Nadifa Mohamed: The Orchard of Lost Souls című könyve.

Szomáliára mint a kihívás közben megüresedett országra csaptam le. Angol gyarmat volt, részben olasz gyarmat is (ezen a két nyelven olvasok a magyaron kívül), van irodalma, angol nyelvű, több írója is, könnyű volt így könyvet találni hozzá. Ráadásul női író könyvét, ami nekem szívügyem. És Nadifa Mohamed nem úgy író, hogy írt egy könyvet, hanem többet is, ráadásul már az elsővel (Black Mamba Boy) megnyert számos díjat.

Nadifa Mohamed 1981-ben született Szomáliában. Családjával 1986-ban az Egyesült Királyságba költöztek. Ami ideiglenes tartózkodásnak indult, abból végleges letelepedés lett az 1988-ban kitört szomáliai polgárháború következtében. Nadifa az oxfordi egyetemen diplomázott, és csak 2008-ban látogatott haza. Jelenleg is Londonban él, harmadik regényén dolgozik.

Második regénye, Az Orchard of Lost Souls Szomáliában játszódik, cselekménye a polgárháború hajnalán (1987-88) játszódik. Nadifa szomáliai hazalátogatása során készített interjúkból gyűjtötte hozzá az élményanyagot. Szülővárosa, Hargeisa pusztítását saját nagymamája is átélte.

Miközben a BookDepositoryn megrendelt könyvemre vártam, egy kis kutakodásba kezdtem Szomáliáról. Íme egy rövid összefoglaló, hogy mit érdemes tudni az országról.

Szomália neve egy népcsoportra, és azok sötét bőrszínére utal. A szomáliak a 9. században telepedtek be az arabok által is lakott, korábban Etiópiai Királysághoz tartozó területre Kelet-Afrikában. Több szultánság, városállam is virágzott itt az évszázadok során, majd a 19. században felerészt brit, felerészt olasz fennhatóság alatt állt. Ez azt jelentette, hogy a II. világháborúban mind a két szembenálló oldalon harcoltak szomáliaiak. 1960-ban lett független, egyesítve Brit Szomáliföldet Olasz Szomálifölddel. Történelme mindig is viharos volt, helyi törzsek csatároztak, békés és harcos iszlamista szekták szerveződtek, harcoltak a gyarmatosítók ellen és oldalán, gyilkoltak meg köztársasági elnököt itt (1969), háborúztak Kenyával és majd’ két évtizeden át Etiópiával (1970-88). A már említett polgárháború (hivatalosan 1990-től, ekkor sikerült megdönteniük a fennálló diktatúrát) igazából a mai napig nem ért véget, az ország politikai helyzete jelenleg is instabil.

Majdnem 700 000 négyzetkilométernyi területén több mint 10 millió fő él, ebből 1,3 millió a fővárosban, Mogadishuban és 1,2 millió az írónő szülővárosában, Hargeisában. A hivatalos nyelv a szomáli, de beszélik az arabot, angolt, olaszt is. A lakosság 85%-a szomáli, uralkodó vallása az iszlám, annak is a radikálisabb, szunnita ága. A születéskor várható élettartam 50 év alatt van, az írástudatlanság aránya pedig 62%. Szomorú számok ezek. Az országban nincs vasúthálózat, kevés az aszfaltozott út. A szomáliai kalózokról és az iszlamista terrorcselekményekről pedig mindenki olvashat a hírekben, mint ahogy a női körülmetélésről is, Waris Dirie, a világhírű szomáliai származású modell könyvéből.

Mindezek fényében elég bátor dolog volt Nadifa Mohamed részéről több alkalommal is hazalátogatni. Könyvében így ír országáról a legidősebb, sokat megélt szereplő szemszögéből:

„Mióta csak az olaszok és a britek elmentek, az országot folyamatosan nehézségek ostromolják, legyenek bár természeti csapások, gazdaságiak vagy politikaiak. Az európaiak csontig hatoló átkot hagytak maguk után, olyan, régóta halott dzsinneket feltámasztva, mint Oodweyne, hogy azok mindent homokká és senkiföldjévé változtassanak.”

