Joseph Brahim Seid: „Told by Starlight in Chad“ című könyve.

Csádot véletlenszerűen választottam – azt gondoltam, izgalmas lenne számomra ismeretlen országról olvasnom. A választásom utólag sem bántam meg, sőt, a könyv olvasása után kedvet kaptam odautazni és személyesen is beszélgetni a helyiekkel (ami mondjuk a politikai viszályok miatt sajnos nem nagyon kivitelezhető... a nyelvi nehézségekről nem is beszélve…). A csádi nép a könyv olvasása után számomra nem csupán egy másik kontinens távoli országában élő idegen törzs, hanem a „mese-testvéreim“, akik a sok probléma ellenére is látják a szépet az életben, és akik büszkék a kultúrájukra. 

A könyvre egy kiadós netes keresés után bukkantam. A téma hasonlított egy másik könyvre, amiben szintén mesék voltak, csak ausztrál bennszülöttekről és az ő kultúrájukról szólt. Érdekelt, hogy miben különbözik a két világnézet (nekem a csádi ezek a mesék után kicsit naívabbnak tűnik, de mindkettő kultúrától tanulhatna bőségesen a „fejlett“ nyugati. És persze mindkettő kultúra tanulhatna saját meséiből is…). A könyvet nem volt olyan könnyű beszerezni, mint gondoltam. Amazonon rendeltem meg, de a szállítási idő Angliából szokatlanul hosszú volt (4 hét), ami aztán elhúzódott még két héttel, de amikor megérkezett, egyből rávetettem magam. 

Az író Joseph Brahim Seid 1927-ben születetett és 1980-ig élt. Csádi igazságügyi mininszer volt 1966-tól 1975ig. 

A könyv egy rövid országleírással kezdődik. Csád, hivatalos nevén Csád Köztársaság, egy Közép-Afrikai ország, mely a Csád-tóról kapta a nevét. A Csád-tó az ország legnagyobb, egyben Afrika második legnagyobb tava. Északról az országot Líbia határolja, keletről Szudán, délről a Közép-afrikai Köztársaság, délnyugatról Kamerun és Nigéria, nyugatról Niger. Az ország három nagy földrajzi tájegységre tagolódik: az északi sivatagos terület, középen elterülő száraz éghajlatú terület, és délen a szudáni szavannás terület. Az ország legnagyobb városa a főváros, N’Djamena (korábban Fort-Lamy). Az országban kétszáznál több etnikai és nyelvi csoport él. Csád rendkívül szegény ország, a lakosság 80%-a él szegénységi küszöb alatt. Fejlődését a tengerparttól elzárt fekvésen túl az állandó belharc is gátolja. Az ország külföldi segélyekre és hitelekre utalt. 

De vissza a könyvhöz: a bevezetésben megtudjuk, hogy azt mesélik, Csád a homok és az arany országa, de igazából a szavannák és a homokos tájak jellemzik, és az egész ország csodálatosan zöldell és virágzik az esős évszakban. Ilyenkor az emberek a földeken dolgoznak, hogy aztán a termést egymás között elosszák a száraz évszakban. Egy „szüreti“ ünnep keretében mindenki megvendégeli a rokoni társaságot, és akár éhes akár nem, mindenki eszik az ételből, mielőtt egymásnak jó kívánságot adnak át, megbocsájtást kívánnak és mindenkit megáldanak. Este összegyűlnek és a tűz körül régi ősök csodás dalait éneklik és táncolnak hozzá. 

Az író szerint a csádi gyerekek a legboldogabbak a Nap alatt. Ha nem a szántóföldeken dolgoznak, dárdákkal vadászni járnak, vagy gyümölcsöket gyűjtenek, este pedig meséket hallgatnak a bölcsektől a csillagok alatt és a holdfényben. Az író a gyerekek nevében hív meg minket a csillagos ég alá, hogy mi is hallgassuk meg velük a legendáikat, mindezért cserébe csak annyit kér, osztozzunk az örömükben, és nyitott szívvel, ártatlanul hallgassuk a mesét. 

A történetekből többet között megtudhatjuk, hogy Csádot óriások leszármazottjai alapították; hogy a törzsek miért egymás testvérei (a mai történelem sajnos azt igazolja, hogy nem hallgattak az emberek elég mesét… ); megismerhetjük híres vezérek életét. Kiderül, hogy egy hős hogyan küzdött a szerelme, a királylány kezéért, aki gonosz némberként el akarta szedni hősünk pénzét, míg a hős aztán ravaszsággal és némi varázslattal vissza nem szerzett mindent a királylány kezével (és szerelmével, tiszteletével) együtt. Hogy miért etikátlan hálóval halászni. Hogy a csúnyaság néha csak csacsibőr, és ha megláttuk a szépet valakiben, a csacsibőr lekerül róla. Hogy hogyan menjünk tovább, tartsunk ki akkor is, ha meg akarnánk halni, vagy ha senki sem szeret minket – mivel a boldogság az erényességből fakad. 

Számomra nagyon érdekes volt ezt a kegyetlen valóságról, ugyanakkor emberiségről és a természetről szóló mixet olvasni. Egy kontinensről és egy országról, ahol napjainkban is egy új kezdetért küzdenek. A múlt emlékei és az értékek, amik ezekben a mesékben tükröződnek, reményt adnak Csád jövőjét illetően. 

Köszönöm a csillagok alatt eltöltött szép időt és a tanulságos, reményt adó történeteket. És Nektek, hogy velem tartottatok. Ti mit mesélnétek a tűz mellett? :-) 

Az összefoglalót írta: Rajnai Nikolett