Mia Couto – Sleepwalking Land című könyve.

Miért éppen Mozambik? A válasz nem túl romantikus: ez az ország volt még szabad J

Néhány érdekesség az országról:

• Az országot 1498-ban Vasco da Gama fedezte fel, Portugáliától 1975-ben függetlenedett.
• 2001 óta Mozambik GDP növekedése a világon az egyik legjelentősebb, ennek ellenére lakosságának fele máig napi 1$-ból él.

• A 2006-os Véres gyémánt (Leonardo DiCaprio) néhány jelenetét Maputóban forgatták.
• 2015 nyarára megtisztították az országot a taposóaknáktól, melynek során közel  171 ezer aknát szedtek fel.
• Az üdvözlések általában hosszúra nyúlnak, a felek részletesen beszámolnak a családtagok egészségügyi állapotáról. Mindeközben szoros testkontaktust tartanak fent.
• Az északi partvidékeken gyakran találkozhatunk nőkkel, akinek az arcát fehér maszk (mussiro) fedi. Régen állítólag a családi állapot jelzője volt, manapság inkább csak az arc díszítésére szolgál.

Az író, eredeti nevén António Emílio Leite Couto, 1955-ben született Beirában, portugál bevándorlók gyermekeként. Már 14 éves korában megjelent néhány verse egy helyi lapban. Orvostudományt tanult, de közben aktívan részt vett a közéletben újságíróként, majd a független Mozambik újonnan alakuló Információs Irodájának igazgatója lett 1975-ben. 2014-ben elnyerte a Neustadt Nemzetközi Irodalmi Díjat. A ’Sleepwalking Land’ című könyvét a 20. század 12 legjobb afrikai könyve közé választották.

A könyv:

Mozambik – 1970-es évek, a  polgárháború legsötétebb időszaka. A fiatal Muidinga egy súlyos betegség következtében elveszíti emlékezetét. A menekülttáborban ilyen körülmények között talál rá az öreg Tuahir, aki felkarolja és kimenti onnan. Ettől kezdve együtt vándorolnak holttestek halmazain keresztül, mígnem egy kiégett buszt fedeznek fel az út mentén.

"He who lives in fear needs a small world, a world he can control."

Úgy döntenek, a buszban vernek szállást kidobálva a halottakat onnan, amikor is megtalálják Kindzu naplóját. Kindzu egy férfi, aki elhagyja a faluját - amit szintén elért a polgárháború -, hogy megkeresse a naparama-harcosok csoportját és csatlakozzon hozzájuk, így járulva hozzá országa újbóli felvirágoztatásához. Utazása során megtapasztalja a szerelmet, a csalódást, a féltékenységet, a halált.  Ahogy fejezetről fejezetre haladva olvassák Kindzu feljegyzéseit, Muidinga és Tuahir azt veszik észre, hogy egy utazás részeseivé válnak, ahol álom és valóság, a földi és a szellemi világ, a saját világuk és Kindzu világa egyre inkább összemosódik és már senki sem tudja, hol vannak a határok. Nem más ez a történet, mint álmok (rémálmok), képzelgések, elbeszélések sorozata, melyeken keresztül még inkább szíven vágja az olvasót Mozambik kegyetlen valósága.  A valóság, ahol a gyermekek csak átkok szüleiknek, ahol a halál sem hoz megváltást, ahol az őrület hétköznapivá válik.

"After all, I was born at a time when time doesn’t happen. Life, my friends, no longer lets me inside it. I am condemned to perpetual earth, like the whale that gives up the ghost on the beach. If one day I try and live somewhere else, I shall have to carry with me the road that doesn’t let me depart from myself."

Nagyon hatásos könyv, főleg azoknak, akik szeretnek a képzelet világában utazni.  Személy szerint a realitások embere vagyok, de ez a könyv így is megérintett, feszültséget keltett, összeszorította a szívemet. Azon gondolkodom, miben is rejlik a titka. Talán abban a gazdag, részletes képhalmazban, amit a szemünk elé tár az író, abban a metafórahalmazban, melyen keresztül átsejlik a háború brutális világa? Mintha mindvégig a valós világ fölött lebegnénk egy álomvilágban, de a szereplők és a kegyetlenség igenis valósak, így elszakadni a realitástól teljesen nem tudunk.

A beszámolót írta: P. Andrea