Jeffrey Robinson: Grace, Monaco hercegnője című könyve.

Az emberek, ha Monaco nevét hallják, legtöbbször a szikrázó napsütésre, a Forma-1-es versenyekre és a kaszinókra gondolnak. De kevesen tudják, hogy egy független állam, ami a világ legnagyobb adóparadicsoma. Itt a világon a legmagasabb az egy főre jutó jövedelem, annak ellenére, hogy a világ második legkisebb állama. A francia határtól csak egy virágágyás választja el, így sokszor vitatott a helyzete, de a helyiek kikérik maguknak, ha a franciákhoz sorolják őket.

Miguel Otero Silva: Kihalt házak című regénye.

A dél-amerikai Venezuelával elég kevés kapcsolatunk van, nincsenek látványos karneválok, mint Braziliának és nem foci nagyhatalom. Pedig érdemes lenne nagyobb figyelmet fodítani egy országra, aminek legalább 2000 km karibi tengerpartja van. :-) 

Oscar Núnez Olivas: Cadence of the Moon című regénye.

Costa Rica Közép-Amerikában helyezkedik el, jelentése gazdag part. Hivatalos nyelve a spanyol. A Happy Planet indexe alapján a legboldogabb ország. Keleti partjait Kolumbusz fedezte fel, spanyol gyarmat volt 1821-ig. Costa Rica története békés és politikailag stabil.

Oscar Núnez Olivas nevéhez négy regény köthető. Az egyik, El teatro circular (1997) elnyerte az év Latin Amerikai Regény díját.

Jean-Marie Gustave Le Clézio: Raga - A láthatatlan kontinens megismerése című könyve.

"Afrikáról azt mondják,az elfeledett kontinens.

Óceánia nem más,mint a láthatatlan kontinens.

Láthatatlan,mert az utazók,akik elsőként arra merészkedtek,még csak észre sem vették,és mert manapság sem ismeri el a világ.Csupán egy átjáró,amely mintha ott sem lenne."

Az író megmagyarázza a szigetek partjainak komorságát,ellenségességét:

A hosszú utazást követően a kiéhezett tengerészek rávetették magukat az élelemre,ivóvízre,nőkre.Bárminemű ellenállást szigorúan büntettek (gyilkolás,földek tönkretétele,gyújtogatás), így idővel a szigetlakók inkább engedtek nekik csak hogy mentsék ami menthető.Idővel ha vitorlát láttak, olyan nagy lett a félelmük hogy bemenekültek az erdő sűrűjébe és onnan lesték, mikor távoznak hívatlan vendégeik.A félelmen és ellenségességen túl más "nem várt ajándékok" is kísérőjük lett: járványok, betegségek mint pl. kolera,spanyol nátha,skarlát,tuberkulózis.

Mia Alvar: In the country című könyve.

A Fülöp-szigeteket 1521-ben Ferdinánd Magellán fedezte fel és nevezte el II. Fülöp spanyol királyról. A spanyolok után 1898-ban az Amerikai Egyesült Államok igazgatása alá került, majd a második világháború során Japán szállta meg a szigetcsoportot, amely végül 1946-ban nyerte el a függetlenséget. Ennek a sokszínű múltnak is köszönhető, hogy az országban az angol is hivatalos nyelv a filippínó (tagalog) mellett, de sokan beszélnek spanyolul és franciául is. A filippínó a világ egyik legnagyobb angolul beszélő népe. Amikor könyvet kerestem, meg is döbbentem azon, hogy a Fülöp-szigeteki írók között Josékat, Rickyt, Samanthát és Bobot is találtam. 

Albert Salvadó: The Phaeton Report című könyve. 

Kétszeresen is szokatlan könyvet választottam. Egyrészt a szerző, Albert Salvadó andorrai – és ez az első alkalom, hogy ennek az országnak az irodalmából olvasok bármit is, másrészt pedig a The Phaeton Report műfaját tekintve is meglehetősen távol áll az általam jellemzően olvasott könyvektől.

Andorra a maga 468 négyzetkilométerével Európa legnagyobb törpeállama, amely Franciaország és Spanyolország között, a Keleti-Pireneusokban található. Bár államformája független parlamentáris demokrácia, az államfői funkciót továbbra is társhercegek töltik be, akiknek egyike a mindenkori francia köztársasági elnök, a másik pedig az urgelli püspök. Körülbelül 85 ezren lakják, és közel azonos a katalán anyanyelvűek (ez a hivatalos nyelv is) és a spanyol anyanyelvűek aránya. A fővárosban, Andorra la Vellában kb. 22 ezren élnek. Az ország nemzeti ünnepnapja szeptember 8., azaz Kisboldogasszony napja, a Meritxellhez kötődő Szűz Mária-jelenés tiszteletére. Andorra fő bevételi forrásait a turizmus és a banki-biztosítási szektor jelenti.