Az Elveszett lelkek kertjének cselekménye három szálon kezd el futni, három nehéz női (gyermeki) sorsot ismerhetünk meg rajtuk keresztül. Van egy kezdőpont, ahol érinti egymást a három sors, aztán járják a maguk útját, hogy a regény végén újra összefussanak a szálak.

Deqo 9 éves, a regény elején elszökik egy menekülttáborból, ahol addig árván élt. Hetekig tengődik az utcán, majd egy prostituált fogadja be, a kislány lesz a nyilvánosház szolgálólánya. Ám a felkelés és egyesek szándékai pár hónap múlva felborítják látszólagosan rendezett életét, ismét menekülnie kell.

Kawsar az idősebb, ötvenes generációt képviseli, az ő emlékfoszlányain át megismerhetjük a közelmúltat, a gyarmati időket, a függetlenség első mámoros éveit, majd az egyre fojtogatóbbá váló diktatúrát. Viszonylagos anyagi jóléte mellett nem volt könnyű élete, számtalan vetélés és halvaszülés után egyetlen kései lányát féltve óvja. A kamaszlány belekeveredik egy diáktüntetésbe, amit a diktatúra brutálisan lever; képtelen feldolgozni az őt ért erőszakot és öngyilkosságba menekül, a regény cselekménye előtt jó néhány évvel. Kawsar férje is meghalt már jó ideje, így már nincs mit veszítenie, és egy brutális verés után, amit a rendőrőrsön kell elszenvednie, a halált várja külvárosi kis házában, melynek gyönyörű virágos-gyümölcsös kertet varázsolt, az aszály ellenére. Gyönyörű metaforája ez a nehézségek ellenére is a szépre, jóra való törekvésnek, a makacsul élni akarásnak; ez adta a könyv címét is.

„Gyümölcsöskertjében a fák halálból születtek; saját testéből kiszakadt gyermekeinek földi maradványait jelölték és belőlük nőttek ki. Soha nem szedte össze a leesett gyümölcsöket, úgy hitte, ez egyfajta kannibalizmus lenne, de azokból a lágy, kialakulatlan formákból magas, erős, kemény kérgű fák nőttek, melyek virágoztak, és madarakat hívogattak ágaikra, és átnyúltak a kert falain túl elterülő világ felé.”

Filsan, a harmadikként megjelenő főszereplő 30 éves katona. Apja, aki szintén katonatiszt volt, szigorúan, ridegen nevelte, és elhitette vele, hogy nőként lehet egyenrangú a férfiakkal ezen a pályán. A valóság azonban az, hogy még semmi maradandót nem sikerült elérnie és nagyon magányos. A katonalét és a hagyományos, nőkkel szembeni előítéletek kötik béklyóba. A politika és a kitörő lázadás az ő életét sem hagyja a megszokott mederben csordogálni, mind karrierjében, mind pedig magánéletében felgyorsulnak az események, morális válságba kerül.

Végigizgultam a három női főszereplő történetét. Ugye jobbra fordul Deqo sorsa, és nem lesz gyerekprostitúció vagy egyéb szörnyűség áldozata? Ugye nem hal meg Kawsar magányosan, hanem talál még valami örömet az életben? Ugye megtalálja Filsan a szerelmet, az elismerést a munkában, vagy bármit, ami boldoggá teszi? Sikerül embernek maradniuk az embertelenségben? Sikerül nőként méltósággal létezniük egy férfiak uralta, erőszakos világban?

A téma nehézsége ellenére öröm volt olvasni ezt a könyvet. Erős nők könyve ez, nőké, akik a felfordult világot képesek újra helyreállítani. Nyelvezete a brutális realitás fölé emelkedő költői nyelv, csupa modern metafora, szokatlan hasonlat. Magyarul még nem jelent meg; ezúton is üzenem az illetékeseknek, hogy érdemes lenne lefordítani.

A beszámolót írta: Bakó-Horváth Erika.