Horacio Castellanos Moya: Senselessness című könyve.

A választásom véletlenszerűen esett Salvadorra – ez volt szabad a latin-amerikai országok közül. A könyvválasztás oka még prózaibb – mindössze 142 oldal angol nyelven. Úgy gondoltam, ezzel könnyen meg fogok birkózni. Rá kellett jönnöm azonban, hogy a szerkezete és a tartalma miatt nem biztos, hogy el akarom olvasni ezt a könyvet. Többszöri nekifutás és több hónapos halogatás után végre mégiscsak sikerült teljes figyelmet szentelnem a több oldalon át tartó mondatoknak.

A történet érthetőbb, ha megismerkedünk egy kicsit az ország rövid történelmével. A területet az 1520-as években gyarmatosította Spanyolország, függetlenségét csak 1821-ben, a Közép-Amerikai Egyesült Tartományok részeként vívta ki, ami már 1821-ben felbomlott. Az ekkor megalakuló ország történetét a kávétermesztés határozta meg. A földek, a vagyon és a tőke néhány nagybirtokos család kezében összpontosult. A 20. század elején azok, akik addig gyakorlatilag rabszolgaként túrták a földet, lázadozni kezdtek, mire az uralkodó osztály brutális válaszaként 1932-ben például egy parasztlázadás letöréséhez több tízezer embert gyilkoltak le. Az ország a 20. század második felében a szovjet-amerikai hidegháború egyik terepévé vált. Az addig uralkodó osztály az amerikaiak, a megdöntésükön fáradozók pedig a szovjetek támogatását élvezték. El Salvador, a Megváltóról elnevezett ország ma a bűnügyi statisztikák szerint a világ egyik legveszélyesebb országa. Guatemalával és Hondurasszal együtt a bandakrízisek epicentruma.

Kép: Wikimedia

Horacio Castellanos Moya 1957-ben született Hondurasban, anyja hondurasi, apja salvadori. Négy évesen a családjával Salvadorba költözött, és itt élt 1979-ig, amikor megkezdte tanulmányait a torontói York egyetemen. Egy hazalátogatás alkalmával tanúja volt, amint fegyvertelenül tüntető diákokat és munkásokat lőnek le az állam mesterlövészei. Moya elhagyta Salvadort, de nem ment vissza Kanadába, hanem Costa Ricában és Mexikóban keresett állást újságíróként. Később visszatért hazájába, írt néhány regényt, amelyekkel (különösen az egyikkel, Revulsion: Thomas Bernhard in San Salvador) felbőszitette a salvadoriakat, akik közül néhányan betiltatni, mások elégetni akarták a könyvet. Miután a szerzőt halálosan megfenyegették, elmenekült az országból.

2002-től Mexikóban élt önkéntes száműzetésben tíz évig. Itt írta meg új regényét, a Gatemale: Nunca mas!-t, amelyet Insensatez címen adtak ki, és az első regénye, amit angol nyelvre fordítottak Senselessness címmel. A szerző, aki két évtizeden át dolgozott Mexikóban, Guatemalában és Venezuelában, tíz regényt írt, öt novellagyűjteményt és egy könyvnyi esszét, jelenleg az iowai és a pittsburgi egyetemen tanít.

Itt olvashattok egy interjút a szerzővel angol nyelven.

A Senselessness (azaz értelmetlenség) című regény egy meg nem nevezett latin-amerikai országban játszódik, csak néhány utalásból lehet következtetni arra, hogy a helyszín Guatemala. Egy ateista, alkoholista és nimfomán újságíró elvállal egy a katolikus egyház által felkínált munkát. Egy 1100 oldalas dokumentumot kell elolvasni és kijavítani, ami az őslakosok (indiánok) vallomásait tartalmazza, akiknek családját, gyermekeit, rokonait, barátait válogatott kegyetlenséggel gyilkolták le az állam katonái. Azaz a munka:

„cleaning up and giving a manicure to the Catholic hands that were piously getting ready to squeeze the balls of the military tiger”.

A dokumentum első mondata „I am not complete in my mind” érvényes a vallomások tollbamondóira, akik képtelenek túltenni magukat a történteken, az újságíróra, aki a munkát elvállalta és rám is, aki mindezt elolvasta… ;)

A vallomásokban különös mondatszerkezeteket talál „főhősünk” (az őslakosok nagy része nem beszélt jól spanyolul), amit egy noteszbe jegyzetel és előszeretettel felolvas ismerőseinek akár nyilvános helyen, alkoholos állapotban. Ezzel időnként nemkívánatos figyelmet von magára egy olyan városban, ahol bárki lehet az állam besúgója, és ahol nem nézik jó szemmel, ha valaki az állam által elkövetett bűncselekményeket firtatja. A helyzeten ront még egy alkalmi szexuális viszony, mint később kiderül, egy uruguayi katona barátnőjével. Innentől kezdve nem csak a katonáktól, rendőrségtől, besúgóktól retteg, hanem a nő barátjától is, sőt, már a saját haverjában sem bízik meg, akivel együtt vállalták el a munkát. Innentől mintha egy lidércnyomásos álommá válna a regény: nem tudni, mi valóság és mi a szörnyűségek olvasásával, alkohollal és gyógyszerekkel megkínzott elme szüleménye. Hol az indiánok, hol a csecsemőket és nőket gyilkolók helyébe képzeli magát, majd a valós vagy vélt veszély elől elmenekül az országból. Legközelebb egy németországi kocsmában látjuk viszont főhősünket, amint idegen embereket molesztál a vallomásokból kiragadott mondatokkal, amiket már a notesze nélkül, fejből idéz. Az átnézett, javított dokumentumot végül publikálják és meg is van a hatása, a munkát megrendelő katolikus pap koponyáját valaki bezúzza egy téglával. Azaz „Everybody's fucked!”

Mindezzel együtt nem bántam meg, hogy elolvastam a könyvet. Ilyen írások tudatosítják bennem, hogy mi mindent képesek egyesek elkövetni embertársaik ellen, méghozzá büntetlenül, különböző érdekeket és/vagy ideológiákat képviselve, és hogy mindez akár ebben a pillanatban is történhet a világ valamely pontján. 

A könyvet olyanoknak ajánlom, akik nem idegenkednek attól, hogy az eseményeket nyersen, szókimondóan, helyenként vulgárisan bemutató szöveget olvassanak, pl. szex egy büdöslábú nővel...

A beszámolót készítette: S. Hajnalka