Tavaly nyáron Žižkovban (Prága egyik, turisták által kevésbé látogatott „alternatív” negyedében) egy bolhapiacon nézelődtem a lengyel barátnőmmel. Leragadtunk az egyik agyontetovált árusnál, aki fillérekért árult angol nyelvű könyveket és cseh DVD-ket. Nagyon boldogan fedeztem fel a poros kupacban egy Márai kötetet angolul, rögtön a barátnőm kezébe is nyomtam. Amikor már a DVD-k között nézelődtem, egyszer csak ismerős arcra lettem figyelmes. Cserhalmi György nézett rám, pontosabban maga elé, nagyon komolyan az egyik borítóról. Azonnal felkiáltottam – hihetetlen, hogy milyen hazafi lesz az emberből, amikor külföldön él! –, és mindenkivel ujjongva közöltem, hogy ő bizony magyar! Bólogattak, hiszen a csehek jól ismerik őt. Több filmjükben szerepelt, és ez, a Želary is nagyrészt, ha nem kizárólag – ezt már nem a hazafiság mondatja velem, hanem olvastam ilyen cseh kritikát – az ő alakításának köszönhetően kapott Oscar-jelölést. Persze én is hevesen helyeseltem, tök ciki lett volna bevallani, hogy még életemben nem hallottam erről a filmről… A DVD-t természetesen megvettem, barátnőm is a Márait, aztán, ahogy hazaértem, elkezdtem nyomozni a filmről. Csehországban másfél millióan látták, itthon viszont be se mutatták, pedig büszkélkednünk kellett volna vele, nem? Szomorú, de a lényeg, hogy így 14 évvel később végre már tudok róla.

Daniel Kehlmann: A világ fölmérése (Die Vermessung der Welt) című könyve.

A második könyvem eredetileg nem is volt a három között, amiket elvállaltam. Bár már egy ideje el akartam olvasni, de mire országot választottam, Németországot már elvállalta valaki, így hát feliratkoztam másodikként. Ahhoz, hogy ezt a könyvet el akartam olvasni, egy személyes történet fűződik: Németországban első munkahelyemen építészként a feladatom többnyire az volt, hogy régi épületeket mértem fel. Ez néha elég egyhangú munka, ugyanakkor szórakoztató is, mert olyan épületeket vehettem jól szemügyre, ahova különben nem nagyon lenne lehetőségem bejutni (rendőrség, különböző önkormányzati épületek...). A munkám kapcsán kérdezte meg valaki, hogy olvastam-e A világ fölmérése című könyvet. Akkor hallottam róla először, de utánanéztem, és érdekesnek tűnt. Később beszereztem, és elolvastam eredeti nyelven, egyben ez volt az első könyvem, amit németül olvastam.

Philip Gourevitch: We wish you to inform you that tomorrow we will be killed with our families című könyve.

Ruanda az egyik legkisebb afrikai ország. Közép-Kelet-Afrikában található. Ugandával, Tanzániával, Burundival és Kongóval határos. Három nemzetiség él együtt: a hutu, a tutsi és a twa. Mai napig kérdéses a hutuk és a tutsik származása. A hutu származásúak vannak többségben. A hutu és tutsi származásúak között konfliktusok sorozata áll. Az egyik ilyen volt a ruandai népirtás.

Emelihter Kihleng: My urohs című könyve.

Amikor elvállaltam Mikronéziát, először is meg kellett néznem, hol található a térképen, és vajon mit érdemes tudnom róla, ha indonéz irodalmi berkekben akarok kutakodni.  Nem találtam könnyű feladatnak a bevállalt országot, ugyanis a legtöbb adatot angol nyelven találtam, amit eléggé erős kihívásnak éreztem. Az országgal való megismerkedés után Emelihter Kihleng költészetére akadtam, természetesen angol nyelven, amit idegen ajkú olvasóként ismét nagy komfortzóna-tágító feladatnak éreztem. Na, de mondjam sorjában az eseményeket!

Horacio Castellanos Moya: Senselessness című könyve.