Monia Hejaiej: Behind Closed Doors című könyve.

Tunéziát azért választottam, mert szerettem volna egy arab országot is a többi vállalásom mellé. Nagyon megörültem neki, mikor váratlanul felszabadult, mivel egy jó ismerősöm is innen származik, akivel nyelvtanfolyamon ismerkedtem meg. Nagyon rendes srác, poénkodásával mindig feldobta a késő esti olaszórákat. Nemrég volt az esküvője otthon, Tunéziában, és bár szerelmi házasság, és a felesége nem hord semmiféle kendőt (nem is kötelező már náluk), a lakodalom a tunéziai arab hagyományoknak megfelelően hét napon át tartott, pont úgy, ahogy a választott könyvemben többször is utalnak rá.

A könyvválasztáshoz Ann Morgan listáját vettem alapul, és már épp megrendeltem volna BookDepository-n egy regényt, mikor megnéztem milyen hasonló könyveket ajánl a weboldal. Így találtam rá Monia Hejaiej könyvére, melyet magyarra így lehetne lefordítani: Zárt ajtók mögött: Tuniszi nők szóbeli narratívái. Rögtön felcsillant a szemem, hogy ez valami nagyon autentikus, emellett néprajzos tanulmányaim és feminista beállítódásom is arra ösztönöztek, hogy ezt a könyvet válasszam.

Ak Welsapar: The Tale of Aypi című könyve.

Egy hozzánk nem oly távoli ország nagyon távoli és megközelíthetetlen világa ez. Mint egy bevehetetlen vár, aminek a felfedezéséért meg kell harcolni – így éltem meg a türkmenisztáni kalandozásaimat, az ország virtuális megismerését egy regény lapjain keresztül. Nem csupán amiatt éreztem így, mert Ak Welsapar regényét angolul kellett elolvasnom, hanem amiatt is, mert Türkmenisztánt Észak-Korea után a világ második legzártabb országaként tartották számon pár évvel ezelőttig, mivel az ország soha nem működött önálló, független államként, hanem a Szovjetunió, majd Oroszország részeként tartották számon egészen 1990-ig, amikortól független államként létezik. Az országba azonban még mindig csak vízummal lehet bejutni, a kormány a médiát és az internetszolgáltatást is felügyeli. Ebbe a világba született bele Ak Welsapar, aki a szovjet hatalom elől Svédországba disszidált, miután a nép ellenségének nevezte őt a kormány, és egy év házi őrizetre kötelezték. Itt írja műveit svéd, orosz és türkmén nyelven.

India életem egyik legnagyobb szerelme. Ahogy mondani szokták (azok, akik látták, megélték, érdeklődnek utána), Indiát vagy szeretni, vagy utálni lehet, köztes út nincs. Én szeretem és nem is tudnám nem szeretni. Beleégett minden porcikámba, olykor befogad, máskor eltaszít, de mindig a részem marad. Bhárat Mátá tett azzá, aki vagyok és az élmények, amiket ott szereztem, a mai napig formálnak. Így számomra mi sem volt természetesebb, mint a kihívásra egy olyan könyvet választani, amit onnan hoztam haza legutóbbi látogatásomkor.

Ha annyi pénzem lenne, ahányszor azt a kérdést kellett volna megválaszolnom: „Milyen India?”… Mindenki frappáns, könnyen magunkba szívható, ill. továbbadható választ vár. De hogyan is lehetne röviden jellemezni egy országot, amelynek lakossága kb. kétszerese egész Európának? Ahol nemcsak a táj változik, ahogyan északról délre, keletről nyugatra utazunk, hanem a kultúra, a nyelv, a nyelvjárás, a történelmi és a mai valóság is. Ahol egymás mellett él a múlt, a jelen és a jövő. És köszönik, általában egész jól megvannak, főként, ha valaki nem akar szándékosan belepiszkítani ebbe az összetett indiai valóságba. Indiában minden megvan, a Himalája a maga csöndes fehérségével és magasztosságával, homokos tengerpartok, bulihelyek, felhőkarcolók és nyomornegyedek, Teréz anyák és félreforduló tekintetek. Számomra a legfontosabb, hogy megvan az „és“, mert minden létezhet egymás mellett, együtt. Számomra ez a legfontosabb, amit megtanultam, az elfogadás, az „és“, az, hogy nem kell mindenáron dönteni és kizárni minden más opciót, nem kell, mindig választani, lehet szemezgetni. Abszolút igazságok nincsenek.

Boris Vian: Tajtékos napok című könyve.

Nehéz elfogultság nélkül írnom erről a könyvről, ez az életem leg-leg könyve. Olvastam minimum négyszer, láttam filmen és most újra hallgattam hangoskönyvként. Az író is a kedvenceim közé tartozik, olvastam minden magyar fordításban megjelent könyvét. Következzen a teljesen szubjektív beszámolóm.