Világjáró könyvmolyok


2018.jan.18.
Írta: bhe komment

Fél élet – Trinidad és Tobago

V. S Naipaul: Fél élet

V. S Naipaul: Fél élet című könyve.

V. S. Naipaul Fél élet című regénye 2001-ben jelent meg, ugyanabban az évben, amikor a Svéd Királyi Akadémia Nobel-díjjal tüntette ki életművéért. Én nem olvastam tőle mást és valószínű nem is fogok, lassú cselekmény, nekem kicsit vontatott volt és azon típusú könyv, hogy bármennyire szerettem volna, nem tudtam belehelyezni magam a történetbe; nem volt együttérzés, beleképzelés semmi egyéb. Sajnálom, mert a leírás alapján érdekesebbnek gondoltam.

Tovább

The Galaxy Game – Barbados

Karen Lord: The Galaxy Game című könyve.

Karen Lord: The Galaxy Game című könyve.

A sci-fi- és fantasyrajongók egyik fele az a típus, aki a megszokott világából nehezen lép ki, és igyekszik csak a kedvenc szerzőit olvasni. Én is ebbe a típusba sorolom magam. Nehéz nyitnom új szerzők, új univerzumok felé.

thegalaxygame-large.jpgAmikor beálltam a Világjáró könyvmolyok közé, teljesen véletlenül böktem Barbados országára, és nagyon kellemesen csalódtam, amikor kiderült, hogy egy ismertebb barbadosi származású irónő sci-fi, ill. fantasy világokról ír.

Még jobban meglepett maga a könyve, amit kiválasztottam: The Galaxy Game. (Magyar fordításról nem tudok, angolul hozzáférhető nemzetközi oldalakon.) Aki szeretne egy másfajta szemléletű, nem tipikusan „nyugati” fantasyba belekóstolni úgy, hogy biztosra megy „ízélményileg”, az ne habozzon beleolvasni.

Tovább

Ahol az igazságnál sokkal fontosabb a változatosság – Guyana

Pauline Melville: Napfogyatkozás Guyanában című könyve.

Pauline Melville: Napfogyatkozás Guyanában című könyve.

„Meghívok mindenkit szülőföldemre, a forró, száraz szavannákra, ahol az Amazonastól északra, a Kanaku-hegység mindkét oldalán indiánok élnek, a síkságokra, ahol – úgy mondják – az embereknek olyan kevés jut, hogy a szegény ember kutyájának a falhoz kell támaszkodnia, és össze kell szednie magát, hogy legyen ereje ugatni.”

Hát lehet ellenállni ilyen invitálásnak? Nem, nem lehet. Nem a szegény ember szegény kutyája vonzza az olvasót, hanem a távoli, titokzatos Guyana, melyet szeretne megismerni. Persze megismerni nem fogja, csak kóstolót kap belőle. De milyen kóstolót!

Az írónő sorait olvasva egyáltalán nem a szegénység jut az eszünkbe. Sőt, inkább az ellenkezője, a gazdagság. No, nem a tárgyiasult jómód, hanem a kötet nyelvi és tartalmi gazdagsága, mondhatni bujasága. Igen, ez találóbb szó rá. Mert a történet merő érzéki öröm és fájdalom. Beszéljünk bár a mindennapokról, melyeket átitatnak a guyanai emberek életét meghatározó mítoszok, vagy ejtsünk szót a mítoszokról, melyek nem választhatók el a mindennapoktól, a történet egyre csak burjánzik, egyik kép épül a másikra, egyik szereplő hozza magával a másikat. A szavannai forróságban látszólag szétfolyik a cselekmény, az egyik szál elhal, a másik befejezetlenül lóg a levegőben, ám ahogy haladunk előre a könyv lapjain, kezd összeállni a mozaik, hogy végül egységes egészként tündököljön fel előttünk.

Tovább

A szerencsés utazó – Saint Lucia

Derek Walcott: A szerencsés utazó

Az irodalmi Nobel-díjat 1992-ben Derek Walcott karibi költő kapta.

1930-ban Saint Lucia szigetén született. Egyetemi tanulmányait Jamaicán és New Yorkban végezte.1953-tól Trinidadon él, 1959-től 18 éven át vezette az általa alapított Trinidadi Színházi Műhelyt, számos színdarabot írt a társulatnak. Az év nagy részét jelenleg az Egyesült Államokban tölti, költészetet tanít a bostoni egyetemen. Kétségtelen, hogy amikor munkásságát Nobel díjjal jutalmazták, az esztétikai minőségen túl a műveiben megtestesülő eszmét tüntették ki. Walcott művészetével a befogadás kultúráját terjeszti, a befogadásét, ami nem veszélyezteti a hagyományok őrzését: épp ellenkezőleg; tudja, hogy a kultúrhagyomány az elrekesztés során halna el. Így aztán nem sajnálja megosztani a saját kultúráját sem, mert tudja, hogy ezáltal él tovább.

