Khaled Hosseini: Papírsárkányok című könyve.

Egy történet a barátságról, hűségről, apa-fiú kapcsolatról, bűnökről, megbocsájtásról, háborúról és újrakezdésről. Nagyon vártam már az olvasását, beharangozott bestseller a könyv, híres író a Kabulban született Khaled Hosseini. Muszlim édesapja diplomata volt, anyja tanár. Öt testvére közül ő a legidősebb. Később éltek Franciaországban majd Amerikában is, ahol orvosként praktizált. Bemutatkozó regénye a 2003-as Papírsárkányok volt.

Afganisztánban játszódik a történet, az 1970-es években kezdődik, még megmutat egy szeletet a béke idejéből. Szépen ábrázolt már-már idillien giccses környezet. Afganisztánban nagyjából emberemlékezet óta háborúznak. A mai Afganisztánt jelentő területnek sikerült olyan szerencsés helyre kerülnie a világ térképén, hogy a föld nagy birodalmai közül talán csak a maják és a nácik nem próbálkoztak a meghódításával. A területén tucatnyi kisebb-nagyobb törzs él, ez a tényező szintén nem tette békésebb hellyé az országot. 

A könyv főszereplője Amir, egy elkényeztetett gazdag fiú, aki elvesztette édesanyját születésekor és ez rányomta a bélyegét apjával való kapcsolatára is. Apja figyelmének hiányát próbálja betölteni hűséges szolgálója Haszan, aki egyben a legjobb barátja is. Kettőjük kapcsolatára épül a könyv, ahol az egyik fél mindig ad, a másik fél mindig elvesz. Amir megy át a legnagyobb jellemfejlődésen, de ezt már szerintem az elején érzi az olvasó, nem hiszem, hogy egy negatív főszereplővel ennyi példányt tudtak volna eladni. Jön a tél, nem járnak iskolába, kezdődik a sárkányeregetés ideje, ahol Amir próbálja apja szeretetét elnyerni, viszont elveszíti lelki békéjét és barátját, Haszant is.

„Afganisztánban sok gyerek van, de kevés gyermekkor.”

Később a háború elől elmenekülnek apjával és Amerikába költöznek, de az élet úgy hozza, hogy hosszú idő után vissza kell térnie a tálibok uralta háborús Afganisztánba, hogy lezárja a múltat és teljesítse régi barátjának utolsó kérését.

Sejtenem kellet volna, hogy nem lesz egyszerű történet, de nem számítottam rá, hogy ennyire meg fog viselni. Drámai fordulatokban gazdag, jól felépített, nekem mégis hatásvadász volt a könyv, túlságosan „amerikás” a jók túlságosan jók, a rosszak velejükig romlottak. Vitathatatlanul jól van megírva, nekem valahogy mégsem jött be. Persze a véleményem szubjektív, egymás után több drámai hangvételű könyvet olvastam, lehet, hogy ezért se éltem át akkora katarzist, mint azt többen írták.

A beszámolót írta: Nóra