Iren Nigg: Maga szavasítja helyeit az ember című könyve.

Amikor csatlakoztam a könyvkihíváshoz, már tudtam, hogy lelkes germanistaként lehetőleg németül szeretnék valamit elolvasni, de az ismertebb német nyelvű országok már foglaltak voltak, így, mikor megláttam, hogy Liechtenstein még szabad, egyből tudtam, hogy rám vár. Semmit nem tudtam sem az országról, sem irodalmáról, ezért Ann Morgan blogjához fordultam, ahol kiderült, ő összesen két liechtensteini írót talált, de egyik művet sem fordították még le angolra, így neki más megoldást kellett találnia (erről itt ír). Nekem viszont remek tippet adott, így választottam Iren Nigget, akinek könyvét több kudarc kísérte próbálkozás után sem lehetett németül beszerezni (már nem kapható…), ezért kissé csalódottan magyarul olvastam el, mert meglepő módon magyar fordítása van, és el is érhető.

Mint említettem, magáról Liechtensteinről sem sokat tudtam, örülök, hogy most rávitt a „kényszer”, hogy kicsit utána olvassak: Liechtenstein Európa negyedik legkisebb állama az Alpokban fekszik Svájc és Ausztria között, nevét az alapító fejedelemről kapta, az ország a mai napig monarchia. Bár olyan kicsi, hogy szinte mindenki ismeri egymást az országban, nemzetközileg is igen népszerű, mert a világ adóparadicsomainak egyike. Külön érdekes, hogy az ország egyik legsikeresebb írója nő, mert mint meglepetten olvastam, Liechtensteinben a nők csak 1984-ben nyertek választójogot.

És most lássuk, mit találni az írónőről: Iren Nigg 1955-ben született Schaanban, az ország legnagyobb városában. Középiskola után sok helyen megfordult a világban, majd újságírást és kommunikációt tanult Svájcban. Később újságíróként dolgozott, gyakran vett részt nonprofit szervezetek PR munkájában. A választott könyvet Nigg 2006-ban írta, és 2011-ben nyerte el vele az Európai Unió Irodalmi Díját.

A könyv címe „Maga szavasítja helyeit az ember” szó szerint adja vissza az eredeti, németül is furcsán hangzó címet (Man wortet sich die Orte selbst). Csak olvasás közben érti meg valamelyest az ember, mit is akar ez a talányos cím jelenteni: a 43 rövidebb-hosszabb fejezet olyan, mint 43 szavakkal festett festmény. Ezek az olvasó fejében létrejövő „festmények” nem hasonlítanak semmilyen hagyományosan elmondott történetre, alig van cselekményük, inkább hangulatokat kapunk. Érzékeltetésül álljon itt két idézet:

„Május 6-án napra rángat az új ébresztőóra, hoztam magammal egy mondatot az utazásomról, alighogy felébredtem, máris feljegyzem: Magának szavasít helyeket az ember. Magammal viszem a mondatot a konyhába, a szemem hideg vizet kapott és friss, játékban vagyok. Kimondott szavakkal leld fel a helyeket. Judith, mondom magamnak, most elszámolunk háromig, aztán kinézünk az ablakon, és szavasítunk magunknak valami szépet.”

„Ez a nyár szavakhoz vezet el! Azok naponta elbűvölik lényemet: rózsaszín borsszemek, fahéj, szerecsendió, leveles tészta, hagyma, só és vaj, és zsálya… Csak látszat az, hogy főzök, valójában a szavakat, azok lényét, azok érzését eresztem be – egy egész országot, egy univerzumot! … micsoda nyelv…”

A könyv olyan élményt is nyújt, mintha valakinek az álmait hallgatnánk, csapongó történetek, felkapott és elengedett, sokszor gyönyörű hangulatú képek, ötletek, emlékfoszlányok. Néha szinte követhetetlenné válik a szövegszövet.

Nehéz egyhuzamban kiolvasni ezt az amúgy vékony könyvet, kell hozzá hangulat és nyitottság. Nekem mindig örömet okoznak és izgatnak a nyelvi játékok, a nyelv lehetőségeit, korlátait feszegető törekvések, e nélkül valószínűleg kevésbé élvezhető egy ilyen írás. Örülök, hogy ráakadtam, érdekes utazás volt és még nem tettem le róla, hogy egyszer majd németül is elolvasom. A nyelvi kísérletek iránt nyitott, gyermeki lelküket még nem teljesen elvesztett olvasók számára mindenképpen érdekes olvasmány.

A könyvről angolul itt olvashattok.

(Iren Nigg: Maga szavasítja helyeit az ember. Cédrus Művészeti Alapítvány – Napkút Kiadó Budapest, 2013. Fordította: Szalai Lajos.)

A beszámolót írta: Kertész Nóra