Walter epikus főműve,vaskos eposza, az Omeros e gondolat könyve: a homéroszi eposzt mai karibi környezetbe ülteti, az emberiség történelmi, földrajzi és kulturális rétegei mind ott kavarognak ebben a hatalmas kompozícióban. Walcott költészetének szembeötlő jellegzetessége áradó verbalitása. A hagyományok súlya őt nem béklyózza, nyelvét nem bénítják művészetfilozófiai, irodalometikai görcsök. Verseiből a forma, a ritmus, a stílus páratlan művészét ismerjük meg. Ugyanakkor mesterségbeli tudásával nem él vissza, verstechnikai bravúrjait szinte elrejti oldottabb,improvizációkra emlékeztető alkotásmódja. Igaz, mint maga mondja, ő szóbeli, retorikai kultúrából érkezett, ezért olyan megejtő művészetében. Walcott költészete azt bizonyítja: továbbra is van érvényes költészet.

Következzen a Világ világa című verséből egy részlet:

“Marley-val ringatott az utasszállító busz sztereója,

És szépség halkan dúdolta a refrént.

Láttam,ahol a fény félarcán csíkozódva az arc mezőit kiemelte; ha ez egy portré volna,a megvilágított részek maradnának utoljára,ezek fénye

Selymezte fekete bőrét; én tettem volna rá egy fülbevalót,

Valami egyszerűt, jó aranyból,kontrasztképp, de ő nem viselt ékszert. Úgy képzeltem,hogy erős és édes illat árad belőle,mint egy mozdulatlan leopárdból, és a fej nem volt más, mint fenséges.

Amikor rám nézett, aztán másfele, udvariasan, mert az idegenek bámulása udvariatlanság, olyan volt,mint egy szobor, mint feketében Delacroix-tól A Szabadság, amint vezeti a népet – az enyhén dülledő szemfehérje, a metszett ébenszáj, a masszív felsőtest, benne egyszerre erő és nőiesség; de fokozatosan ezt is elnyelte az alkonyat,

kivéve a kirajzolódó arcélt és a megvilágított orcát, és azt gondoltam: Ó Szépség,te vagy a világ világa!”

Nem hallgattam a jó szóra, mikor azt tanácsolták, hogy a verseskötete végén lévő, a Nobel-díj átvételekor mondott beszédével kellene kezdeni ahhoz hogy jobban megértsük, magunkévá tegyük verseit.

Így utólag, nekem ez sem segített volna abban hogy jobban megszeressem Walcott kötetét.

Az ő stílusa nekem nyomott, teletömött, felsorolások tömkelege. Versei többsége nehéz – pár sor után, mindenféle elkalandozás nélkül az ember nem tudja, mit is olvasott. Lehetséges némi időt eltöltve szülőföldjén nagyobb megértéssel,türelemmel haladnánk; talán jobban sikerülne olvasni a sorok között.

A 18 versből háromban találtam meg azt, amit szeretek egy versben; köztük van a fent említett vers is.

Őszintén és kerülve mindenféle ragozást, nem ajánlom ezt a művet, akad bőven más, sokkal élvezhetőbb «remek» a polcokon.

A beszámolót írta : Puskás Judit

Karibi Vörös és Fekete – Saint Kitts és Nevis

Bertram Roach: Only God Can Make A Tree című könyve.

Bertram Roach: Only God Can Make A Tree című könyve.

Saint Kitts és Nevis neve elég különlegesen hangzott ahhoz, hogy elvállaljam, és valahová a Csendes-óceán közepére saccoljam létezését, más, hasonlóan furcsa nevű szigetek közelébe. Mellélőttem. A Saint Christopher és Nevis Államszövetség ugyanis a Karib-tengeren található.

A két, egymástól 3 km-re fekvő, vulkanikus eredetű sziget a Szélcsendes-szigetek (Kis-Antillák) tagja. I.sz. 1000 körül vált lakottá, később a kalinago indiánok, akik Kolumbusz előtt 300 éven át uralták a szigeteket, nem akadályozták az európaiak letelepedését. A Saint Kitts egyébként a Szent Kristóf név becéző alakjának rövidülése. Kolumbusz második útján fedezte fel, a francia telepesek pedig 1623-ban a teljes őslakosságot kiirtották. A franciák alapították Basseterre-t, a fővárost is a 18. században, közben sokat viaskodtak az angolokkal a gyarmatért. Anguilla szigetével együtt brit gyarmatként egyesült, csak 1967-ben kapott önkormányzatot és 1983-ban lett független, de a mai napig a Brit Nemzetközösség tagja, vagyis lakói II. Erzsébet alattvalói. Saint Kitts és Nevis, a két sziget viszonya nem felhőtlen. Nevisnek külön parlamentje és kormányzója van, fővárosa Charlestown. Hivatalos nyelve az angol, 55 ezer fős lakossága 261 négyzetkilométeren osztozik a két szigeten. Az ország 90%-a fekete, 5%-a mulatt, a maradék dél-ázsiai és fehér. Az anglikán, a baptista, a metodista és a katolikus egyház egyaránt jelen van. Fő terméke a cukornád, valamint a gyapot és a trópusi gyümölcsök. A gyarmati építészet számos emléke maradt meg jó állapotban, köztük több száz éves erődök is. Érdekesség még, hogy erősen korlátozzák a szólásszabadságot, káromkodni se szabad.

