Merle Collins: The ladies are upstairs (A hölgyek az emeleten vannak) című könyve.

Grenada a közép-amerikai szigetvilágban található, területét két nagy és több kisebb sziget alkotja. Kolumbusz Kristóf fedezte fel 1498-ban, angoloktól való függetlenségét csak sokkal később, 1974-ben nyerte el. Sajnos a 2004-es Ivan hurrikán a házak több, mint 90%-át lerombolta, vagy megrongálta, ezért Grenada történelmének legnagyobb katasztrófájaként tartják számon. Grenadát sokan a ’Fűszerek szigetének’ nevezik; számos fűszer mellett legjelentősebbnek a szerecsendió termelése bizonyul. Mai nevét valószínűleg a spanyolországi Granadához hasonlóan a ’gránátalmáról’ (pomegranate) kapta, bár Kolumbusz Kristóf még ’Conception’ = fogantatás, kezdet névvel említi. Érdekesség továbbá, hogy Grenada ad otthon a világ első víz alatti szoborparkjának.

Forrás: Flickr

Az írónő, Merle Collins 1950-ben született Arubában (Hollandiához tartozó autonóm terület a Kis-Antillákon), de röviddel a születése után szüleivel visszatért Grenadába. Tanulmányait Grenadában, majd Jamaikán folytatta, angol és spanyol nyelvből diplomázott. 1983-ban elhagyta Grenadát és jelenleg Angliában él. Első novelláskötete 1985-ben jelent meg, míg az általam olvasott a legújabb, 2011-ben kiadott könyve – A hölgyek az emeleten vannak (The Ladies are upstairs).

A könyv első fejezete nem illeszkedik a többi közé, egy különálló történet egy kitaszított, a szülei által elhagyott kislányról, akit élete során számos csapás ér, melynek következtében lassan megszűnik minden kapcsolata a külvilággal és egyre inkább befelé fordul. Nagyon tetszettek a megismert karakterek, a lelki feszültség, amit okozott ez a pár oldal annak ellenére, hogy nehéz volt eligazodni a sok név között (konkrétan jegyzetelnem kellett, hogy megértsem, ki – kicsoda J).

A könyv további része több kisebb történetből tevődik össze, melyek egy lineáris idősíkon mutatják be egy karibi hölgy életének néhány eseményét. A fiatalkorában szegénységgel, rasszizmussal és osztályellentétekkel küzdő fiatal lánytól a gyermekeit a világ nagyvárosaiba követő idős asszonyig egy női élet különböző szakaszaiba pillanthatunk bele. Őszinte véleményem erről a részről annyi, hogy nem eléggé hatásos. Vannak benne érdekes részek, de valahogy hiányzott az olvasóra gyakorolt hatás belőle. Pár történet a gyermekkorból, majd egy nagy ugrás, és az idős Doux áll előttünk. Egyetlen része ennek, ami tetszett, az a címadó fejezet, mely a többinél sokkal nagyobb benyomást tett rám. Mégis azt mondom, az egész könyvből hiányzik valami kis plusz, valami, ami emlékezetessé tenné. Ezeket a sorokat is 3 héttel azután írom, miután befejeztem a könyvet, és bevallom, nehezen emlékszem vissza rá, miről is szólt. Véleményem szerint ez sokat elmond egy olvasmányról...

A beszámolót írta: P. Andrea

 Kép: Flickr, Wikimedia