John Bul Dau, Michael S. Sweeney: Istennek elege lett belőlünk című könyve.

Szudán, Afrika legnagyobb országa. Területe két és fél millió négyzetkilométer, nagyjából megfelel Nyugat-Európa területének. Függetlensége kivívásának évében, 1956-ban népszámlálást tartottak, mely szerint kevéssel több mint tízmillió lakosa, száztizennégy eltérő nyelvet beszélő, ötszázhetvenkét különböző törzshöz tartozott.

A szudáni „elveszett fiúk” egyike, John Bul Dau, a szerző, mindössze 12 éves volt, amikor a polgárháború feldúlta a falut, ahol élt, és szilánkjaira zúzta a dinkák pásztorkodásra és mezőgazdaságra épült ősrégi társadalmát. John visszaemlékezése a dinkák között töltött gyermekkorára, bemutatja az afrikai életformát és értékeket. Beszámolói a nehézségekről, éhezésről és a háborúról, az emberi ellenállás és jóság bizonyságai. Gyakran humoros történetei, az amerikai élethez való alkalmazkodásról pedig emlékeztetnek arra, hogy békésen is áthidalhatók kulturális különbözőségeink. Csendes büszkesége, igaz alázatossága, mély komolysága, kivételes bátorsága minden olvasót lenyűgöz.

Bevallom, nekem fogalmam sem volt eddig, hogy kik azok az „elveszett fiúk”. Hallottam már a szudáni polgárháborúról, de ennyire részletesen még nem olvastam róla. Azt gondolom, hogy a világon minden gyereknek joga lenne biztonságban felnőni a szülei és családja körében úgy, hogy közben nem éheznek és nem lövöldöznek rájuk. Sajnos ez nagyon nem így van a valóságban és talán csak egyre rosszabb lesz a helyzet. 

A könyv szereplőinek korán kellett felnőniük és messzire vándorolni, hogy életben maradjanak. Még ekkor is meg tudtak maradni embernek, bajtársiasság működött köztük. A könyv címe azt sejteti, hogy feladták a küzdelmet, de a főszereplő srácnak végig az adott erőt, hogy kitartott a hite mellett. 
Az utolsó fejezetek már Amerikában játszódnak. Néhol vicces, ahogy rácsodálkoznak azokra a dolgokra, amik nekünk természetesek (víz jön a csapból, esik a hó, tele van élelmiszerrel egy üzlet), de ugyanakkor elgondolkodtató is.

Azt hiszem ennél jobban nem lehet ötvözni a bánatot, keserűséget, a humorral, az új élet reményével. Teljesen elrepít egy különleges világba, mert annak ellenére, hogy néhol nagyon nyomasztó és kilátástalan az életük, mégis úgy érzed, hogy biztos lesz valami jó is, lesz valami olyan, ami reményt és esélyt ad arra, hogy egy „elveszett fiú” is biztonságra leljen.

Olvasmányos, érdekes, lendületes visszaemlékezés egy szörnyűségekkel teli gyermekkorra. Borzalmait csak fokozza, hogy eseményei a kézzelfogható közelmúltban történtek. 
Aktualitása van most is: vajon hány „John” csatangol ismeretlen utakon, hány keresi családját vagy akár helyét elvadult világunkban? 

A kegyetlen valóság ellenére mégiscsak pozitív életút ez. A kitartás, az akarat, a hit története. 

Ez a könyv egy eszméletlen életutat mutat be; egy dinka fiú hogyan jut el egy szudáni porfészekből egészen Amerikáig. Könnyfakasztó rész, amikor az arabok megtámadtak egy gyerekekből álló menekülttábort, nem volt más kiút, mint a krokodiloktól hemzsegő folyóban úszni, napokig étlen-szomjan menetelni a forróságban, amikor nincs más folyadék csak a saját vizeletük. Az emberi brutalitásnak és kegyetlenkedésnek nincs határa. 

Sok mindenen ment keresztül a regény szereplője, mégis teljes értékű emberré tudott válni egy békésebb országban, Amerikában. Örülök, hogy sikerült neki, sajnos több sorstársának azonban nem. A regény kiváló mementó számukra.

A könyvet három részre osztanám fel:

Az első rész, ahol megtudhatunk sok érdekes információt Szudánról, a kultúráról, hagyományokról, életről, ételekről, férfiakról, nőkről. Tényleg nagyon sok hasznos, érdekes és új információt adott az író nekem, amit eddig nem tudtam. 

A második részben a meneküléssel, menekülttáborokban való életről kapunk képet, ami borzasztó. Hihetetlen viszontagságokon mentek keresztül a szudáni elveszett fiúk, mire viszonylag biztonságos menekülttáborba értek 5 év után, amit az ENSZ működtetett. Rengeteget fordul elő az ENSZ, tényleg nagyon sokat tettek Szudánért, a gyerekekért. Ez a rész azért is érdekes, mert itt kezdenek el tanulni a menekült gyerekek, és bemutatják, hogy milyen módszerrel tanultak olvasni, írni, számolni. Főhősünk 18 évesen kezdte az alapokat, rengeteget tanult, hogy behozza a lemaradást. 

A harmadik rész pedig már az amerikai életről szól, ahol bemutatja nekünk az író, hogy mit éltek meg ott menekültként, milyen segítséget vagy épp negatívumot kaptak az amerikaiaktól. Meglepő, hogy mennyi jót kaptak, és hogy mennyi jó ember segítette őket. 

Az egész könyv nagyon izgalmas, érdekes. Tele van új dolgokkal, hagyományokkal, kultúrával és John nagyon szerethető személyiségével. Megszólalnak a könyvben olyan emberek is, akik Johnt kint Amerikában ismerték meg, érdekes az ő oldalukat is olvasni, hogy hogy vélekedtek a szudáni menekültekről, de leginkább Johnról. A mostani menekültügyi helyzet miatt nagyon aktuális könyv.

Összegezve lebilincselő könyv, ami túlmutat az elvárásaimon.

A beszámolót írta: A. Zsuzsanna