11.jpg

Két itt született írót találtam ehhez a pici országhoz. Az egyiket fél tucat regénnyel, a másikat csak ezzel az eggyel. Nagyon kevés információt találtam róla a neten, viszont Bertram Roach az egyetlen autentikus St. Kitts és Nevis-i szerző, aki itt született, itt él és regénye is itt játszódik, így nem volt kérdés, hogy őt választom.

Tovább

Koporsó használatban – Panama

Rosa María Britton: El ataúd de Uso című könyve.

Rosa María Britton: El ataúd de Uso című könyve.

Panamát azért választottam, mert szerettem volna egy spanyol nyelvű regényt elolvasni (az elsőt életemben). Spanyolországnál kevésbé egyértelműbb országra vágytam (és az már amúgy is foglalt volt:-)), és Latin-Amerikából is egy kevésbé népszerű, kevésbé ismert országot szerettem volna. Reménykedtem benne, hogy a dél-amerikai spanyol nyelv egy kicsit könnyebb is lesz, mint a spanyolországi spanyol. Ezt nem tudom megítélni, mindenesetre értettem a szöveget.

Sokáig kerestem a könyvet. Örültem volna egy kortárs regénynek, de nem tudtam választani, nem találtam elérhetőséget. Írtam irodalmi portál szerkesztőknek, újságíróknak, sajnos segítség nem érkezett. Egy panamai barátom ajánlott egy írót, aki valószínűleg kortárs-klasszikusnak számít az országban, hiszen még él, de ma már klasszikusnak számító regényeket is írt. Az „El ataúd de Uso“ is egyike ezeknek, nagyon könnyen hozzáfértem, a nemzeti könyvtár dokumentumtárából mindenki számára elérhető.

Rosa María Britton nemzetközi szinten az egyik legjobban ismert és elismert panamai író. Foglalkozását tekintve nőgyógyász, onkológus. Édesapja kubai, édesanyja panamai, iskolái egy részét Kubában végezte, majd a politikai helyzet miatt Madridban tanult egyetemen. Madridban ismerte meg amerikai férjét is, akivel az USÁ-ban telepedtek le, orvosi hivatását ott kezdte gyakorolni. 1981-ben az első regénye volt az „El ataúd de Uso“, ami egy családtörténeti írásnak indult a saját családjáról. Ricardo Miró díjat kapott a regény, ami a legfontosabb írói díj Panamában. A díjat többször, más regényeivel is elnyerte.

Tovább

Nők országa – Nicaragua

Gioconda Belli: Nők országa

Gioconda Belli: Nők országa című könyve.

A könyvkihívás megajándékozott az idei év általam olvasott legérdekesebb könyvével. Izgalmas történet, pergő, olvasmányos nyelvezet, lebilincselő és letehetetlen. Szerintem.

Gioconda Belli, aki megalkotta ezt a csodát, Nicaraguában született regényíró és költő, részben észak-olasz származású.  2010-ben elnyerte ezzel a könyvével a legrangosabb latin-amerikai irodalmi díjat (La Otra Orilla), első nőként a díj történetében. Férje amerikai és egy lánya született.

Tovább

A harmadik nővér - Argentína

Federico Andahazi-Kasnya: A harmadik nővér

Federico Andahazi-Kasnya: A harmadik nővér című könyve.

A legnagyobb jóindulattal sem tudom a most olvasott könyvet jónak mondani. Érdekes, különös, de leginkább hátborzongató. Azt mondanám rá, hogy egy „lájtos” horrortörténet. Mindezek ellenére nem tudtam letenni, muszáj volt megtudnom, hogy mi fog történni a végén.

Tovább

Indián átok - Ecuador

Jorge Icaza: indián átok

Jorge Icaza: Indián átok című könyve.

Egy nagyon húsbavágó könyv, ami nem hepienddel végződik. Még az utolsó oldalaknál is reméltem valami feloldozást ez alól a megrázó történet alól, de nem kaptam. Dél-amerikai regény, de nincs benne semmi mágikus, itt nem a hős indiánokról olvashatunk, hanem a kivert kutyaként sárban robotoló behódolt népről, egy fehér-indián ellentétről, gyermekekről és megtört szerelmesekről.

Tovább

Szerelem, Düh, Őrület - Haiti

Marie Vieux-Chauvet: Szerelem, Düh, Őrület (Love, Anger, Madness)

Haiti: Marie Vieux-Chauvet : Szerelem, Düh, Őrület (Love, Anger, Madness) című könyve.

Haiti a Karib-térségben fekszik, fővárosa Port-au-Pince.  Az ország spanyol, és francia gyarmat is volt, majd egymást követték a katonai diktatúrák, melyek az országot teljesen elnyomták, és elszegényítették. A mai napig Amerika legszegényebb országa.

Hivatalos nyelve a francia és a kreol. Többféle vallás hívői is megtalálhatók a népességben, de a vudu nagyon elterjedt.

Tovább
süti beállítások módosítása