Mark Lee: The Canal House című könyve.

Kelet-Timor egy Délkelet-Ázsiához tartozó ország, amelyet a közelség miatt gyakran Ausztráliához és Óceániához sorolnak. 2002-ben nyerte el a teljes függetlenségét Indonéziától. A szigetet a portugálok fedezték fel a 16. században, majd a hollandokkal évszázadokon keresztül harcoltak a területért, mely végül a portugálok fennhatósága alá került. Az ország lakossága 1,2 millió fő, aminek kb a fele városokban lakik. 92% timori maláj, a fennmaradó 8% pedig indonéz, kínai és portugál népcsoportokhoz tartozik.

Mia Couto – Sleepwalking Land című könyve.

Miért éppen Mozambik? A válasz nem túl romantikus: ez az ország volt még szabad J

Néhány érdekesség az országról:

• Az országot 1498-ban Vasco da Gama fedezte fel, Portugáliától 1975-ben függetlenedett.
• 2001 óta Mozambik GDP növekedése a világon az egyik legjelentősebb, ennek ellenére lakosságának fele máig napi 1$-ból él.

Mircea Eliade: Youth without youth című könyve.

Néhány mondat arról, hogyan találkoztam ezzel a regénnyel. Romániát választottam a román barátaim miatt. Nem ismertem senkit Romániából személyesen, amíg ki nem költöztem Londonba. Amikor idekerültem, egyedül, mint a kisujjam, valamire is használható nyelvtudás nélkül, nem kell magyaráznom, nem éreztem túl jól magam a bőrömben. Dolgozni kezdtem, román kollégáim azonnal a szárnyaik alá vettek, ki tudja, miért. A rengeteg segítség, biztatás mellett izgalmas, tartalmas beszélgetéseink voltak mindenről: politika, vallás, irodalom, munkahelyi pletyka, stb. Igen, ez utóbbi különösen izgalmas volt.

Nathalia Zongo: When Everything Has Fallen (Amikor minden összeomlott) című könyve.

Burkina Faso: elég egzotikusan hangzik az ország neve.  Ezért választottam. Hogy legyen valami ’bevállalós’ országom is. Hasonló az oka a könyvválasztásnak is. Lehetett volna bestseller, férfi író (ráadásul ugyanezzel a vezetéknévvel -  vessünk egy pillantást Ann Morgan listájára), én azonban egy női író által papírra vetett önéletrajzi könyv mellett tettem le a voksomat - szerettem volna többet megtudni az országról és az itt élő emberek életéről egy olyasvalaki szemén keresztül, akivel azonosulni tudok.

Sylwia Chutnik: Női zsebatlasz című könyve.

„Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki. - Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát.”

A mondást a lengyel köznemesek találták ki a 16. vagy a 18. században, akik felismerték, hogy a két ország ugyanolyan berendezkedésű: mindkettő egy nemesi köztársaság, olyan parlamenti rendszer, melyet elvileg a köznemesség irányít ,valamint a lengyel és magyar köznemesek életmódja is hasonló: ugyanolyan fegyvert használnak és ugyanolyan harcmodor szerint küzdenek.Emellett ugyancsak szeretik a jó bort (amit a középkortól fogva Magyarországról importáltak), ez pedig ugyanolyan vérmérsékletet eredményez mindkettőjüknél. A mondás Magyarországon csak a 19. század végén lett ismert, általánosan elterjedt a nemesség körein kívül is. Két másik nép történelmi barátságáról nem ismeretes hasonlóan közismert vers.

Mahmut Baksi, Elin Clason: Éjszaka a hegyek között (In der Nacht über die Berge) című könyve.

Kurdisztán egy körülbelül 550000 négyzetkilométer területű, földrajzilag jól behatárolható, hegyekkel körülvett régió, Törökország, Irak, Irán, és Szíria területén. A kurdok a legnagyobb lélekszámú nép, saját ország nélkül. A területet lakó kurdok számát 40 millió környékére becsülik, ebből a török Kurdisztánban él körülbelül 20 millió, az iráni részen 8 millió, az iraki részen körülbelül 6,5 millió és a szíriai részen körülbelül 3 millió. Örményországban, Grúziában, Azerbajdzsánban és Libanonban körülbelül 150 000 kurd lakik. Nyugat-európában legalább egymillióan vannak, elsősorban német területeken és a skandináv országokban.

 Jelizaveta Drabkina: Viharos esztendők című könyve.

A most következő könyvről kicsit félve számolok be, mert ma már nem illik a kommunizmusról, a bolsevizmusról beszélni. Az „átkosban” minden rossz volt és helytelen, vagy legalábbis ma ezt szokás mondani. Olvasás közben sok régi emlék tolult fel bennem, hiszen én még bőven a kommunista éra szülötte vagyok. Voltam kisdobos és úttörő, viseltem a kék, majd a vörös nyakkendőt, és voltam KISZ (Kommunista Ifjúsági Szövetség) tag. Nem váltottuk meg a világot, de egy csapat voltunk, összetartoztunk, és sok remek dolgot csináltunk együtt. Most egy olyan országot mutatok be, amely már nem is létezik, vagy legalábbis nem létezik abban a formában, ahogy én még megismertem. Ez pedig a Szovjetunió.

Ferdinand Oyono: Az öreg néger és a kitüntetés című könyve.

Mintha Örkényt olvasna az ember, mikor Az öreg néger és a kitüntetés-t fellapozza…

Az idős afrikai férfit, Mekát kitünteti a „fehér főnök”.

Az öreg ott áll a tűző napon és szenved, mert annyira szorítja, nyomja a lábát a frissen vásárolt cipője –, hiszen ő egész eddigi életében mezítláb járt...

Az öreg ott áll a tűző napon és szenved, mert épp ekkor és épp itt tört rá a szükség…

Ishmael Beah: A Long Way Gone - The True Story of a Child Soldier című könyve.

A könyvre az interneten kutakodva találtam rá. Mivel a kihívással az is a célom, hogy olyan országokat ismerjek meg, amikről eddig nem sokat tudtam, nagyon örültem, hogy rábukkantam egy ilyen igaz történetre. És még ha a valóság ennyire kegyetlen arcával is ismerkedtem meg, egy percig sem bántam meg a választásomat.

Emmanuel B. Dongala: Kezünkben puska, zsebünkben költemény című könyve.

A Kongói Demokratikus Köztársaságot északon a Közép-afrikai Köztársaság és Dél-Szudán, keleten Uganda, Ruanda, Burundi és Tanzánia, délen Zambia és Angola, nyugaton pedig a Kongói Köztársaság határolja. Az ország 40 km hosszú tengerparttal rendelkezik a Kongó folyó torkolatánál.

Az egykori Kongói Szabad Állam, majd Belga Kongó megszűnése után függetlenné vált ország a Kongó-Léopoldville, majd a Kongó-Kinshasa nevet vette fel, 1971-től pedig Zaire néven létezett. 1997-ben a neve a jelenleg is használatosra változott.