Világjáró könyvmolyok

2017.sze.03.
Írta: bhe komment

Skarlátszínű dal - Szenegál

Mariama Bâ: Scarlet Song

Mariama Bâ: Scarlet Song című könyve.

A könyvek kiválasztásánál próbáltam figyelembe venni, hogy az adott országhoz legyen valami kötődésem, vagy már jártam ott vagy szeretnék eljutni oda, vagy kedves ismerősök emlékeztetnek az adott országra. Szenegálra amiatt esett a választásom, mert pár éve megismertem egy hihetetlenül jókedélyű szenegáli fiatalembert aki sok érdekes dolgot mesélt már a családjáról, apukájáról és annak három feleségéről, a 15 testvéréről illetve magáról az országáról.

Tovább

Színes mesék – Lettország

Imants Ziedonis: Színes mesék

Imants Ziedonis: Színes mesék című könyve.

Aki a címből úgy véli, ez egy mesekönyv lesz, akkor nem téved. A gyerekekkel olvastuk végig ezt a 11 meséből álló könyvet, kisebb-nagyobb csodálkozások és/vagy meglepődések közepette.

lettorszag.jpg

Imants Ziedonis lett költő, író, Lettország népművésze, az éneklő forradalom szervezője, a kortárs lett líra egyik legismertebb alkotója. A rigai kerület slokai járásának Ragaciems nevű településén született 1933-ban, egy halász család gyermekeként. 1959-ben a Lett Állami Egyetem filológiai fakultásán végezett. 79 évesen hunyt el.

A könyvben a színekről olvashatunk. Én ilyen megközelítését a témának nem találtam sehol és erősen áthatja az akkori szocialista életérzés. Olvashatunk a fehér, sárga, barna, kék, fekete, piros, lila, zöld, szürke és tarka színekről valamint zárásul a Borostyánkő-mesét.

Tovább
süti beállítások módosítása