az 1938-as (ekkor volt 17 éves) hollandiai családi látogatás volt akkora hatással rá, hogy valószínűleg ki kellett írnia magából a két világ közötti különbségeket, és ezt épp egy kisfiú szemén keresztül teszi.

A könyvben Kelet-Indiáról van szó, de ez a régi Indonéziát jelentette. Nincs köze Indiához.

Ki vagy mi ez az Oeroeg? (ejtsd: Uruch)

Csak hogy értsük, milyen meghatározó Oeroeg személye, a könyv így kezdődik: ”OEROEG A BARÁTOM VOLT” (pont így, nagybetűkkel) .

Ebből már sejthető, hogy Oeroeg egy személy. Méghozzá az elbeszélő életének valószínűleg legmeghatározóbb alakja. Azért nevezem elbeszélőnek a személyt, aki egyes szám első személyben meséli el a kalandjait és emlékeit, mert nincs neve, pontosabban soha nem tudjuk meg, hogy hívják. Erre a könyv felénél jöttem rá, vagyis akkor kezdett furcsává válni, hogy soha nem nevezi meg magát. Egyből visszalapoztam pár tucat oldalt, hogy biztos bennem van a hiba, és csak egyszerűen átsiklottam felette. De nem. Az elbeszélő személye bizony mindvégig inkognitóban maradt. Viszont az embernek van valami olyan sejtése, hogy valószínűleg magáról beszélhet egyes szám első személyben az írónő, és ő lehet ez a kisfiú. Ezt a felismerést beigazolja, amikor beleolvasunk az életének alakulásába. Érdemes, hogy kicsit átérezzük a sehova-nemtartozás érzését.

Szóval Oeroeg gyerekkori BARÁT, aki nélkül egy perc is elviselhetetlen. Mindenhova együtt mennek, iskolába, együtt költöznek, egyszerűen elválaszthatatlanok. Oeroeg és ő.

A nagybetűs BARÁTSÁG

Egyek voltak, de mégis nagyon mások. Oeroeg mezítláb járt, én cipőben, Oeroeg nem használta a mosdót, én igen. Én holland vagyok, ő bennszülött. Én olvasok, míg Oeroeg repülőket rajzol, vagy összeereszt két különböző erejű állatot, és nézi őket, hogy hogyan küzdenek egymással az életükért. [...] El sem tudom képzelni, mennyire lett volna magányos a gyerekkorom, ha Oeroeg nincs nekem. [...] Ha költözésről vagy egyéb változásról volt szó, az első kérdésem ez volt: - És Oeroeg?

Mire általában valami rá nézve lekezelő választ kaptam: - Ne légy buta, ő csak egy bennszülött fiú.

Vagy: - Oeroeg, Oeroeg, egyszer nélküle is meg kell lenned. Ez a barátság így is túl régóta tart … Te európai vagy.

Mire én: - Akkor Oeroeg kevesebb, mint mi? Ő más?”

A változás szele
Mióta az eszét tudja, abban mesterkedik, hogy minden idejét Oeroeggal tölthesse. Iskolába menet, az iskolában, utána, különórán ...egyszóval: MINDIG. Oeroeg apukájának a halála után, a főszereplő édesapja fizeti az indonéz fiú taníttatását, és magukhoz veszi Oeroegot.

Valami változás mégis folyamatban van. Lida, a nevelőnő, aki mindkettejüket neveli, saját (soha meg nem született) fiát látja Oeroegban, és mindenből a legjobbat akarja megadni neki; elkényezteti. Oeroeg nagyon befolyásolható. Megváltozott. Vagánykodik, Amerikába akar költözni, de leginkább el innen. Orvosnak készül, hollandul beszél, és nyugatiasan öltözik. Minden régi tulajdonságát elhagyta, ami a Soekaboemiban (korábbi lakhelyükön) jellemző volt rá.

15 éves ekkor, amikor ráébred, kezdenek eltávolodni egymástól. Oeroegnak új legjobb barátja van, elköltözik, soha nem hallat magáról.

Mikor az elbeszélő meglátogatja őket, idegennek érzi magát. Letámadják és kiközösítik.

A végjáték
Az ember azt várja (legalábbis én), hogy a sok hányattatás, rengeteg közös élmény és kaland után, amit ez a két fiú közösen átélt (költözések, iskolaváltások, apukák, édesanyák elvesztése) biztosan lesz megint egy közös pont az életükben, ahol összetalálkoznak, és újból elválaszthatatlanok lesznek.

Nem pont így alakul a sorsuk…

Az elbeszélő Hollandiába költözik, elvégzi az egyetemet (a világháború, majd a németek miatt több részletben), de visszahúz a szíve Indonéziába. El is intézi, hogy ott élhessen és dolgozhasson, miközben ott még mindig folyik a háború.

Alig van újból “otthon”, máris meglátogatja a szeretett tájat, ahol felnőtt. Gyönyörű leírásokban gazdag a könyv, szinte a bőrünkön érezzük a párás levegőt, az erdők a szemünk elé tárulnak, ahogy képzeletben a hegyet másszuk meg “Vele”.

... majd az idillt eloszlatja egy piszkos, véres, bekötözött, felfegyverzett bennszülött alak. Oeroeg az, “Tűnj el, vagy lelőlek!” felkiáltással…

De vajon tényleg Oeroeg volt az, vagy csak ő látta mindenkiben az egykori legjobb(nak hitt) barátját? Akit mélyen soha nem sikerült megismernie. Mert, ahogy magának a legvégén bevallja: nem fejtette le a külső rétegeket soha. Megbánás, egy icipici reménnyel megfűszerezve.

“Túl késő? Idegen vagyok a földön, ahol születtem?”

A beszámolót írta: Meijer Mónika