Csak erős idegzetűeknek – Észtország
Meelis Friedenthal: Méhek
Meelis Friedenthal: Méhek című könyve.
A könyv, amit a helyi könyvtárban ajánlottak, Meelis Friedenthal észt író második regénye, melynek a Méhek címet adta, és amely 2013-ban elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját.
Az író hazája Észtország, egy észak-európai állam, amely a Balti-tenger keleti partján fekszik. A mai Észtország területe volt Európának az a sarka, amely a legkésőbb vette fel a kereszténységet. 1193-ban III. Celesztin pápa toborzott kereszteseket a pogányok megszelídítésére. Ötszáz évvel később, 1625-ben Észtország teljes szárazföldi területe svéd birtok lett, majd a nagy északi háború következtében Oroszországhoz került. Háromszáz évvel később az észtek sorsa 1939 augusztusában teljesedett be, amikor Sztálin és Hitler egyezményt kötött Kelet-Európa érdekszférák szerinti felosztásáról a Molotov–Ribbentrop-paktumban és annak titkos záradékában.
1989-ben a "daloló forradalomban" Litvánia, Lettország és Észtország kétmillió lakója élőláncot alkotott országaikon át. Ez volt a "Balti út", és az akció a függetlenség melletti tüntetés volt. Mindhárom nemzet hasonlóan szenvedett a megszállástól, és hasonló módon törekedett a függetlenségre. 1991. augusztus 20-án, a moszkvai katonai puccs idején Észtország formálisan is kinyilvánította függetlenségét, újjáélesztve az 1940 előtti államot. Az utolsó orosz csapatok Észtországból 1994. augusztus 31-én távoztak.
És most nézzük magát az írót, akiről csak igen keveset árulnak el az internetes oldalak. Amit találtam, azt most itt közreadom. Meelis Friedenthal 1973-ban született Észtországban. A Tartui Egyetemen teológiát és történelmet hallgatott, majd ugyanitt doktori fokozatot is szerzett. Doktori értekezését a látás és a látvány XIII. századi teológiai-filozófiai értelmezéséről írta. Jelenleg a XVII. század kultúrtörténetét kutatja. Első regénye Aranykor (Kuldne aeg) címmel jelent meg 2004-ben. Második regénye, a Méhek (Mesilased) 2013-ban elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját. Harmadik regénye, Az angyalok nyelve (Inglite keel) 2016-ban látott napvilágot.
Ami pedig a történetet illeti, talán kezdjük a címmel; Méhek. A magyarázatot egy Platónról szóló diskurzusban találjuk meg. A filozófust idéző diákok vitájából kiderül: a méhekhez hasonlóan erényeink is megszámlálhatatlanok. Ahogyan tömegük ellenére a méhek is egyetlen ideát testesítenek meg, a méh ideáját, úgy erény is csak egyetlen létezik. Bár ebből nekem még nem teljesen világos, hogy a könyv lapjain végig szenvedő diák életének egy heti történéseinek mi köze van a méhekhez. A cselekmény a XVII. század végén zajlik, amikor mindent átitat a melankólia. Az emberek éheznek, a társadalom legalsóbb szintjein lévők a város kapuin kívülre szorulnak. Ebben a században kezdik beépíteni a newtoni elméleteket a tanmenetbe, ámde a tudomány mellett a mindennapokban erősen ott vannak az okkultista tanok, a különféle áltudományok, a boszorkányság. Óriási szerepük és hatásuk van a kuruzslóknak is. Hol van itt egyáltalán erény? Nyoma sincs a könyvben, s a benne szereplők sem dicsekedhetnek e nemes tulajdonsággal.
Diákunk, Laurentius életét egy héten át követhetjük, ami nem könnyű vállalkozás. A gyanútlan olvasó belekezd a történetbe és hopp! egyszer csak valahol egészen máshol van. Gyorsan visszalapoz, hogy hol vesztette el a fonalat. Rájön, hogy sehol! És rájön arra is, hogy két szálon fut a cselekmény, egyrészt a fiú cselekedeteinek szintjén, másrészt annak gondolatvilágában. És a csavar, hogy a gondolatvilágában is két szintet találunk (ember legyen a talpán, aki el tud itt igazodni): elkülönül a valós tudatosság és a lázas betegségből adódó hallucinációk világa, ez utóbbiban maga a főszereplő a narrátor. Minden fejezetben szürkeséget, az esőt, a sarat, „keserű és bánatos” szagokat és sűrű, nyúlós melankóliát találunk.
Egy kritikus a következőket írja: „Meelis Friedenthal minduntalan lenyűgöző lexikai tudásáról tesz tanúbizonyságot, de kiválóan érti és ismeri az emberi lelket, és annak minden síkját is. Ezek révén vezeti végig főszereplőjét a jól kidolgozott történeten.” Hát… nem tudom. Nekem személy szerint nem adott semmit ez a könyv. Nyomasztó és sötét, tele van depresszív elemekkel. Valójában egy fiatalember gyötrődéseit követhetjük nyomon, aki képtelen magán segíteni, de még arra is képtelen, hogy segítséget kérjen. Vannak emberek, akiket nem lehet önmaguktól megmenteni, szerintem Laurentius pont egy ilyen férfi.
Rám telepedett a sötétség olvasás közben, s nehéz paplanja alól alig bírtam kibújni. Megismertem ugyan egy más világot, de néha legszívesebben jól megráztam volna ezt a fiatalembert, aki csak sodródott az árral és sajnálta magát. Ha valaki kicsit bele akar kóstolni a depresszió sötét világába, az bátran fogja kezébe ezt a könyvet. Csak erős idegzetűeknek ajánlom olvasásra.
A beszámolót írta: Orbán Erika