A választásom véletlenszerűen esett Salvadorra – ez volt szabad a latin-amerikai országok közül. A könyvválasztás oka még prózaibb – mindössze 142 oldal angol nyelven. Úgy gondoltam, ezzel könnyen meg fogok birkózni. Rá kellett jönnöm azonban, hogy a szerkezete és a tartalma miatt nem biztos, hogy el akarom olvasni ezt a könyvet. Többszöri nekifutás és több hónapos halogatás után végre mégiscsak sikerült teljes figyelmet szentelnem a több oldalon át tartó mondatoknak.

Nadifa Mohamed: The Orchard of Lost Souls című könyve.

Szomáliára mint a kihívás közben megüresedett országra csaptam le. Angol gyarmat volt, részben olasz gyarmat is (ezen a két nyelven olvasok a magyaron kívül), van irodalma, angol nyelvű, több írója is, könnyű volt így könyvet találni hozzá. Ráadásul női író könyvét, ami nekem szívügyem. És Nadifa Mohamed nem úgy író, hogy írt egy könyvet, hanem többet is, ráadásul már az elsővel (Black Mamba Boy) megnyert számos díjat.

Taiye Selasi: Ghana Must Go című könyve.

„The beauty of writing: the power to open new spaces, to reflect back to us in the clearest light some kernel of our selves.”

Taiye Selasi szerint mostohán bánik a világ az afrikai irodalommal. (Nyilván nem próbált még eladni magyar könyvet.) Gondoljunk bele, hogyan reagálunk egy olyan kötetre, amelynek szerzője, témája, helyszíne vagy nyelve Afrikához köthető. Talán egy földrajzilag behatárolt területre asszociálunk, amihez semmi közünk. Vagy talán épp azért vesszük kézbe, hogy felfedezzük, milyen hatással lehet ránk olvasókra, a világ bármely pontján.

Ann Morgan író, szerkesztő 2012-ben különös és izgalmas kihívás elé állította magát. Eldöntötte, hogy elolvas egy-egy könyvet a világ mind a 196 országából egy év alatt. A könyvek listáját a blogján, ITT találod. Mi pedig a Nők Külföldönnél mindig nyitottak vagyunk egy-egy izgalmas, új kihívásra. Szóval úgy gondoltuk, hogy 2016. szeptember 8-án kezdve egy év alatt csapatban végigolvassuk mi is a világot. Ráadásul írunk is róla egy blogot. ;-)

NEM FIZETŐS A KIHÍVÁS!

Valamiért valamilyen félreértés miatt néhányan azt hiszik, hogy ez a kihívás fizetős. NEM fizetős és nem is lesz az. Lehet, hogy kell rá költeni, ha meg kell venned 1-2 könyvet, de egyéb fizetnivaló nincs. :-) Ja és persze energiát és időt kell bele tenned, de szerintem ez egy nagyon klasszul megtérülő befektetés.

Lara Swan: D’Incanto című könyve.

Eredetileg Olaszországot akartam választani, de az nem lett volna kihívás, mivel itt élek, és olasz szerző könyvét mindenféle nyelven könnyű beszerezni. Na de san marinói könyvet találni… olyan, mint mondjuk Magyarországon bajai vagy soproni születésű szerzőre vadászni, ha nem nehezebb. Egy 30.000 lakosú, 61 négyzetkilométeres területű miniállamról beszélünk az olasz Riminihez közel, Emilia-Romagna és Marche régiók határán, hegyes-dombos vidéken. Állítólag a maffia fellegvára, nem az íróké. Szóval kihívás.

Almudena Grandes: A megdermedt szív című könyve.

Almudena Grandes kortárs írónő földrajzot és történelmet tanult, utána fogott prózaírásba. Egy ideig árnyékíróként tevékenykedett, majd a „Lulú korszakai” tette híressé. Több regényét megfilmesítették.

A madridi születésű írónő 2007-ben megjelent regényét 2013-ban jelentette meg Magyarországon a Scolar kiadó, Cserháti Éva fordításában. Magyarul olvastam a könyvet, nyomtatott könyv formájában 2016 őszén. Kemény táblás, 928 oldal. Ezt muszáj leírnom, mert noha soha nem foglalkoztatott egy könyv terjedelme, ebben az esetben sokszor eszembe jutott, hogy érdemes lett volna két kötetre bontani, mert annyira súlyos és nehéz. A mondanivalója nem kevésbé.